India rohingyákat toloncol vissza Mianmarba

Az indiai kormány ma hét rohingya férfit, Mohammad Jalalt, Mokbul Khant, Jalal Uddint, Mohammad Younst, Sabbir Ahamedet, Rahim Uddint és Mohammad Salamot toloncolt vissza Mianmarba. Komoly esélye van, hogy mind a heten súlyos jogsértések áldozatául válhatnak.

„Sötét
napja az emberi jogoknak a mai. A legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy szakít
Indai eddigi hagyományaival, és nem nyújt védelmet a szörnyűségek elől menekülőknek.
Sem a kormány, sem a bíróság nem mutatott semmilyen együttérzést, amikor a
világ egyik legkiszolgáltatottabb népcsoportjához tartozó emberek
visszatoloncolását rendelte el.” – mondta Aakar Patel, az Amnesty International
India ügyvezető igazgatója.



A
kitoloncolás ellen a hét férfi fellebbezett a legfelsőbb bírósághoz. Ma a három
tagú tanács, az újonnan kinevezett főbíró, Ranjan Gogoi vezetésével, elutasította
a kérelmüket. A fellebbezésben azt kérték, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága
(UNHCR) vizsgálja meg, hogy nemzetközi védelemre szorulnak-e. A kérésüket a
bíróság elutasította. A férfiakat korábban az 1946-os külföldiekről szóló törvény
alapján „illegális bevándorlóknak” minősítették.

„Az indiai kormány hazug lejárató kampányt folytat a rohingyák ellen több mint
két éve. A mai döntés veszélyes precedenst teremt minden Indiában lévő menekült
és menedékkérő számára. A Modi kormánynak együtt kell működnie a UNHCR-el és be
kell tartania az emberi jogi előírásokat.” – mondta Aakar Patel.
 

Az Amnesty International korábban több jelentésében is részletesen dokumentálta,
hogy a mianmari hatóságok egy előre kitervelt etnikai tisztogató hadjáratot
vezettek a rohingyák ellen Észak-Arakán államban 2017. augusztus 25. követően.
A kilenc hónapig tartó kutatás során meggyőző bizonyítékokat gyűjtöttünk arról,
hogy milyen módszerekkel gyilkoltak meg és üldöztek el több mint 702 ezer nőt,
férfit és gyereket, Arakán állam rohingya lakosságának több mint 80%-át.



Október
2-án az ENSZ különleges jelentéstevője tiltakozott a hét férfi
visszatoloncolása ellen, amelyet a visszaküldés tilalmának megsértésének
nevezett.

Téma