Hatályba lép a globális Fegyverkereskedelmi Szerződés – történelmi jelentőségű áttörés a két évtizede folytatott emberi jogi kampányban

December 24-én hatályba lép a Fegyverkereskedelmi Szerződés (ATT = Arms Trade Treaty), mely áttörést hoz az Amnesty International és partnerei által az emberi jogokért folytatott két évtizedes kampányban. A történelem során először jön létre olyan szerződés, amely világosan magába foglalja minden egyes fegyvereladás emberi jogi vonzatát.

Az Amnesty International és támogatói az 1990-es évek közepe óta folyamatosan lobbiznak és kampányolnak egy fegyverkereskedelmi szerződésért. Mivel ez az első ilyen típusú jogilag kötelező érvényű szerződés, ezért ez képes lesz megakadályozni, hogy olyan kormányok vásárolhassanak fegyvert, amelyek feltételezhetően jogsértéseket követnének el ezekkel.

Ez egy történelmi áttörés. Megmutatja, mi mindent el lehet érni akkor, ha emberi jogi aktivisták hosszú távra elkötelezik magukat valami mellett, és egy kiváló ötletet életmentő valósággá változtatnak.” – nyilatkozta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. „Amikor az Amnesty International aktivistái azok között a néhány ember között voltak, akik először javasolták a nemzetközi fegyverkereskedelem szabályozását a 90-es évek elején, akkor egyesek még gúnyolódtak az ötleten. Két évtizeddel később a szerződés jogerős valósággá alakult: ez kemény munkájuk, kreativitásuk és elkötelezettségük ékes bizonyítéka.”

A hiányosan szabályozott globális fegyver- és lőszer-kereskedelem miatt átlagosan legalább fél millió ember hal meg évente, és milliókat erőszakolnak meg, kerülnek életveszélybe vagy kényszerítik őket otthonuk elhagyására. Bár a folyamat titokban zajlik, a nemzetközi fegyverkereskedelem regisztrált mértéke megközelíti az évi 100 milliárd dollárt.

A Fegyverkereskedelmi Szerződés erőteljes szabályokat tartalmaz, amelyek megakadályozzák, hogy olyan országok jussanak fegyverhez, ahol esetlegesen népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményre, háborús bűnök elkövetésére, és az emberi jogok súlyos megsértésére használhatnák őket. Azoknak a kormányoknak, amelyekre mostantól érvényes a szerződés, olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek meggátolják, hogy a fent említett szörnyűségek megtörténhessenek. A 10 legnagyobb fegyverexportőr közül öt – Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság – azon 60 ország között van, amelyek már ratifikálták a szerződést. A világ messze legnagyobb fegyvergyártója és exportőre, az Egyesült Államok azon 128 ország között van, akik aláírták, de még nem ratifikálták a szerződést. Egyéb nagy fegyvergyártók, mint Kína, Kanada, Izrael és Oroszország, szembeszegültek a szerződés aláírásának és ratifikációjának.

Az Amnesty International továbbra is minden államot arra ösztönöz, hogy legyen tagja a szerződésnek, és kezdje meg az életmentő intézkedések végrehajtását. A szervezet támogatói azért küzdenek majd ezután is világszerte, hogy az Egyesült Államok, Kína és a többi ország is ratifikálja a szerződést a jövő évben.

A munka itt nem áll meg, és a jövőben nem ülünk a babérjainkon. Bár a Fegyverkereskedelmi Szerződés alapszabályokat fektet le, de nem csodaszer. Még szélesebb körű támogatást és nagyobb nyomást igényel majd, hogy az államok betartsák a benne foglalt szabályozásokat.” – hangsúlyozta Salil Shetty. „Az államok egyértelmű elkötelezettsége szükséges afelé, hogy semmi nem marad a régiben. Eleget szenvedtek az emberek a világ minden pontján a fegyverkereskedelem miatt. Itt az idő, hogy a kormányok tettekkel igazolják elkötelezettségüket.”

Háttér

Az Amnesty International és más civil szervezetek az 1990-es évek eleje óta kampányolnak azért, hogy erőteljes, jogilag

kötelező, globális szabályok között folyjon a nemzetközi fegyverkereskedelem; hogy megakadályozzák a kereskedelemből következő atrocitásokat és az emberi jogok megsértését. Világszerte több mint egymillió ember csatlakozott a kampányhoz, amely az életek védelmében a kormányokat szigorúbb szabályok bevezetésére sarkallja.

2013. április 2-án az ENSZ Közgyűlésében 155 állam szavazott amellett, hogy elfogadják a szerződést. Mielőtt hatályba lépett volna, 50 államnak kellett ratifikálnia, a hazai jogrendszerbe ültetnie a szabályozásokat. Ez 2014. szeptember 25-én megtörtént, ami kivételesen gyorsnak számít az ENSZ egyezmények között.

Az Amnesty International továbbra is folytatja azon fegyverkereskedelmi tranzakciók dokumentálását és feltárását, amelyek súlyos visszaélésekhez vezetnek.

Például: tervezett fegyverszállítmányok az Egyesült Államokból Irakba, ahol az Amnesty súlyos emberi jogsértéseket dokumentált az utóbbi hónapokban; hatalmas mennyiségű kínai szállítmányok a konfliktussal teli Dél-Szudánba, ahol a szervezet háborús bűnöket és emberiség elleni bűntetteket dokumentált; több ország kézifegyver-exportját Hondurasba, abba az országba, ahol az ENSZ statisztikái szerint a legmagasabb az emberölések száma egy főre vetítve.

Video: http://youtu.be/wWVJr55PdQM

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország