A fiatalok közel háromnegyede befogadná a menekülteket

A Világgazdasági Fórum a fiatalok menekültekkel kapcsolatos véleményéről készített közvélemény-kutatást, amelyből az derül ki, hogy az országok vezetői nem értik a fiatal választókat.

FELMÉRÉS

A
Global Shapers Annual Survey alapján a 18-35 évesek túlnyomó
többsége (72,6%) befogadná a menekülteket az országába, sőt,
negyedük (27,3%) a saját otthonába is.

A
háborúk és üldözések elől menekülő emberek orra előtt
rendszeresen csapják be az ajtót a tehetős országok, mondván nem
tudnak rajtuk segíteni. A Világgazdadági Fórum felmérése
szerint ezzel a fiatalok nem értenek egyet, és kiábrándítónak
tartják
a kormányaik szívtelen hozzáállását.” – mondta Salil Shetty,
az Amnesty International főtitkára.

Közel
két év telt azóta, hogy a világ megismerte Alan Kurdi tragikus
fotóját, a legtöbb ország mégsem
hajlandó még
a saját maga vállalt elégtelen számú áttelepítésre
vonatkozó vállalásnak
sem eleget tenni. Eközben
komoly esély van rá, hogy az idei év során halnak majd meg a
legtöbben a Földközi-tengeren. De ennek nem kellene így lennie –
túl gyakran a törvények
és szabályozások állnak
azoknak
az elhivatott embereknek az útjába,
akik
segíteni szeretnének.”

Az
Amnesty International tavaly az I Welcome kampánya keretében
készített
egy
felmérést, amely szerint 5-ből 4 ember befogadná a menekülteket
az országába. A mostani felmérés szerint a
helyzet nem
változott.

Arra
a kérdésre,
hogy mit kellene a kormányoknak tenniük a menekültekkel,
a válaszadók több mint fele (55%) mondta azt, hogy „meg kellene
próbálniuk munkát adni nekik”. Alig 3,5% volt azon a véleményen,
hogy a menekülteket ki kellene toloncolni.

Az
amerikai fiatalok 85%-a szeretné befogadni a menekülőket, ez
10%-os növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest.

Ebből
is látszik, hogy Donald Trump nem mond igazat, amikor a saját
menekültellenes elképzeléseit az ország egészének véleményével
azonosítja. Fantasztikus látni, hogy mennyi fiatal utasítja el ezt
a mérgező retorikát, és teljesen nyilvánvaló, hogy mennyire
fontos odafigyelni rájuk.” – mondta Salil Shetty.

Az
Amnesty International I Welcome globális kampánya továbbra is
igyekszik minél több embert mozgósítani a
menekülők védelméért.
A kampány részeként az Amnesty és a Sofar Sounds szeptember 20-án
a világ több mint 200 városában – köztük Budapesten – tart
koncerteket a menekültekért. A Give a Home koncertsorozaton olyan
előadók mint Ed Sheeran lépnek fel menekült zenészekkel. A
nemzetközi
koncertektől eltérően Magyarországon nem lakáskoncertek lesznek,
mert szeretnénk, ha minél több ember részesen lehetne az
eseménynek. További
részletek
.

Szeptember
20-án lesz egy éve annak, hogy a
New
York
i
menekültcsúcson
a világ vezetői képtelenek
voltak felnőni a feladathoz, és
drámaian kevés menekült befogadására tettek vállalásokat.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország