Engedjék szabadon Ahed Tamimit

Tegnap úgy döntött az izraeli bíróság, hogy óvadék ellenében sem helyezik szabadlábra a 16 éves palesztin aktivistát, Ahed Tamimit. A lányt azzal vádolják, hogy izraeli katonára támadt és uszított. Ahed a tárgyalás végéig biztosan őrizetben marad.

Semmi
sem indokolja Ahed Tamimi őrizetben tartását. A videón jó
látható, hogy
Ahed alig jelentett valami veszélyt a a felfegyverzett, teljes
menetfelszerelésben álló katonára, akit felpofozott. Az őrizetben
tartása teljesen aránytalan ahhoz képest a bűncselekményhez
képest, amit elkövetett, főleg mivel Ahed gyerek. Az Amnesty
International felszólítja az izraeli hatóságokat, hogy azonnal
engedjék szabadon.” – mondta Magdalena Mughrabi, az
Amnesty International közel-keleti és észak-afrikai
igazgatóhelyettese.

Ahed
fogva tartása és a tény, hogy ügyét egy katonai bíróság előtt
tárgyalják jól példázza azt a rendszerszintű hátrányos
megkülönböztetést, ami azokat a palesztin gyerekeket sújtja,
akik felemelik a szavukat az izraeli megszállás ellen, és jól
jellemzi, hogy Izrael hogyan sérti meg a gyerekek jogaira vonatkozó
nemzetközi kötelezettségeit. Komoly igazságtalanság lenne, ha
börtönnel
büntetnék Ahedet a megszállással szemben kifejtett
aktivizmusáért.”

Ügyvédje
szerint hosszú és durva kihallgatásokat kellett elszenvednie,
többször éjszaka hallgatták ki, és a családját is többször
megfenyegették a kihallgatást vezető tisztek. A családja szerint
Ahednek
és más fogvatartott gyereknek
több, fizikailag megterhelő átszállítást kellett elszenvedniük
a börtön és a bíróság között, többek között a mosdót sem
használhatták.

Háttér

Ahed
Tamimit december 19-én tartóztatták le miután édesanyja, az
ismert aktivista Nariman Tamimi megosztotta az interneten lánya és
a katona közötti összetűzést. Narimant is még aznap őrizetbe
vették, míg Ahed unokatestvérét Nourt a következő reggel. Ahed
egy olyan tüntetésen vett részt a ciszjordániai Nabi Salehben,
ami az ellen tiltakozott, hogy Donald Trump amerikai elnök elismerte
Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Az incidens napján a lány 15
éves unokatestvérét, Mohammedet egy izraeli gumilövedék
közvetlen közelről fejbe találta, a fiú koponyájának bal
oldalát részben a műtét során el kellett távolítani.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország