Januárral lezárult a 2022-es Levélíró Maraton kampány – a világ legnagyobb emberi jogi eseménye, amelyet az Amnesty International minden évben december 10., vagyis az emberi jogok világnapja köré szervez. 1948-ban ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (EJENY), ezért ez a dátum emlékeztet minket arra, hogy az emberi jogértések ellen felszólalni közös felelősségünk, történjenek azok tőlünk bármilyen messze.
Ezt az elhivatottságot testesíti meg a Levélíró Maraton, amely során a minket támogatókkal együtt harcolunk olyanokért, akiket a saját országukban elnyomnak, szabadságukat és egyenlőségüket korlátozzák. A Levélíróban hozzád hasonló hétköznapi emberek cselekszenek azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen – petíciókat írnak alá, szolidaritási leveleket küldenek, döntéshozókat szólítanak fel, és másokat is cselekvésre inspirálnak.
2022-ben az Amnesty Magyarország eddigi legnagyobb Levélíró Maratonját tartottuk meg. A kampány alatt számos olyan új eszközt próbáltunk ki, amelyeket a korábbi években nem használtunk: a feat. kreatív ügynökséggel együttműködve például készítettünk egy csodálatos emberi jogi adventi kalendáriumot, amelyben 12 jogsértést elszenvedett ember történetét helyeztük el összesen kilenc országból. Aki szeretett volna tavaly karácsony táján segíteni egy jogtalanul bebörtönzött embernek, az ezen a kalendáriumon kinyithatott egy ablakot, és egy petíció-aláírással támogathatta az ablak mögött talált, jogsértést elszenvedett embereket.

2022-ben a feat. mellett újságírókkal és influenszerekkel is együtt dolgoztunk, illetve 26 citylight poszteren, posztokban és nyomtatott sajtóhirdetésekben is népszerűsítettük Sasha, Nasser, Vahid, Shahnewaz, Chow, Luis Manuel, Yren, Mariana, Joanah, Cecillia, Netsai és Dorgelesse történetét.

A kampány végén csodálatos eredmények születtek – minden esethez közel 2000 aláírást, és összesen 146 szolidaritási levelet sikerült összegyűjtenünk. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk mindenkinek, aki részt vett a kampányban, és annak ellenére is kiállt a 2022-es Levélíró Maraton esetei mellett, hogy rengeteg nehézséggel, kilátástalansággal néztünk szembe tavaly itthon, Magyarországon is.
Néha nagyon nehéz hinni abban, hogy vajon tényleg megéri-e cselekedni olyanokért, akik tőlünk olyan messze élnek, a válasz azonban mindig igen: az egymás iránti szolidaritásunk a kulcs ahhoz, hogy olyan helyeken is életeket menthessünk, ahol sosem jártunk, és amelyekről nem olvasunk a mindennapi hírekben. Így változtathatjuk meg együtt a világot.
Szólaljunk fel közösen a 2023-as kampányban is!