EU csúcs: A menekülteknek biztonságra és nem határzárakra van szükségük

Ahelyett, hogy lezárják határaikat és rohamrendőröket vetnek be, az Európai Unió (EU) peremországainak inkább biztonságos hozzzáférést kellene biztosítaniuk az embereknek a nemzetközi védelemhez – mondta az Amnesty International az újabb menekültválságról szóló brüsszeli találkozó előtt. Eközben Közép-Európa számos, határokkal kapcsolatos aggasztó problémával küzd.

A
szeptember 22-i és 23-i brüsszeli találkozók során az EU tagállamok a
hírek szerint – több más téma mellett – elsősorban a menedékkérők Unión
belüli áttelepítésére koncentrálnak majd.

A kudarc nem opció. Az EU vezetőinek egy összehangolt és
méltányos megoldást kell elfogadniuk az Európába érkező menekültek és menedékérők helyzetének rendezésére – jelentette ki John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója. „Megoldási
javaslatok vannak, ami hiányzik, az a politikai akarat és a vezetői
képesség, hogy ezekből valódi megoldások szülessenek. Az EU vezetőinek
meg kell mutatniuk, hogy képesek irányítani és szembe tudnak nézni a
válsággal. Ne építsenek több határzárat és ne köntörfalazzanak a kvóták
körül!”

A
múlt heti patthelyzet után a tagállamok belügyminiszterei szeptember
22-én, kedden újra megpróbálnak egyezségre jutni az Európai Bizottság
120 ezer embert érintő áttelepítési javaslatáról. A szeptember 23-i
rendkívüli csúcson a tagállamok állam- és kormányfői egy átfogóbb
válságkezelési javaslatról egyeztetnek majd, és – ha nem születik
megállapodás előző nap a
kérdésben – akkor folytatják a megbeszélést az áttelepítésekről.

Emberek a határok előtt

Az
EU külső határai mentén káosz, felkészületlenség és zavar uralkodik azt
követően, hogy néhány kormány úgy döntött, lezárja a határait, aminek
eredményeként menekültek és menedékkérők rekedtek meg nyomorúságos és
iszonyú körülmények
között.

Az Amnesty International dokumentálta, ahogy férfiak, nők és gyerekek alszanak a földön, alig jutnak hozzá ételhez, folyóvízhez és mosdóhoz a szerb-magyar határon.

„A
közös válasz hiánya miatt tanúi vagyunk, ahogy több ezer menekültet és
menedékkérőt dobálnak egyik helyről a másikra anélkül, hogy a legelemibb
szükségleteik biztosítva lennének” – mondta John Dalhuisen. Ez nem migrációkezelés, ez az emberség pusztulása.”

Áttelepítés

Egyelőre
az európai vezetők menekültválságra adott válasza nélkülöz mindenfajta
ambíciót, és cserben hagyja azokat, akik Európában keresnek menedéket. A
megbeszélések egyik fő témája ezen a héten, amely komoly ellentéteket
okoz egyes tagállamok között, az EU-n belüli áttelepítések kérdése, az
Európai Bizottság javaslata, hogy további 120 ezer embert telepítsenek
át.

A
múlt héten a tagállamok megállapodtak abban, hogy egy ideiglenes és
kivételes áttelepítési eljárás során a következő két év alatt 40 ezer
embert telepítenek át Olaszországból és Görögországból. Ez több mint
négy havi megbeszélés eredményeként jött létre, megválaszolatlanul
hagyva a kérdést, hogyan fognak a tagállamok még több ember
áttelepítéséről megállapodni.

Aggodalomra
ad okot, hogy a javaslat szerint az érintett emberek belegyezése nem
szükséges az áttelepítéshez, amely komoly aggályokat vet fel a
lehetséges fogvatartás és kényszerítőeszközök használatával
kapcsolatban, hogy emberek olyan helyekre költözzenek, ahol nincsenek
családtagjaik vagy nem kapnak pénzügyi
segítséget.

Az
Amnesty International egyúttal arra is felszólít, hogy növeljék a
befogadási körülmények javítására szánt összegeket, és biztosítsanak
gyors hozzáférést a menekültügyi eljárásokhoz.

Mivel
a vezetők ismét összegyűlnek Brüsszelben, itt az ideje egy hosszabb
távú megoldás elfogadásának. A megoldásnak biztosítania kell a
menekültek számára a biztonságos és legális útvonalakat Európába, és
tovább kell lépnünk a Közös Európai Menekültügyi Rendszer
felé azzal, hogy kölcsönösen elismertté válnak a menekültügyi döntések,
kiegészítve a menekültstátuszt kapott emberek nagyobb mozgási
szabadságával” – mondta John Dalhuisen.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország