Ismerd meg aktivistánkat! – Le Kim Evelin

Utcai akció, aláírásgyűjtés, dekoráció-készítés, videó-feliratozás, emberi jogi képzés. Csak néhány terület, amelyben másfél éves Amnesty-s múltja alatt részt vett. Evelin egyike azoknak, akik számára nincs lehetetlen, ha emberi jogokról és az Amnesty International-ről van szó. 2016. májusa óta pedig már elnökségi tagként is aktív és lelkes szereplője mindennapjainknak.

1.
Mikor és miért lettél az Amnesty International Magyarország
aktivistája?

Szociálisan
mindig érzékeny voltam és ezt erősítette az, hogy a származásom
miatt, nem komoly, de hátrány ért és 16-17 évesen szinte
véletlenszerűen találkoztam az Amnesty-vel és rögtön
csatlakoztam is, először mint aktivista és mondhatom, hogy az
egyik legjobb döntésem volt.

2.
Mivel foglalkozol?

A
gimnázium közben és után 1-1 évet töltöttem külföldön,
jelenleg dolgozom és „Amnestyzem” szeptembertől pedig megkezdem
az egyetemi tanulmányaimat nemzetközi tanulmányok szakon.

3.
Mi az a 3 szó, ami eszedbe jut az Amnestyről?

Család,
egyenlőség, fejlődés

4.
Mi a legjobb élményed az Amnesty-vel kapcsolatban?

Nehéz
lenne választani… Most talán azért ez, mert ez a legfrissebb, de
a múltheti Bánkitó fesztiválos kitelepülésünk, amikor egész
nap interaktív foglalkozásokat tartottunk és aláírásokat
gyűjtöttünk. Az egész nagyon sikeres volt, csodálatos emberekkel
találkoztunk, beszélgettünk, nagyon jó energiák vettek körül.
Összességében nehéz kiemelni egyet, inkább az egész folyamat,
valaminek a része lenni és olyan emberekkel lenni akiknek azonos az
értékrendje, és ez folyamatosan motivál és visz előre.

5.
Milyen aktivizmus feladatokban vettél részt eddig?

Infópultozás,
aláírásgyűjtés, flashmobok, kreatív feladatok, de egyszer videót
is feliratoztam.

6.
És melyiket szereted leginkább?

Kreatív
feladatokat és a flashmobokat.

7.
Van olyan előítélet, amivel szembesülnöd kell a mindennapokban?

Ha
az emberi figyeli (és akkor is ha nem sajnos) folyamatosan hallani,
látni az utcán, a buszon, a boltban, hogy megkülönböztetnek,
másképpen viselkednek valakivel az előítéletek miatt, ami nagyon
elszomorító, de hiszem, hogy ezeket le lehet győzni…

8.
Mi az álmod?

Húha,
hát egy olyan világban szeretnék élni, ahol az igazságosság és
a béke érvényesül, és az Amnesty International-re nincsen szükség
és azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam.

9.
Mit üzensz azoknak, akik még nem voltak aktivisták az
egyesületnél?

Hát,
hogy legyetek azok! Tudom, tudom ijesztő lehet elsőre, pedig nagyon
kedves kis társaság vagyunk. Amikor elérünk valamit – mondjuk
egy lelkiismereti foglyot kiszabadítunk – és ennek a részesének
érezheted magad… hát azt az érzést mindenkinek meg kell élnie.

Téma