Leírás
Kedves barátaim!
Egyenesen a közepébe: ez most egy adománygyűjtés, ami március 3-ig tart.
Idejét sem tudom, mióta vagyok tagja és támogatója az Amnesty International hazai szervezetének, aminek folyamatosan bővül a tagsága. Sajnos az elmúlt hetekben is kaptam olyan kérdéseket a szervezettel és tagságom miértjével kapcsolatban, ami arról tanúskodik, hogy érdeklődő, közeli ismerőseim sem ismerik a szervezet céljait, erőfeszítéseit és munkáját. Ezért én azt az egyszerű célt tűztem ki, hogy elfogadva az Amnesty felkérését a héten nagykövetként, személyes ismeretségeimet felhasználva mutatok meg olyan történeteket, amikben közösen lépünk fel nem csak itthon, de szerte a világon. Ezek mellett válaszolok bárki személyes kérdéseire, legyen az nyilvános, privát üzenet, vagy aki gondolja (barátom vagy kevésbé barátom), azt meghívom egy kávéra és személyesen beszélgethetünk arról, miért is vagyok tagja ennek a szervezetnek, miért fontos mindez számomra.
A kampány célja, a tájékoztatáson túl, hogy ezen célok eléréséhez adományokat gyűjtsek. Vállalásom, hogy ezen a héten 100.000.- forint összejön barátaimtól (amiről úgy gondolom, nem lehetetlen!). Vagy mert egyetértenek a célokkal, vagy mert átérzik, hogy egy összetartó közösség képes hatékonyan érvényesíteni érdekeket, vagy mert jófejek és meglepnének egyébként sosem publikált márciusi születésnapomra, ami a kampány után következik.