Tanoda Híradó – A Nagykörűi Tanoda bemutatása

Április 10-én elindult a Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között projektünk képzési időszaka. A Nagykörűi Tanoda várt minket 20 fiatallal és 9 szülővel. Köszönjük nekik is, és köszönjük Kollár Kármennek és Rácz Eszternek a képzések megtartását. Tanoda Híradónkban bemutatjuk a Nagykörűi Tanodát.

A Nagykörűi Tanodát a Nagykörűért
Alapítvány működteti. Harminc hátrányos, illetve halmozottan
hátrányos helyzetű gyermek jár délutánonként a tanodába,
közülük huszonhatan vallják magukat a cigánynak. Kétharmaduk a
helyi általános iskola felső tagozatába jár, a többiek
középiskolások, közülük ketten tavaly érettségiztek, ők
technikusi és egyetemi képzésen vesznek részt. Az idén is
érettségizik egy nagykörűi tanodás, hárman pedig szakmunkás
vizsgát tesznek. Rajtuk kívül ketten járnak gimnáziumba, a
többiek szakközépiskolások.

Az átlagos létszám naponta 15-20 gyerek.
Egyéni adottságaik alapján határozzák meg, melyek azok a
területek, ahol fejlesztésre, segítségre van szükségük.
Elsősorban iskola utáni foglalkozásokat tartanak, ahol a házi
feladatot segítenek megírni és felkészülni a dolgozatokra.

Kollár Kármen képzőnk élménybeszámolója

Vonatkésés, baleset az autópályán,
úttalan utak az Alföldön – a Budapestről való lejutás kezdeti
nehézségei után annál nagyobb szeretettel fogadtak minket a
Nagykörűi Tanodában a négy alkalmas emberi jogi képzésünk első
foglalkozásán. A tanodába 5. osztályos kortól végzős korig
járnak a gyerekek tanítás után. Itt írják meg a leckéjüket,
majd játszanak, beszélgetnek, még internet elérési lehetőségük
is van.

Amíg ketten elkezdtük a foglalkozást a
gyerekekkel, képzési koordinátorunk a szülőkkel beszélgetett,
akik legalább olyan lelkesnek bizonyultak. Miután játékosan
megismertük a tanodásokat, csoportokra osztottuk és arra kértük
őket, hogy egy általuk körberajzolt kéz ujjaiba írjanak össze
olyan tulajdonságokat, ami mindannyiukra igaz. Ezt többször is
megismételtük, és a végén egy igazán szép tabló született az
alkotásaikból, amit kiraktak a tanodában.

Hamar elment az idő, de a végén néhányan
még ott maradtak velünk beszélgetni és egy csoportos selfie is
készült. Remélem, hogy a zökkenőmentes képzői együttműködésre
utal, hogy az egyik tanuló megkérdezte tőlem, hogy Eszter, a
képzőtársam, aki mindössze 5 évvel fiatalabb nálam, a lányom-e.

Úgy gondolom, mindannyian pozitív
élményekkel gazdagodtunk, és a gyerekek elmondása szerint nem
csak mi, de ők is várják a következő alkalmat.

Vágási Kálmán András Tanodavezető
visszajelzése

Pénteken Családi nap volt a tanodában. A
szülök és a gyerekek között is téma volt az előző nap. A
dicséret hangján szóltak a szülők a kezdeményezésről és
elmondták társaiknak amit csütörtökön láttak, hallottak.
Örülnek a programnak és úgy tudom, hogy ketten aktivistának is
jelentkeztek. Ez külön jó dolog.

A gyerekek az elején visszafogottabbak
voltak, de belejöttek és nagyon élvezték a képzést. Nagyon
szépen beszéltek a képzőkről is és már várják a következő
alkalmat.