Minden fórumon küzdeni fogunk a civilellenes törvény ellen

Az Országgyűlés ma délután elfogadott egy sor olyan törvénymódosítást, amelyek súlyosan korlátozzák az emberi jogok érvényesülését Magyarországon. A törvénymódosítások között van a STOP Soros néven megismert javaslat új verziója, amely kriminalizálja az aktivisták és magánszemélyek migrációval kapcsolatos eddig jogszerű munkáját.

ELEMZÉSÜNK

Kegyetlen,
hogy a menedékkérőknek és menekülteknek segítőket börtönbe
juttató törvényjavaslat-csomagot pont ma, a Menekültek
Világnapján fogadta el az Országgyűlés.” – mondta Iván Júlia,
az Amnesty International Magyarország igazgatója.

A
létfontosságú és jogszerű emberi jogi munka bűncselekménnyé
nyilvánítása rendkívül durva támadás a nemzetközi védelemre
szorulók illetve az őket segítő, nagyszerű munkát végző
emberekkel és szervezetekkel szemben. Sokszor mondtuk már, de a mai
midenképpen egy új mélypont Magyarország történetében, és egy
újabb dolog, ami ellen minden lehetséges eszközzel küzdeni
fogunk.”

Mindent
megteszünk, hogy visszaszorítsuk a menedékkérőkkel,
menekültekkel és migránsokkal szemben intézményesült
intoleranciát, és véget vessünk a magyar civilek
megfélemlítésének és megbélyegzésének.”

A
jogvédő magyar civil szervezetek munkájára még soha nem volt
ekkora szükség. A barátaink és kollégáink mindenben
számíthatnak ránk.”

Háttér

Az
Országgyűlés ma elfogadta azt a törvényjavaslat-csomagot, amely
kriminalizálja a menekülteknek, menedékkérőknek és migránsoknak
nyújtott jogszerű tevékenységeket. Egy másik
törvényjavaslat-csomagban az Országgyűlés hetedik alkalommal
módosította az Alaptörvényt, és ezzel megtiltotja az “idegen
népesség” Magyarországra történő betelepítését, korlátozza
a békés gyülekezéshez való jogot, meggyengíti az
igazságszolgáltatás függetlenségét, kriminalizálja a
hajléktalanságot és előírjaa a magyar hatóságoknak a
keresztény értékek és az alkotmányos önazonosság védelmének
kötelességét.

A fenti
módosítások együttese komoly veszélyt jelent a menedékhez való
jogra, az egyesülés, gyülekezés és véleménynyilvánítás
szabadságára, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára és
sérti a nemzetközi és uniós jogot.

BRIEFING

Judt EdeFotó: Judt Ede

Judt Ede