Oregon kormányzója leállította a kivégzéseket ajtót nyitva ezzel a halálbüntetés eltörléséhez

Kitzhaber
szerint a halálbüntetések alkalmazását Oregonban „nem lehet
sem méltányosnak, sem igazságosnak” nevezni és nem fogja
megengedni, hogy bárkit kivégezzenek, amíg ő a kormányzó.

Túl
kevés, az ehhez hasonló példás állásfoglalás manapság az
Egyesült Államokban, ahol – annak ellenére, hogy más országok
már eltörölték – a mai napig folytatódnak a kivégzések” –
nyilatkozta Rob Freer, az Amnesty International Amerika-kutatója.

Oregon
törvényhozásának meg kell ragadnia a Kizthaber kormányzó által
nyújtott lehetőséget, és az átmeneti moratóriumból tovább
kell lépni a halálbüntetés végleges eltörlése felé.”

Kitzhaber
kormányzó november 22-én jelentette be a 49 éves Gary Haugen
kivégzésének felfüggesztését, akire injekció általi halál
várt, miután lemondott fellebbezési jogáról.

Egy
nappal korábban Oregon állam legfelsőbb bírósága úgy
határozott, hogy a kivégzést végrehajthatják, kis többséggel
elutasítva egy Haugen mentális állapotának felülvizsgálatára
vonatkozó kérelmet.

Haugent
2007-ben ítélték halálra, Jason Van Brumwell-el együtt, egy
másik fegyenc, David Polin 2003-as meggyilkolásáért egy Oregon
állambeli büntetés-végrehajtási Intézményben.

Korábban
ez évben egy neuropszichológus vizsgálta meg Haugent és
megállapította, hogy „kényszer-képzetes idegi rendellenességben
szenved, ezért nem végezhetik ki.”

Oregon
államban két kivégzést hajtottak végre azóta, hogy 1977-ben
újra törvényessé tették az állam által elkövetett
gyilkosságot az Egyesült Államokban,– az egyiket 1996-ban, a
másikat pedig 1997-ben. Mindkettőt Kitzhaber kormányzó első
hivatali ideje alatt hajtották végre.

A
kormányzó elmondta, hogy annak ellenére engedélyezte akkor a
kivégzéseket, hogy „személy szerint ellenzi a halálbüntetést.”

Nem
hiszem, hogy a kivégzések miatt nagyobb biztonságban lennénk; és
a társadalmunkat sem tették nemesebbé. Nem vehetek részt még
egyszer olyasmiben, amiről úgy gondolom, hogy erkölcsileg
helytelen” – nyilatkozta Kitzhaber.

A
kormányzó megjegyezte, hogy számos bíró, ügyész, törvényhozó
és az áldozat családtagjai egyetértenek abban, hogy Oregon állam
halálbüntetést alkalmazó rendszere felett eljárt az idő.

Felszólította
az állam törvényhozását, hogy „hajtsák végre a lehetséges
változtatásokat még a 2013-as törvényhozási ülésszak előtt”
és hozzátette, hogy „meg van győződve arról, hogy találnak
jobb megoldást” az erőszakos bűnözés megfékezésére, amely
erősíti a közbiztonságot és támogatást is jelent az áldozatok
és családjaik számára..

Kitzhaber
kormányzó elmondta, hogy azért nem változtatja meg sem Gary
Haugen, sem a többi 36, halálsoron lévő halálos ítéletét ,
mert „az állam politikája felől nem kizárólag én döntök.”

Amit
Kitzhaber kormányzó tett az teljesen egybevág a halálbüntetés
eltörlését ösztönző nemzetközi emberi jogi szabályozással,
valamint az ENSZ Közgyűlésének többször megismételt
moratóriumra való felhívásával – más államoknak is követniük
kellene a példáját” – mondta Rob Freer.

Kitzhaber
kormányzót 2010-ben harmadszor választották meg a négy éves
kormányzói ciklusra. 2011
janu
árjában
foglalta el a hivatalát, amelyet 2015
janu
árjáig
tölt majd ki.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország