Li
Dehuai, Li Yan öccsének írását tesszük most közzé.
“Gyerekkorunkban
édesanyánk tanárként, édesapánk gyári munkásként dolgozott.
Egy kis faluban nőttünk fel, a családunk nem számított sem
jómódúnak, sem szegénynek. Amikor a nővérem betöltötte a 16.
életévét, szintén egy gyárban kezdett el dolgozni, és azután
csak az ünnepekre jött haza. Falusi ember lévén okos és nagyon
gyakorlatias ember volt, aki stabil családi életre vágyott.
Elismert és jó munkát akart szerezni. Mivel édesapánk egy állami
tulajdonú gyárban dolgozott a megyénkben, előnyt élveztünk a
gyárakba történő felvételnél. Ezért kapta meg a nővérem a
munkát, és hagyta el a falut. Bár nyolc évvel fiatalabb vagyok
nála, továbbra is szoros maradt a kapcsolatunk.
Már
gyerekként is megtapasztaltuk a családon belüli erőszakot. Apa
nagyon szigorú volt velünk, és erőszakos anyával. Emlékszem,
egyszer meg is ütötte őt. Ugyan nem erősen, de mindmáig élénken
emlékszem, mennyire hangosan ordibált közben. A nővéremmel
undorodtunk a családon belüli erőszaktól.
A
nővérem első házassága úgy 14-15 évig tartott, de válással
ért véget, miután férjét, aki fiatalabb volt nála,
elbocsátották az 1990-es években. Depressziós, dühöngő,
nemtörődöm alkoholistává vált, akit semmi nem motivált.. A
második férje öt évvel idősebb volt nála. Ugyanabban a gyárban
dolgoztak. Addig nyaggatta a nővéremet, míg végül igent mondott,
annak ellenére, hogy a férfi erőszakos ember hírében állt a
munkahelyen. A nővérem úgy hitte, hogy egy idősebb férfi majd
gondoskodóbb lesz; más, mint az első férje. Az egész család a
házasság ellen volt a férfi erőszakos híre és három korábbi
válása miatt. Édesapám még azzal is megfenyegette a nővérem,
hogy kitagadja, ha feleségül megy hozzá. Én is elleneztem, mert
úgy éreztem, rászedte a testvéremet. Néhány hónap múltán,
2009 márciusában egybe is keltek, hiába tanácsolta a legidősebb
nővérem a testvéremnek, hogy először ismerje meg jobban.
Én
is elhagytam a falut, egy másik városba költöztem egy munka
kedvéért. Bár nem voltunk egy városban, havi pár alkalommal
mindig csevegtünk telefonon, de a házasságot követően a hívások
egyre ritkábbak lettek, és a végzetes éjszaka előtti utolsó két
hónapban teljesen meg is szűntek. A nővérem mindig nyugodt volt,
ha alkalmanként hazalátogatott, mikor apa nem volt otthon.
Szerintem haragudott magára, hogy mégsem fogadta meg a tanácsunkat.
Egyszer megkérdeztem az arcán lévő cigarettacsikk okozta
égésnyomokról. Azt válaszolta, ráfröcskölt az olaj főzés
közben. Visszakérdeztem, hogy akkor miért nincsenek égések a
kezén is, de úgy tűnt, van valami, amit nem árulhat el. Tudtam,
hogy nem boldog, de azt nem, hogy ennyire rossz a helyzet. A
házassága utolsó két hónapjában tett otthoni látogatásaikor
épp csak hazajött, majd sietősen el is ment. Sosem láttam még
ilyen elfoglaltnak, úgy gondoltam, sok energiát kell az építkezési
területen lévő élelmiszerraktárba fektetnie. Egyre kevesebbszer
és ritkább időközönként látogatta a barátait és a családot.
Minden bizonnyal rengeteg érzelmet kellett elfojtania ebben az
időszakban.
2010.
augusztus másodikán durván megverte a férje. A helyi lakossági
bizottsághoz (Juweihui) fordult segítségért. Ott a kórházba és
a bíróságra irányították. El is ment a megye egyik legnagyobb
kórházába, ahol a doktori jelentés szerint kiterjedt külső
sérüléseket szenvedett a mellkasán, és a bal lábán. Nem lett
semmilyen folytatása az ügynek. Augusztus 10-én ismét megverte a
férje. A rendőrségre ment, ahol fényképek készültek a
sérüléseiről. Azonban a rendőrség szerint ez megint csak egy
otthoni vita, azaz „személyes ügy” volt.
A
férfiak felsőbbrendűsége még mindig érvényes a kínai
társadalomra. Ha az erőszakot a gyengébb fél, azaz általában a
nő kárára követik el, az áldozat hajlamos inkább csendben
tűrni, és felejteni, igazodva az olyan szólásokhoz, mint például
„egy békés család mindig sikeres lesz”, vagy „ne teregesd a
szennyesed mások elé”. A helyi lakossági bizottság, a nők
szervezete, vagy a rendőrség általában csak keveset tud tenni az
ügyben, mint azt a nővérem példája is jól mutatja. Amennyiben a
fizikai bántalmazás nem okozott súlyos sérüléseket vagy
maradandó egészségkárosodást, az ügyek csupán szóbeli
megrovással végződnek, melynek elsődleges célja a felek
kibékítése.
Kínában
a nők elleni erőszakra vonatkozó törvények nem megfelelőek,
csak ritkán tartják be őket pontosan, és csak kevés, vagy akár
semmilyen védelmet nem nyújtanak az áldozat számára.
Előfordulhat az országban élő nőkkel, hogy teljesen normálisként
kell kezelniük azt, hogy veri őket a férjük, és nagyon
valószínűtlen, hogy meg tudják védeni magukat az elégtelen jogi
ismeretükből, valamint a társadalmi közegből kifolyólag. A
hosszútávú erőszak könnyen szélsőséges viselkedéshez
vezethet.
A
legtöbb ember nem akar tanúskodni a nővérem mellett, mert nem
akarnak szembeszegülni a férje családjával. Annak a néhány jó
barátnak és szomszédnak, akik mégis jelentkeztek – miután a
rendőrök figyelmeztették őket a hamis tanúzás veszélyeiről –
nem fogadta el a tanúvallomásukat a bíróság.
Hálás
vagyok világszerte minden ember erőfeszítéséért, akik
kegyelemért és az igazságért küzdenek a nővérem ügyében.
Köszönöm.”
Csatlakozz
petíciónkhoz a halálos ítélet végrehajtásának felfüggesztése
érdekében. Technikai
okok miatt az aláírás rögzítéséhez a böngészőben biztonsági
megerősítés jóváhagyása lehet szükséges.
Az
ügy hátteréről itt olvashat.
Fordította:
Lehoczki Tamás önkéntes fordító
