Gyakornokokat keresünk!

Amit ajánlunk:
•    EU- s és lobbista munkatapasztalatot a világ egyik legnagyobb emberi jogi szervezetnél, mely 1977-ben Nobel békedíjat kapott
•    lehetőséget, hogy az országodban és a világban közvetlenül befolyásold az emberi jogi helyzetet
•    szakmai fejlődést az emberi jogokért való kampányolás, médiamunka és a lobbizás területén, beleértve a nemzetközi tréningeken és konferenciákon való részvételt
•    érdekérvényesítő csapatmunkát, barátságos légkörben

Amit elvárunk:
•    elkötelezettséget és kitartást a program egész idejére
•    átfogó emberi jogi ismeretek és a téma iránti nagyfokú érdeklődést
•    politikatudomány, nemzetközi kapcsolatok, jog, szociológia vagy európai tanulmányok területén szerzett diploma (vagy utolsó éves egyetemi tanulmányok)
•    az egész iskolaévben, novembertől júniusig heti 20 óra közreműködés
•    légy kész arra, hogy az Amnesty Internationalt a nemzeti hatóságok és a külföldi diplomáciai képviseletek előtt képviseld
•    folyékony angol nyelvtudás és jó íráskészség

A jelentkezési határidő: 2010. október 18, dél (12:00)
Szóbeli meghallgatás: október 22.
A gyakornoki munka kezdete: 2010. november 2.
Kérjük küldd el az önéletrajzod és bemutatkozó leveled ANGOLUL az office@amnesty.hu e-mail címre!

Részletes, munkaköri leírás
Lobbista gyakornoki csapat

Feladatok:
•    az AI képviselete a magyar hatóságok és a nemzetközi testületek előtt
•    jelentések és levelek fordítása angolról magyarra nyelvre
•    levelezés (levelek írása, szerkesztése, címzés és feladás)
•    részvétel konferenciákon és megbeszéléseken (jegyzetelés, majd ez alapján jelentés, jegyzőkönyv vagy eligazítás készítése)
•    lobbi, média és kampány anyagok összeállítása és megjelentetése az igazgató felügyelete alatt
•    az AI érdeklődési körébe tartozó törvényhozási kezdeményezések és parlamenti munka figyelemmel kísérése, információk begyűjtése
•    kontakt lista adatainak frissítése és fejlesztése, valamint a kontaktok számára jelentéseink és javaslataink elküldése
•    dokumentálás-dossziérendszer fenntartása
•    lehetséges önkéntesek munkájának felügyelete
•    irodai készletek beszerzése

Munkafeltételek:
•    önkéntes munka, pénzügyi díjazás nélkül – a gyakornoki munka befejezésekor a gyakornok bizonyítványt/referenciát kap, amely igazolja az AI-nál elvégzett szakmai gyakorlatot
•    heti 20 óra munkaidő
•    a gyakornok vállalja, hogy legalább 8 hónapig (novembertől júniusig) végzi a munkáját
•    havi két nap szabadság
•    a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő költségeket az AI megtéríti

A jelölttel szembeni alapvető elvárások:
•    Ismerje az Amnesty International tevékenységét, céljait. Korábbi emberi jogi területen végzett tevékenység előnyt jelent.
•    Szakértelem a nemzeti és nemzetközi jog területén. A nemzeti és nemzetközi intézmények tevékenységének, szabályainak és eljárásmódjainak ismerete.
•    A helyi és nemzeti civil társadalom ismerete.
•    Diploma, vagy az egyetem utolsó éveiben folytatott tanulmányok. Előnyben részesített tanulmányok: jog, nemzetközi kapcsolatok, politikatudomány, Európai integráció, szociológia
•    Folyékony angol nyelvtudás (mind szóban, mind írásban), angol szövegek professzionális fordítása angolból a nemzeti nyelvre
•    Számítástechnikai ismeretek és internethasználat: szövegszerkesztő, webböngésző, e-mail, powerpoint használata