Mikor és hol
találkoztál először az Amnesty nevével?
Emlékeimben halványan
él a 90-es évek, ahol az Amnesty emlegetése összefonódott olyan
témákkal, amikről máshol nem vagy alig hallottam. Ezért volt
bennem idegenkedés, mintha valami szekta lenne saját nyelvvel,
de mivel a világnézetemhez közél álltak azok az elvek,
gondolatok, amiket hangoztattak, így megmaradt bennem egyfajta
szimpátia. De amikor manapság látom a gyűlölettől fröcsögő,
feleslegesen fontoskodó, az Amnestyt mindenféle dolgokkal
megbélyegző kommenteket, akkor az emlékeim segítenek abban, hogy
megértsem őket is: amit nem ismerünk, amitől idegenkedünk, attól
könnyen félni kezdünk, és amitől félünk, azt egyszerűen
meggyűlölhetjük. Holott a megoldás: a megismerés.
Mivel foglalkozol?
A
jogi egyetemet nem fejeztem be, az SzFE-n diplomáztam színházi
dramaturgként. Független társulatokban dolgozom, általában
kortárs drámával, dokumentumszínházzal foglalkozó előadások
létrehozásában segédkezem, illetve az utóbbi időben
kipróbáltam magam a slam poetry műfajában is.
Mi az a három szó
vagy gondolat, ami eszedbe jut az Amnestyről?
Legyen
inkább gondolat, az hosszabb:
Folyamatos
küzdelem a társadalmi jogegyenlőtlenségek felszámolásáért;
Felvilágosító,
tájékoztató tevékenység, hogy az emberi jogok és az Amnesty
elveszítse a jelenleg még elterjedt pejoratív jelentését;
A
tábor, amit szerveztünk a nyáron, aminek a mottója: „Gyűlölet
nélküli világban szeretnék élni!”
Melyik kampányunk
áll hozzád a legközelebb?
A
PanoDráma társulatával sokat foglalkoztunk cigányokat érő
gyűlölet-bűncselekményekkel, így a roma jogok illetve a GYBCS
kampányhoz tudok a leginkább hozzászólni, de a kedvenc saját
slamem eddig a Pride Slam, amit az idei Budapest Pride kapcsán írtam
és adtam elő, szóval az LMBTI jogegyenlőségi harcát is
támogatom az eszközeimmel.
Miért döntöttél
úgy, hogy anyagilag is támogatod a mozgalmat?
Ha
valaki az Amnesty tagjává, támogatójává válik,
megtapasztalhatja, milyen egy több mint hét millió civilt
magában foglaló mozgalom részének lenni. A rengeteg támogató
közül csak kevesen adnak pénzt olyan megfontolásból, hogy az ő
jogaikat megvédje, sőt: a többségnek a mindennapi életében
semmilyen emberi joga nem sérül Dániában, Németországban vagy
Magyarországon. Viszont a tagsággal részt vállalhatsz a globális
felelősségből, amit az Amnesty visel. Tagként, támogatóként
nagy büszkeség az egyén számára is, hogy hozzájárulhat
diktátorok megregulázásához, a fegyverkereskedelem
szabályozásához, lelkiismereti foglyok kiszabadításához. Az a
havi pár száz forint megér ennyit, nem?
Milyen változást
szeretnél elérni a világban?
Egyénként
azért állok ki ismerősökkel vagy idegenekkel folytatott
vitákban, hogy hallgassuk meg a másik fél érveit, legyünk
elfogadóbbak és befogadóbbak, ne ragaszkodjunk mereven a berögzött
véleményünkhöz. Ha ezt elfogadja valaki, és még mindig hajlandó
meghallgatni, akkor neki szoktam menni az előítéleteiknek
kihasználva a gondolkodásukban felfedezett logikai bukfenceket, és
eljutni oda, hogy kérdőjelezze meg a saját viszonyulását a
melegekhez, cigányokhoz, zsidókhoz. Ez megy kicsiben. Eggyel
nagyobb képet nézve, Amnesty-aktivistaként szeretném, ha az
Összpont középiskolai verseny minél több emberhez eljutna, ha
hosszabb táborunk lehetne, több gyerekkel jövőre, és ha a
jelenleg nagyon ígéretes aktivista és képző bázisra alapozva
sikeres, sokak által látogatott rendezvényeket csinálnánk. Ha az
egész nagy képet nézem, jó lenne, ha nem tartana 50-60 évig
nálunk, ami más országokban ennyi időbe tellett – a
sikeres polgári jogegyenlőségi küzdelem. Szeretném,
ha a születendő gyerekeim nem egy kirekesztő, gyűlölködő,
frusztrált és befelé forduló társadalomban nőnének fel, hanem
egy nyitott, az emberi méltóságot és a kisebbségeket tisztelő,
szabad légkörű társadalom tagjaivá válnának. Volt hogy azt
hittem, ez megy anélkül, hogy mi magunk kivennénk a részünk.
Ezzel a naivitással leszámoltam. Mindenkire szükség van, mert még
elképesztően sokat kell tennünk kicsiben és nagyban is.
Mit üzennél
azoknak, akik hozzád hasonlóan támogatják az emberi jogokat?
Ne
adják fel soha, ne féljenek egy jó vitától, ne zárkózzanak el
a más véleményűektől, és tetteikben is képviseljék az emberi
jogi elköteleződésüket. És persze legyenek, legyünk többen!
