Irán: Az elítélt túlélte az akasztást. Újra felakasztják.

Az Amnesty International felszólította az iráni kormányt, hogy állítsa le annak a férfinak az újraakasztási eljárását, aki tegnap túlélte saját kivégzését. A hivatalos szervek azt közölték, másodszor is végrehajtják rajta a halálos ítéletet, amint az állapota javul.

A 37 éves Alireza M-et Bojnourd börtönében akasztották fel, Irán észak-keleti részén, miután elitélték kábítószer-csempészet bűntettében.

A hivatalos állami média szerint az orvos halottnak nyilvánította a férfit, miután12 percet lógott a kötélen, ám másnap, amikor az elítélt családtagjai el akarták szállítani a holttestet, lélegzett még.

Az elítélt jelenleg kórházban van, a bíróság állítólag úgy határozott, hogy újraakasztják, amint “egészségi állapotát az orvosi személyzet kivégzésre alkalmasnak ítéli meg”.

“Ennek az embernek a rettenetes szenvedése, hogy miután túlélt egy akasztást, még egyszer szembe kell néznie a halállal, rávilágít a halálbüntetés kegyetlenségére és embertelenségére” – mondta Philip Luther, az Amnesty International Közel-Kelet és Észak-Afrika Régió igazgatója.

“Az iráni hatóságoknak azonnal le kell állítaniuk Alireza M kivégzési folyamatát, és moratóriumot kell adniuk a többi halálraítéltnek is.”

Aliza M állapota a hírek szerint “kielégítő”, egy családtag beszámolója szerint az elítélt két lánya “nagyon boldog”, hogy az apjuk életben maradt.

A férfit a Forradalmi Bíróság állítólag kábítószer-csempészetért ítélte halálra. Az ilyen jellegű eljárás Iránban gyakran nem felel meg a tisztességes bírósági eljárás nemzetközi elvárásainak.

Hírek szerint az iráni hatóságok 2013 októberéig összesen 508 emberen hajottak végre halálos ítéletet, ebből 221 kivégzést még hivatalosan nem erősítettek meg.

A kivégzettek nagy többségét kábítószer-csempészet miatt ítéltek el. “Azzal teljesen egyetértünk, hogy az iráni hatóságoknak fel kell venniük a harcot a súlyos szociális, biztonsági és gazdasági problémákat okozó kábítószercsempészettel és -visszaélésekkel szemben, de a halálbüntetés mint eszköz teljesen elhibázott és ellentétes a nemzetközi joggal” – mondta Philip Luther.

“Az emberek szeretnék, ha megvédenék őket a bűnözőktől, de a halálbüntetés alkalmazása nem javítja a közbiztonságot.”

Még az Iráni Emberi Jogok Legfelsőbb Bíróságának elnöke, Mohammad Javad Larijani is kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a halálbüntetés csökkentené a drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények számát.

Philip Luther szerint végrehajtani egy félholt emberen másodszor is a halálos ítéletet, miután már halottnak nyilvánították, és holttestét átadni készültek a családtagoknak, egyszerűen rettenetes.

Háttér

Az Amnesty International elismeri a bűnesetek áldozatainak szenvedéseit, és egyetért azzal, hogy a kormányok kötelessége megvédeni az állampolgárok jogait. A szervezet hisz abban, hogy a tisztességes bírósági eljárás után elítélt bűnösök büntetést érdemelnek, de a halábüntetés alkalmazása nélkül.

Amnesty International minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést.