Kuvaitban kötelező orvosi teszt a szexuális irányultságról

Kuvaitban homofób orvosi tesztnek vetik alá a bevándorló munkavállalókat.

Az Amnesty International szerint felháborító, és azonnal vissza kell vonni azt a javaslatot, mely szerint minden olyan Kuvaitba vagy az Öböl-országokba bevándorló munkavállalót, akivel kapcsolatban felmerül a homoszexualitás vagy transzneműség gyanúja, és a gyanút a kötelezően elvégzett „orvosi teszt” bizonyítja, visszafordítanak a határnál.

„Ez a javaslat még inkább megbélyegzi azokat az embereket, akik már amúgy is szenvednek a valós vagy vélt nemi identitásuk miatti diszkriminációktól és visszaélésektől” – mondta Philip Luther, az Amnesty International Közel-keleti és Észak-afrikai Igazgatója.

„A helyett, hogy folytatják a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek diszkriminációját, a kuvaiti hatóságoknak biztosítaniuk kéne, hogy az embereket ne érje sem zaklatás, sem büntetés szexuális orientációjuk miatt, és az ezekre vonatkozó jogszabályokat vissza kéne vonniuk.

Az október 7-én, Dr. Yousuf Mendkar, a Kuvaiti Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Államtitkára által előterjesztett törvényjavaslat szerint bárkitől, akit az „orvosi teszt” során homoszexuálisnak, transzneműnek vagy transzvesztitának ítélnek, automatikusan megtagadják az országba való beutazási engedélyt.

A javaslatot Ománban november 11-én az Öböl Együttműködési Bizottság (Gulf Cooperation Council – GCC) Száműzött Munkások Központi Programja találkozóján fogják megvitatni.

A többnyire dél- és dél-kelet-ázsiai bevándorlóknak, akik munkát keresnek Kuvaitban és az Öböl-országokban, a munkavállalási engedélykérelem beadásával egy időben át kell esniük az orvosi vizsgálaton. A javaslat szerint, ha elfogadják a törvényt, az orvosi eredmény a bevándorlási kérelme részévé válik.

„A kuvaiti és Öböl-országokbeli állami hatóságoknak el kéne utasítaniuk a diszkriminatív „orvosi tesztek” bevezetését, amelyek az országba belépő emberek szexuális orientációját és szexuális identitását vizsgálja” – mondta Philip Luther.

„Ez támadás a magánélethez való alapvető emberi jog ellen, és bátorítja az emberek szexuális orientáció és nemi identitás alapján való folyamatos üldözését.”

Kuvaitban a két azonos nemű, felnőtt ember által kölcsönösen elfogadott szexuális kapcsolat illegálisnak minősül, és 10 év börtönbüntetéssel sújtható.

Az ország Büntető Törvénykönyve alapján „az ellenkező nemet utánozni” szintén bűntény, amely pénzbírságot, vagy egy évig terjedő börtönbüntetést von maga után.

Az elmúlt egy évben az Amnesty International növekvő számú esetet dokumentált, amelyekben leszbikus, meleg, transznemű és interszexuális (LMBTI) embereket ért sérelem Kuvaitban. Ezek közt van zaklatás, önkényes letartóztatás és őrizetbe vétel, erőszak, kínzás és szexuális erőszak.

„Ez a megkülönböztetett bánásmód egyértelműen sérti a diszkriminációmentesség elvét és azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyeket korábban Kuvait is aláírt.”

Téma