Utcai akció Raif Badawiért

Utcai akcióval tiltakozunk Raif Badawi megkínzása ellen

GYERE EL ISMÉT PÉNTEKEN (JANUÁR 23-ÁN) 17 ÓRAKOR A DEÁK TÉRI TEMPLOMHOZ, HOGY VELÜNK TILTAKOZZ A SZAÚDI AKTIVISTA
MEGKORBÁCSOLÁSA ELLEN! Raif Badawi szaúd-arábiai emberi jogi
aktivistát 2014 májusában az iszlám megsértéséért 10 évre és 1000
korbácsütésre ítélték. Raif bűne, hogy létrehozott egy online fórumot,
ahol az emberek szabadon megbeszélhették egymás között hazájuk
politikai-társadalmi kérdéseit. 2015. január 9-én
végrehajtották rajta az ítélet első részletét: a pénteki ima után egy
mecset előtt nyilvánosan 50-szer megkorbácsolták. A bírósági ítélet
alapján ezt heti rendszerességgel fogják ismételni. A további korbácsütéseket egyelőre Raif egészségügyi állapota miatt
elhalasztották, de bármikor újra kezdhetik és folytatják addig, amig a
kiszabott 1000 korbácsütés le nem jár. Február közepéig minden pénteken
utcai akcióval összekötött aláírásgyűjtéssel tíltakozunk az embertelen
bánásmód ellen.
Gyere el, és segíts te is Raifnak!

Részvételed jelezd itt!

Téma