Hova mész, ha mindened elvesztetted, és nincs senki, akihez fordulhatnál?

Törökországban a menekülteknek és menedékkérőknek magukról kell gondoskodniuk. Ez sokszor tragikus következményekhez vezet. Ismerd meg Hadzsi Shafi és Raciye történetét.

“Négy
gyermekem volt, nem tudtam mindegyiküket megmenteni, ketten közülük
a tengerbe fulladtak. Egy nappal később azonosítottam a
holttesteiket.”

Törökország
3 millió menekültet és menedékkérőt – többségében
szíreket, de vannak köztük agfánok, irakiak és irániak – fogadott be.
Ez az arány óriási részét teszi ki a Közel-Kelet országaiból háborúk
és üldöztetések elől menekülő embereknek, miközben más
országok nagyon keveset tesznek értük vagy megpróbálják őket
a határaikon kívül tartani.

Hadzsi Shafi és Raciye története jól mutatja a Törökországban
uralkodó elviselhetetlen körülményeket, amelyek oda vezettek,
hogy mindenüket kockára tegyék, és más módot keressenek a boldogulásra. Rettenetes árat fizettek ezért.

Hadzsi Shafi és nővére Raciye Afganisztánból származnak, onnan
menekültek Törökországba. Munkát akartak vállalni, hogy
eltartsák magukat, a gyerekeik pedig normális iskolába járhassanak
– ez a két dolog Afganisztánban nem volt elérhető számukra.
De gyorsan rájöttek, hogy nem maradhatnak ott, mivel nem kaptak
semmilyen segítséget – nem volt remény arra, hogy munkát találnak vagy megfelelő jövőt tudnak biztosítani a gyerekeiknek.

Hiába
kerestek munkát Törökországban, semmit sem találtak. Hadzsi Shafi
szerint nem mehettek vissza Afganisztánba, mivel a tálibok
megfenyegették őket, ezért nem látott más megoldást, mint megpróbálni
eljutni Görögországba abban a reményben, hogy Európában jobb
élet vár rájuk. Mivel nem volt biztonságosabb megoldás, ezért
életüket kockáztatva neki vágtak az Égei-tengernek.

2015
októberében Hadzsi Shafi 7000 dollárt (közel 2 millió forintot)
fizetett a csempészeknek, hogy feleségét, Naziliát és négy
gyereküket, illetve testvérét Raciyét, férjét Mohammad Fahimot
és három gyereküket Európába vigyék.

Mint
annyi hozzájuk hasonló ember története korábban, az övék is tragikus véget ért.

Így emlékezett vissza: “Nagyon rossz idő volt – nagyon
esett – hatalmas hullámok voltak. A hajóban lévő emberek
rettegtek és elkezdtek a vízbe ugrálni. A csónak felborult, én pedig nem tudtam megmenteni mind a négy gyermekemet.”

Hadzsi két fia – Juszuf (5) és Junusz (3) – megfulladt Raciye hat éves
lányával, Farahval együtt.

Egy
nappal később azonosítottam a holttesteiket. Sokkolt minket a
baleset, nem tudjuk mi lesz velünk most, nem tudunk döntéseket
hozni. Sokkolt, ami történt.

Még
egy ilyen tragédia után is arra kényszerítették a két családot,
hogy visszatérjenek Törökországba, ahol senkitől sem kaptak
segítséget. Minden megtakarításuk elveszett, ezért kezdetben egy
híd alatt aludtak a tenger közelében. Szerencsére egy afgán
férfi befogadta őket a házába, több más hasonló traumát átélt
család mellé.

De
ezenfelül nagyon kevés a remény – nincs számukra segítség, nincs
kihez fordulniuk. Az afgánok nem kapnak teljes menekültstátuszt
Törökországban, és semmilyen lehetőségük sincs az integrációra. 

Biztonságos az az ország, amelyik a menekültek és menedékkérők
számára semmilyen lehetőséget nem biztosít, hogy dolgozzanak
vagy iskolába járjanak?

A
két család tudja, hogy nem mehetnek vissza Afganisztánba, és nem
mehetnek Európába se, mert Európa lezárta határait a menekültek
előtt. Most minden erejükkel azon vannak, hogy kitalálják, mi
lesz velük.

Az
Amnesty International sürgeti a kormányokat, hogy találjanak végre megoldást a globális menekültválságra. Arra szólítjuk fel
őket, hogy biztosítsanak a menekültek és menedékkérők számára
biztonságos és legális migrációs csatornákat Európába és a
világ fejlett országaiba, hogy ne kelljen a menekülőknek az életüket
kockáztatniuk egy élhetőbb jövő reményében. Arra is
felszólítjuk az államokat, hogy anyagilag is vállalják a
felelősséget a menekültekért, hogy ne csak pár túlterhelt és
erőforrás hiányos országnak kelljen minden szükséges segítséget
biztosítania számukra.

Az
Amnesty International kutatói ott vannak Törökországban és a
világ minden táján, bizonyítékokat gyűjtenek, amelyekkel nyomást
tudunk gyakorolni az államokra, hogy cselekedjenek. Nem történhet több Hadzsi Shafi és Raciye esetéhez hasonló tragédia.

Magyarországon az
Élet határok nélkül – adj esélyt a menekülőknek kampány
keretében azért dolgozunk, hogy a
magyar társadalom befogadóbb és szolidárisabb legyen a hazánkba
érkező és köztünk élő menekültekkel és menedékkérőkkel
szemben,
és
összehozzuk azt a közösséget Magyarországon, amely közösen
dolgozna azon, hogy hazánk befogadóbb, nyitottabb és szabadabb
ország legyen. 

Ha egyetértesz
céljainkkal, akkor kérünk, írd alá a nyilatkozatunkat:

ALÁÍROM

Ha te is tennél
azért, hogy a jövőben senkinek se kelljen az életét kockáztatnia
az Égei-tengeren útban Európa felé, akkor kérlek támogasd a
munkánkat:

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország