Március 15. a szíriai válság kitörésének negyedik évfordulója

Március 15-én, vasárnap lesz a szíriai válság kezdetének negyedik évfordulója. Továbbra is büntetlenül folyik az emberi jogok durva megsértése, folyamatosan követnek el háborús, valamint emberiesség elleni bűncselekményeket az ország egész területén. A civil lakosság szenvedése soha nem látott méreteket öltött.

A
130 humanitárius és emberjogi szervezetet, köztük az Amnesty
Internationalt is magában foglaló #withSyria nemzetközi koalíció
friss nyilatkozata szerint a március 12-én csütörtökön, az
évfordulót megelőzően nyilvánosságra kerülő 

műholdfelvételek
azt mutatják, hogy a konfliktus kezdete óta a fények 83%-a hunyt
ki Szíriában.

Sok
szíriai civil számára az elmúlt négy év túlnyomó része
sötétségben és szenvedések között telt. Egy újabb év
elteltével a helyzet továbbra is katasztrofális. A kormányerők
és egyes katonai alakulatok, köztük az Iszlám Állam, továbbra
is durván megsértik az emberi jogokat, háborús és emberiesség
elleni bűncselekményeket követnek el. Számtalan békés aktivista
és ellenzéki raboskodik fogolytáborokban, ahol ipari méretekben
zajlik az emberek kínzása, míg mások gyilkosság áldozataivá
válnak” – mondta Philip Luther, az Amnesty
International közel-keleti és észak-afrikai igazgatója
. „A
nemzetközi közösség képtelen egységesen fellépni korunk egyik
meghatározó emberi jogi válságával kapcsolatban. Ez a konfliktus
szíriai civilekre gyakorolt pusztító hatása iránti felelőtlen
közömbösséget mutatja. Ennek véget kell vetni.”

Szíria
fényeinek 83%-a a konfliktus áldozatává vált

A
harcok kezdete óta Szíria fényeinek 83%-a aludt ki – tárta fel
az adatokat egy humanitárius és emberi jogi szervezeteket tömörítő
nemzetközi csoport a konfliktus kirobbanásának negyedik
évfordulójára való megemlékezés jegyében.

A
kínai Wuhan Egyetem tudósai, karöltve a 130 non-profit szervezetet
magába foglaló #withSyria koalícióval, a térségről készített
műholdfelvételek tanulmányozását követően megállapították,
hogy az éjszakai áramhasználat 2011 márciusa óta 83%-kal esett
vissza.

Immár
négy éve, hogy Szíria lakossága a sötétség foglya:
nincstelenek, rettegnek, az elvesztett barátaikat és egykori
hazájukat gyászolják” – mondta David Miliband, a
Nemzetközi Menekültügyi Bizottság elnök-vezérigazgatója. “A
konfliktus kezdete óta alig világítja meg fény ezt a területet.
Több mint 200 ezer ember vált a konfliktus áldozatává, és
hihetetlen sokan, mintegy 11 millióan kényszerültek arra, hogy
elhagyják otthonaikat. A szíriaiak sokkal több törődést
érdemelnének a nemzetközi közösség részéről – itt az
ideje, hogy megmutassuk, még nem adtuk fel a küzdelmet, és
dolgozni fogunk azon, hogy ismét felgyulladjanak a fények Szíria
egész területén”.

A
műholdas képalkotás a legobjektívebb eszköz arra, hogy feltárjuk
azt a pusztítást, amelyet a szíriai nemzetnek át kellett élnie”
– mondta dr. Xi Li, a project vezető kutatója. “Ezek a
fényképek, amelyek 500 mérföldre a Föld felszínétől
készültek, segítenek nekünk annak megértésében, hogy milyen
mértékű szenvedéssel és félelemmel kell szembenézniük és
együtt élniük a szír állampolgároknak a mindennapokban. A
leginkább érintett területeken, mint például Aleppo, a
közvilágítás 97%-a nem működik. A kivételt Damaszkusz és az
izraeli határhoz közel fekvő Quneitra térsége jelenti, ahol 35%,
illetve 47%-os az érintettség”.

A
#withSyria koalíció – a kutatás eredményeinek közzétételével
egy időben – egy igazán szívbemarkoló filmet is nyilvánosságra
hozott, valamint útjára bocsátott egy nemzetközi petíciót a
withsyria.com oldalon, amely arra szóltja fel a világ vezetőit,
hogy járuljanak hozzá a szír közvilágítás visszakapcsolásához
az alábbi módokon:

  • találjanak
    olyan politikai megoldást, amely az emberi jogokat helyezi a
    középpontba;

  • erősítsék
    a humanitárius segítségnyújtás lehetőségeit a Szíriában
    rekedtek és a menekültek számára egyaránt, beleértve a
    visszatelepítés mértékének növelését is;

  • szólítsanak
    fel minden, a konfliktusban részt vevő felet, hogy hagyjon fel a
    civilek elleni támadásokkal, és ne akadályozzák a segélyek
    célba juttatását.

Dr.
Zaher Sahoul
, a Szíriai Amerikai Orvosi Társaság elnöke
szerint: “a határokon átívelő terrorista tevékenység még
nagyobb félelmet keltett, és még inkább Szíriára irányította
a nemzetközi közösség figyelmét, azonban elvonta a kormányok
vezetőinek figyelmét a szír civilek szenvedéseiről és azokról
az atrocitásokról, amelyeket a konfliktus résztvevői követtek el
az egyszerű emberekkel szemben. A szíriai egészségügyi
személyzet, a segélyszervezetek munkatársai és a tanárok minden
nap hatalmas kockázatot kell hogy vállaljanak szomszédaik és
szeretteik megsegítése érdekében, miközben a nemzetközi
közösség folyamatosan csődöt mond abban, hogy politikai
megoldást kényszerítsen ki a konfliktus lezárására, és hogy
véget vessen az erőszaknak és a szenvedésnek”.

2014-ben
az ENSZ Biztonsági Tanácsa három határozatot is elfogadott,
amelyben lépéseket sürgettek a Szíriában tartózkodó civilek
védelme és megsegítése érdekében. Azóta szírek ezrei
vesztették el életüket, és a korábbiakhoz képest is egyre
többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják házaikat, és egyre
többen szorulnak segítségre is. A legújabb, tegnap megjelent
Failing Syria (Hanyatló Szíria) jelentés a háborús
feleket és a világ vezető hatalmait hibáztatja azért, hogy az
ENSZ határozatokban leírtak nem lettek maradéktalanul teljesítve.

Jan
Egeland
, a Norvég Menekültügyi Tanács főtitkára, valamint
egykori humanitárius ügyekért felelős ENSZ főtitkárhelyettes
szerint “2014 volt ennek a szörnyű háborúnak a legsötétebb
éve. A Biztonsági Tanács ígérete ellenére a civilek továbbra
sincsenek biztonságban, a segélyekhez való hozzájutásuk továbbra
sem megoldott, és a humanitárius segélyezés is egyre kisebb
méreteket ölt, holott a szükség egyre cask növekszik.
Felháborító, ahogyan sorsukra hagyjuk a szíriaiakat.”

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország