Interjúsorozat legelkötelezettebb támogatóinkkal – Bohák Beáta

Néhány hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy tagságával csatlakozik az Amnesty International Magyarországhoz, ezen túl pedig az emberi jogi képzésünket is támogatja anyagilag.

Mikor és hol
találkoztál először az Amnesty nevével?

Nem tudnám pontosan
visszaidézni az első találkozás élményét. Tudtam, hogy létezik
egy ilyen szervezet, de a működési szisztémát nem ismertem, csak
a profilt. Az igazi szemléletváltozást 2012-re tenném az
életemben, amikor rájöttem a „V day” kapcsán, mekkora
energiákat lehet felszabadítani figyelemfelhívással,
ösztönzéssel, jó szándékkal, felvilágosítással. Azóta
„tanulok”… Kerestem azt a globális szervezetet, ahová
tartozom. Elolvastam szakértőik véleményét, jelentéseiket,
melyeket a nemzetközi vagy hazai internetes oldalakon találtam, és
persze riportokat, igaz történeteket néztem, olvastam. Így
döntöttem az Amnesty mellett…..Egy „rugóra” jár az agyunk.

Mivel foglalkozol?

Többek között
európai üzleti asszisztens, kereskedelmi üzletvezető végzettségem
van. Voltam vállalati pénztáros, nagykereskedelmi előadó, Most
háztartást vezetek, nyelvet tanulok, és újabb lépésen
gondolkodom.

Mi az a három szó
vagy gondolat, ami eszedbe jut az Amnesty-ről?

Emberség,
összefogás, remény.

Melyik kampányunk
áll hozzád a legközelebb?

Erre az lenne a
helyes válasz, hogy minden eset egyforma figyelmet igényel, hiszen
akit sérelem ért, a saját ügye elsődleges, mégis azok a
petíciók, melyek gyermekek életét érintik, kiemelten fontosak
számomra.

Miért döntöttél
úgy, hogy anyagilag is támogatod a mozgalmat?

Egyszerűen
fontossági sorrendet mérlegeltem.

Milyen változást
szeretnél elérni a világban?

Amit el tudok érni
talán az, hogy másokat megerősítsek abban, hogy változást
érhetünk el. Egy apró pontként hatni a világra.

Mit üzennél
azoknak, akik hozzád hasonlóan támogatják az emberi jogokat?

„Egyet fontos
tudni: a sötétség nem azért utálja a fényt, mert más
„világnézetet” vall, hanem azért, mert a puszta létével
„átvilágítja”, leleplezi hazugságait!” /Müller Péter/

És mit üzennél
azoknak, akik még nem csatlakoztak az emberi jogi mozgalomhoz
Magyarországon?

Az AI segítségével,
és egy kis odafigyeléssel óriási eredményeket lehet elérni, de
ehhez szükség van Rád is! Nem fontos, hogy honnan jöttél! Gyere!
Gyújts meg „egy sárga gyertyát”!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.