Nyolc hónap börtönt kapott a kiskorú palesztin aktivista

A kiskorú palesztin aktivistának, Ahed Tamiminek a folytatódó fogvatartása újabb kísérlet arra, hogy a megszállás ellen tiltakozókat megfélemlítsék. Az aktivistát tegnap nyolc hónap börtönre és 5000 sékel pénzbüntetésre (nagyjából 363 ezer forint) büntették, miután vádalkut kötött az oferi katonai bírósággal.

A
17 éves Tamimit súlyos testi sértés és tizenegy másik
bűncselekmény elkövetésével vádolták meg, miután 2017.
december 15-én kikerült a Facebookra egy videó, amelyen az
látható, hogy két izraeli katonát megpofoz és megrúg az
otthonában, Nabi Salehben.

Azzal,
hogy Ahed Tamimit nyolc hónapra ítélték, az izraeli hatóságok
ismét bebizonyították, hogy nem érdeklik a palesztin gyerekek
jogai, és nincs szándékukban a diszkriminatív szabályaikon
változtatni. Izrael is részese az ENSZ Gyermekjogi
Egyezményének,
amely előírja, hogy egy gyermek letartóztatására, őrizetbe
vételére vagy bebörtönzésére csak a legvégső esetben kerülhet
sor, és akkor is csak a lehető legrövidebb ideig tarthat.” –
mondta Magdalena Mughrabi, az Amnesty International közel-keleti és
észak-afrikai igazgatóhelyettese.

Az
ítélet újabb jelzése, hogy az izraeli hatóságok semmibe veszik
a megszállásuk alatt élő palesztinok, elsősorban a gyermekek,
emberi jogainak védelmére
vonatkozó kötelezettségeiket. Ahed Tamimi kiskorú. Semmi olyat
nem tett, amely indokolná a további
fogvatartását,
ezért azonnal szabadon kell engedni.”

Ahedet
végül a tizenkét
vádpontból
négyben
találták bűnösnek, köztük súlyos testi sértés, az izraeli
katonák eljárásának akadályozása illetve uszítás
bűncselekményében.
Anyját, Narimant is nyolc hónapra és 6000 sékel (nagyjából 435
ezer forint) pénzbüntetésre ítélték, illetve három évnyi
felfüggesztettet is kapott, mert részes volt az uszításban,
súlyos testi sértésben és az akadályozásban. Ahed
unokatestvérért, Noor Tamimit 2000 sékelre (nagyjából 145 ezer
forint) büntették.

Itt
az ideje, hogy az izraeli hatóságok véget vessenek annak, hogy
relatíve enyhe bűncselekményeket vagy szabálysértéseket is
aránytalan mértékben torolnak meg. Izrael megszegi a megszálló
hatalmakra vonatkozó nemzetközi előírásokat, amikor azokat a
palesztinokat, elsősorban a
kiskorúakat
veszi célba, akik a megszállás ellen tiltakoznak.”

Évente
több száz kiskorú palesztin kerül izraeli katonai bíróságok
elé. A letartóztatottaktól rendszeresen megtagadják a törvényes
jogaikat, néhány esetben pedig rossz bánásmódot illetve fizikai
erőszakot is alkalmaznak velük szemben, Jelenleg nagyjából 350
palesztin gyerek van izraeli fogságban.

ABC News

Téma