Az Amnesty International által tett lampedusai látogatás felfedte, hogy az EU korlátozott keresési és mentési erőforrásai hozzájárultak a migránsok százait szállító négy gumicsónak szörnyű tragédiájához a Földközi-tenger déli részén.
A 300 életet követelő tragédiát követően az Amnesty
International kutatócsoportja Rómában és Lampedusán is interjúkat készített az
események túlélőivel, az Olasz Partiőrség egyes tagjaival, valamint a helyi
hatóságokkal.
A feburár 8-i, vasárnapi segélykérés befutásának idején
az EU vízi határfelügyeletéért felelős legfőbb hajója, a Triton, több száz
kilométerre, Málta partjainál horgonyzott karbantartási munkálatok miatt. Az
egykor az olasz Mare Nostrum néven ismert keresési és mentési műveleteiben nagy
szerepet játszó katonai hajók még messzebb, Szicília partjainál álltak.
Matteo de Bellis, az Amnesty International Olaszországban
dolgozó munkatársa szerint, aki nemrég tért vissza Lampedusa szigetéről, az
„olasz partiőrség tisztjei példátlan bátorsággal reagáltak az SOS-jelzére,
önmagukat sem kímélve, hosszú órákon keresztül küzdöttek az áldozatok életéért,
nem törődve a vihar okozta egyre veszélyesebb körülményekkel a tengeren.
Lehetetlen megmondani, hogy jobb erőforrásokkal mennyivel több életet sikerült
volna megmenteniük, de valószínűleg az áldozatok száma jóval alacsonyabb
lenne”. De Bellis hozzátette, hogy amíg az olasz Mare Nostrum-műveletek helyébe
nem vezetnek új keresési és mentési műveleti kapacitást, menekültek és
migránsok százai veszhetnek oda a tengeren való átkelés során.
A hétvége folyamán a menekültek és a migránsok ismét nagy
számban hagyták el lakóhelyüket, és elemzések szerint számuk tovább dagad a
Líbiában végbemenő erőszakhullámnak köszönhetően. Az Olasz Partiőrség szerint
az olasz hatóságok és kereskedelmi hajók eddig több mint 2800 ember életét
mentették összesen 18 hajóról február 13 és 15 között. Csak febuár 15-én,
vasárnap, 2225 embert menekítettek meg mintegy egy tucatnyi hajóról. Mindez egy
héttel a 300 ember életét követelő tragédia után történt, amikor a tomboló
vihar ellenére négy gumicsónaknyi menekült próbált eljutni Líbiából
Olaszországba, sikertelenül. Az Amnesty Internationalnek lehetősége nyílt
beszélni pár túlélővel.
Indulás Líbiából
A túlélők visszaemlékezései szerint összesen 400,
többségében fiatal nyugat-afrikai férfi tett kísérletet arra, hogy átkeljen a
Földközi-tengeren, négy gumicsónak segítségével, amikor február 8-án, vasárnap
bajba kerültek.
Elbeszéléseik szerint az embercsempészek Tripoli
közelében várakoztatták őket az indulás előtt, miután a körülbelül 650 eurónak
megfelelő összeget csikartak ki tőlük. Február 7-én, vasárnap este a
felfegyverzett embercsempészek a Tripolitól 40 km-re, nyugatra fekvő líbiai
kikötővárosba, Garabouliba vitték a bevándorlókat, és négy felfújható
gumicsónakba szállították őket. Másnap már korán reggel nyilvánvalóvá vált,
hogy komoly veszélybe kerültek.
Az SOS-hívás
Az olasz partiőrség tisztjeinek beszámolói szerint
feburár 8-án kora délután futott be hozzájuk a segélyhívás műholdas telefonon
keresztül, 120 tengeri mérföldnyi (222 km) távolságból Lampedusától délre és 40
tenger mérföldnyire (74 km) Líbiától északra. A hívás többnyire érthetetlen
volt, de a tisztek meg/kiértették az angolul
elhangzó ’veszélyes, veszélyes’ szavakat.
A partiőrség tisztjei hangsúlyoztál, hogy az akkori
körülményeket figyelembe véve egyértelművé vált számukra, hogy a migránsok a
vesztükbe hajóznak. A Földközi-tengerre és környékére szóló
időjárás-előrejelzések az egész hétre rossz időt jósoltak. A csónakokat
mindössze kisteljesítményű motorok hajtották, és az is nyilvánvaló volt, hogy
az embercsempészek nem biztosítottak a számukra megfelelő mennyiségű
üzemanyagot.
A túlélők közlése szerint mintegy 300 ember veszett oda.
A migránsok, akiknek a többsége igen gyéren volt felöltözve, két napon át igen
szélsőséges időjárási körülményeknek volt kitéve, mint például a fagypont
közeli hőmérsékletnek, az esőnek és a jégesőnek, miközben hajóik az akár 8
méteres magasságot is elérő hullámokon
hánykolódtak.
Az olasz partiőrség tagjainak este 9 körül sikerült egy
csónaknyi, összesen 105 embert kimenekíteniük, de közülük 29-en, a kihűlés és
egyéb okok miatt, a mentést követően elhunytak. Két kereskedelmi hajó két másik
csónakból további 9 embert mentett meg. A túlélők beszámoltak arról, hogy
összesen négy csónakkal indultak útnak, amelyek 1-től 4-ig voltak megszámozva.
Egy hajó még mindig hiányzik.
Az Amnesty International megszólaltatta a 24 éves Maliból
származó Ibrahimot, aki egy társával
együtt az egyik hajó egyetlen túlélője:
„Vasárnap [este 7 körül] a csónakból elkezdett szivárogni
a levegő, és vízzel telítődött meg. Az emberek beleestek a vízbe. Minden egyes
hullám 2-3 embert sodort magával. A csónak eleje megemelkedett, így a csónak
hátuljában ülő emberek is a vízbe estek. Ekkor már csak körülbelül 30 ember
maradt a csónakban. A hajó egyik oldala…a felszínen maradt… és
[belekapaszkodtunk egy kötélbe] a víz már egészen a hasunkig ért. [Végül]
mindössze négyen maradtunk. Egész éjszaka kitartottunk, együtt. Esett az eső.
Hajnalban ketten eltűntek. Reggel megláttunk egy helikoptert. Volt egy piros
póló a tengerben; azt ráztam meg figyelmeztető jelként, így láttak meg minket.
Ledobtak nekünk egy kis felfújható csónakot, de nem volt elég erőm, hogy
elérjem. Szóval ott maradtunk a csónakunkban, és kapaszkodtunk. Fél órával
később egy teherhajó ért a közelünkbe. Ledobtak nekünk egy kötelet, és
felhúzhassanak a fedélzetre. Ez körülbelül [február 9-én] délután 3 órakor
lehetett.”
A szintén Maliból származó Lamin egy másik csónakban ült, amelynek megsegítésére egy
kereskedelmi hajó érkezett:
„107-en voltunk [a hajón]. A nyílt tengeren a hullámok
dobálták a hajót. Mindenki nagyon félt. Három embert láttam vízbe esni. Senki
sem tudott nekik segíteni. Megpróbáltak visszakapaszkodni a hajóra, de nem
jártak sikerrel. Aztán sokan mások is meghaltak, talán az ívóvíz- és az élelem
hiánya miatt. Fogalmam sincs, mennyien haltak meg. Amikor egy nagy kereskedelmi
hajó érkezett a megsegítésünkre, már csak heten maradtunk [életben]. A
megmentőink egy kötelet dobtak nekünk, hogy annak a segítségével mászhassunk a
fedélzetre. A mentés során a hajónk összecsuklott és elsüllyedt, magával
sodorva az összes holttestet.”
A mentőakció
Az olasz partiőrség a segélyhívás február 8-i beérkezését
követően egy felderítő gépet és négy motorcsónakot küldtek az áldozatok
kimenekítésére, amelyek közül kettő azonnal útnak indult, a maradék kettőt
pedig azután küldték, miután az első kettőből az egyik motorhibákra
panaszkodott. Az olasz partiőrség vezetője nyíltan beszélt arról, milyen
erőforrás-hiánnyal kellett végrehajtaniuk a mentést:
„El tudja képzelni, mit jelent egy ekkora távolságot
megtenni egy 18 méter hosszú hajóval, miközben a hullámok 8-9 méterre is
felcsapnak? A saját személyzetünk épségéért is aggódtunk… Ha a telet követően
a menekülők száma tovább emelkedik, nem leszünk képesek arra, hogy mindent
kézben tartsunk, pláne, ha mi leszünk az egyetlenek erre a feladatra.”
Lépéskényszerben
Lampedusa lakosait és elöljáróit is megrázta a sziget
közelében történt szerencsétlenségek sorozata. Az Amnesty Internationalnek
nyilatkozott a sziget polgármestere, Giusi Nicolinini is: „Amikor a holttestek
elérik a partot, egyeseket letaglóz a látvány. Mások csodálkoznak, miért nem
történik semmi, hogy mindez elkerülhető legyen. Európa teljesen láthatatlan
maradt ebben a kérdésben – ez még azok számára is nyilvánvaló, akik nem
mozognak otthon az európai politikában.”
Az Amnesty International felszólítja az európai államokat,
hogy biztosítsanak kollektív és összehangolt keresési és mentési műveleteket a
migránsok által használt útvonalak mentén, legalább a Mare Nostrum-művelettel
megegyező mértékben. A megoldás megszületéséig a szervezet felszólítja
Olaszországot, hogy biztosítson további rendkívüli forrásokat a menekültek
esélyeinek javítása érdekében.
Háttér
A tragédia túlélőinek többsége elefántcsontparti (41-en,
köztük 2 gyermek is), illetve mali (23, köztük 1 gyermek), szenegáli (9),
guineai (7), gambiai (2) és nigeri (2). Többségében szintén elefántcsontpartiak
azok, akik elhunytak a mentést követően – szám szerint 15-en a 29-ből, további
hét halott Maliból, 5 Szenegálból, és egy-egy Guineából és Mauritániából
származott.
Az ENSZ Menekültügyi Szervezete (UNHCR) előrejelzése
szerint a migránsok földközi-tengeri átkelése 2015-ben is tovább folytatódik.
Körülbelül 218 ezerre tehető azok száma, akik 2014-ben átkeltek a tengeren, és
már a 2015. januári számok 60%-os emelkedést mutattak az Olaszországba élrkező,
regisztrált menekültek arányát illetően a 2014-es adatokhoz képest. A tavalyi
évben megközelítőleg 3500 halálesetet jegyeztek fel, amely a legveszélyesebb
átkelési zónává minősítette a Földközi-tengert.
