2 371 találat

Rendezés

Pussy Riot már két éve börtönben

A Pussy Riot zenekar két tagját lassan két éve tartják fogságban, Oroszországban, egy olyan tettért, amiért eleve le sem kellett volna tartóztatni őket. Az eset 2012 februárjában történt, amikor is a zenekar öt tagja, egy alig egy perces performansz keretében tiltakozását fejezte ki Oroszország...

Gambia visszatér a kivégzésekhez

Egy évvel ezelőtt úgy érkeztem a londoni irodámba,mint bármely más reggelen. Nem is sejtettem, hogy ez lesz a legsűrűbb nap az emberi jogvédő karrierem során. Hirtelen elkezdtek csörögni a telefonok, családtagok és más érintettek telefonáltak, arról számoltak be,hogy kilenc siralomházban...

Egy hetet családjával tölthetett Mohammed

Mohammed al-Bajady számára megengedték, hogy augusztus 6-án meglátogathassa családját és a Ramadán végét velük töltse. Augusztus 14-én kellett visszatérnie az al-Ha’ir börtönbe, hogy folytassa büntetésének letöltését. Ez az egy hetes látogatás egy apró, de pozitív fejlemény Mohammed...

A bíróság megtette dolgát, az állam még tétlenkedik

Az Amnesty International Magyarország, az Európai Roma Jogok Központja , a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetek üdvözlik, hogy a tegnapi napon a Budapest Környéki Bíróságon a romák elleni sorozatgyilkosság...

A Pinochet-diktatúra negyvenedik évfordulójára

Salvador Allende 1970-ben nyerte meg az elnökválasztást Chilében, miután programjában az elesettek, a szegények védelmét tűzte ki fő célul. A gazdaság azonban hamar romlani kezdett, ráadásul az Egyesült Államok sem nézte tétlenül, hogy egy „újabb Kuba” jöhet létre a kontinens latin felén. A CIA...

10 hónap után meglátogathatta a családja

Végre meglátogathatta családja Mohammed al-Bajady-t. A családja végre meglátogathatta Mohammed al-Bajadyt-t július 7-én, miután 10 hónapot töltött bezárva nagyrészt magánzárkában, ahol éhségsztrájkot folytatott a tisztességtelen tárgyalása és bebörtönzése miatt. Komoly veszélyben van az egészségi...

Köszönjük! – írják a Baltic Pride szervezői

A 2013-as Baltic Pride-hét végeztével a Litván Meleg Szövetség (LGL) szeretné megköszönni mindazoknak az embereknek, szervezeteknek, nemzetközi támogatóknak és közösségi tagoknak a munkáját, akik lehetővé tették a 2013-as Baltic Pride létrejöttét és lebonyolítását. Az LGL szerint a Baltic Pride...

EGYIPTOM 2013 JÚLIUS

A biztonsági erők élő láncot és könnygázt használtak a bukott elnök, Mohamed Morsi támogatóinak feloszlatására a szombati demonstráción, ami végül 80 halálos áldozatot követelt. Egyre több a sérült a felkelők között. A belügyminisztérium állítólag megtagadta az éles lőszer használatát a július 27....

Vilnius: A Baltic Pride az emberi jogok győzelme Litvániában

A szervezők szerint körülbelül ezer résztvevő vonult fel Vilnius központjában.„Ez egy nagy nap a litván emberi jogok szempontjából, mivel sok LGBTI aktivista vonulhatott fel szabadon, sok néző támogatásával,” mondta Dr Nicolas Beger, az Amnesty International Európai Intézmények...
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.