Sajtóközlemény – Megkezdődik a roma gyilkosságok pere

 

A magyar rendőrségnek és a hatóságoknak meg kell tenniük minden szükséges lépést, hogy segítsék és védelmet nyújtsanak a rasszista erőszak áldozatainak, jelentette ki az Amnesty International a roma gyilkosságok négy gyanúsítottjának perének kezdete előtt.

„A most zajló események fényében, és hogy ez a nagyon régóta várt per elkezdődik, a roma közösségek rasszista zaklatásoktól és erőszaktól való védelmének kell az egyik legfőbb prioritásnak lennie Magyarországon.”- mondta Barbora Cernusakova, az Amnesty International Magyarországgal foglalkozó kutatója.

„Fontos, hogy az áldozatok és családjaik számára igazságot és jóvátételt szolgáltassanak. Ez azt is kifejezné, hogy a gyűlölet-bűncselekmények nem tolerálhatók Magyarországon.”

Hat embert, köztük asszonyokat és egy gyereket gyilkoltak meg a romák ellen elkövetett erőszakos támadássorozatban 2008 és 2009 során. A bűnsorozat négy gyanúsítottját 2009 augusztusában fogták el. A bűnügyben a nyomozást a Nemzeti Nyomozóiroda vezette. Három gyanúsítottat aljas indokból, több ember ellen elkövetett emberöléssel, míg egyiküket több emberen elkövetett szándékos emberölésbeli bűnsegédlettel vádolnak. Ez a nyomozás ugyan lezárult, azonban az Amnesty International, több roma szervezettel egyetemben, felhívja a figyelmet, hogy a magyar büntető-igazságszolgáltatás továbbra sem rendelkezik a megfelelő és szükséges módszerekkel a rasszista indíttatású bűncselekmények hatékony kivizsgálására. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és annak bírói gyakorlata alapján a magyar hatóságok kötelesek megtenni „minden szükséges lépést, hogy felfedjék a rasszista indítékot, és megállapítsák, etnikai alapú gyűlölet vagy előítélet szerepet játszott-e egy bűncselekmény elkövetésében”.

Ez a romák ellen elkövetett bűncselekmény-sorozat traumatizálta és a további támadásoktól való állandó rettegésben tartotta a roma közösségeket.

Kóka Ágnes, az áldozatok rokona, azt mondta az Amnesty International-nek: „Az egyáltalán nem számít, hogy mennyire próbáljuk bebizonyítani a többségi társadalomnak és magunknak, hogy boldogulunk. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy cigánynak születtünk.”

Az Amnesty International aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem tesz meg minden lépést, hogy megakadályozza a romák ellen irányuló rendszeres zaklatást.

A Jobbik március 6-i felvonulását követően három, magukat rendfenntartónak beállító, szélsőséges nézeteket valló csoport „járőrözött”Gyöngyöspatán a helyi roma lakosságot folyamatosan zaklatva és megfélemlítve. A romákat többszörös rasszista támadás érte, és továbbra is félnek az esetleges jövőbeli zaklatásoktól. A szélsőséges csoportok azt is bejelentették, hogy április elsején Hajdúhadházra vonulnak.

„A most kezdődő pernek egy határozott üzenetet kell küldenie a társadalom számára, hogy a roma közösségeket meg kell védeni a rasszista indítékú erőszakos támadásoktól és zaklatásoktól, mint amelyek például Gyöngyöspatán történtek.”- mondta Barbora Cernusakova.

Az Amnesty International az „Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon: Itt az idő a rasszista indíték kivizsgálására”című jelentése itt található:

http://amnesty.hu/amnesty-international/a-romak-diszkriminacioja-ellen/a-romak-elleni-tamadasok-melyrehato-kivizsgalasara-szolitottak-fel-magyarorszagot-/-hungary-urged-to-thoroughly-investigate-attacks-on-roma

 

További információért forduljanak irodánkhoz:

Átol Dorottya, kampánykoordinátor

Email: kampany@amnesty.hu

Tel.: 061/ 321 4799, 70/ 610 5691