Összpont – Emberi jogi verseny középiskolásoknak

Idén hetedik alkalommal rendezzük meg az Amnesty emberi jogi versenyét középiskolás diákok számára. A februártól májusig tartó verseny során - a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan - a résztvevők kreatív, izgalmas feladatokon keresztül dolgoznak fel emberi jogi témákat, majd ismereteiket felhasználva kampányolnak a változásért.
Kiemelten figyelünk arra, hogy mind az írásbeli feladatsoraink, mind a verseny többi fordulójában támasztott elvárás gyakorlatias, szórakoztató legyen, és illeszkedjen a jelentkezők igényeihez és érdeklődési köréhez. Az Összpont követi az emberi jogi eseményeket, naprakész és hiteles információkkal látja el a résztvevőket. Célunk, hogy a versenyzők - önkéntes képzőink és aktivistáink támogatásával - képessé váljanak arra, hogy az őket érintő vagy számukra releváns ügyekben kiálljanak a saját és mások jogaiért.
Idén először a verseny egy egész hétvégés programmal zárul, ahova a döntőbe jutott csapatokat várjuk. A záróhétvégén a csapatok jobban megismerhetik egymást, az Amnestyt, még több hasznos tudást szerezhetnek az aktivizmusról, kampányokról, amelynek segítségével egy miniprojektet is ki kell majd dolgozniuk, de természetesen nem maradhat el a jól megszokott disputa sem. Itt dől majd el, hogy melyik csapat nyeri meg a fődíjat, amely idén néhány napos tanulmányút lesz egy európai Amnesty szekcióhoz.
A versenyen való részvétel ingyenes, az alábbi linken található regisztráció kitöltéséhez kötött. Az igazán motivált összpontosok számára idén is elsőbbséget biztosítunk az ifjúsági nyári táborunkban való részvételre is.
Verseny menetrendje
Regisztráció: 2020. január 10 - február 5. (szerda) dél
1. forduló: 2020. február 10 - 20.
- Online, írásbeli feladatok, melyet önkénteseink állítanak össze.
- Eredményekről legkésőbb február 28-ig értesítjük a résztvevőket.
2. forduló: 2020. március 14 - április 12.
- Ebben a fordulóban a csapatok az általuk választott témákban vizuális kampányt készítenek, amelyben képzőink és aktivistáink támogatására is számíthatnak.
- Március 14-én egy egész napos workshop keretében nyújtunk segítséget a feladat megvalósításához, amelyen minden csapatból számítunk legalább egy fő részvételére. A workshopon való részvétel szintén ingyenes lesz, és a Budapesten kívülről érkezők számára pedig megtérítjük az útiköltséget.
- A legjobban sikerült műveket szeretnénk bemutatni az Amnesty Magyarország 30. születésnapja alkalmából szervezett Amnesty Feszten is. (ápr. 24-26.)
- A döntőbe jutásról legkésőbb április 27-ig tájékoztatjuk a csapatokat.
3. forduló - Záróhétvége: 2020. május 22-24.
A záróhétvége egy három napos lezárása az Összpont versenynek, amelyen a döntőbe jutott csapatok vesznek majd részt. A helyszín várhatóan Budapest környékén lesz, ahová pénteken délután érkezünk majd és vasárnap délután utazunk haza. A hétvégén való részvételt és az utazás költségeit az Amnesty Magyarország téríti.
A hétvégén való részvétel kötelező a döntős csapatok számára, hiszen itt dől majd el, hogy mely csapatok lesznek dobogósok, és ki nyeri fődíjat. A résztvevők itt egyrészt egy projekttervet dolgoznak majd ki az általuk választott témában, amelyek megvalósítását az Amnesty támogatja.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén sem maradhat el a disputa, mely során a versenyzők emberi jogi témákat vitatnak meg egymással, és fejleszthetik érvelés technikájukat is. A disputára való felkészülésben a második fordulót követően támogatjuk a résztvevőket.
Hogyan jelentkezz?
Az Összpont versenyre idén is 3 fős, középiskolásokból álló csapatok nevezését várjuk, legfeljebb 11. évfolyamos diákokét, akik tanár(aik) mentorálását is igénybe vehetik. Jelentkezni a "Jelentkezem az Összpontra" gomb megnyomásával tudsz.
A regisztráció határideje: 2020. február 5. (szerda) délÉrtékelési szempontok, nyeremények
A végső értékelés során figyelembe vesszük az írásbeli forduló, a vizuális kampány, a disputa illetve a projekttervezés eredményeit. Az összes döntőbe jutott csapat tárgyi ajándékban részesül, és oklevéllel jutalmazzuk részvételüket a versenyben. A dobogós csapatok nyereményei:
- 3. helyezett: Amnestys ajándékcsomag
- 2. helyezett: Egy napos belépő egy magyarországi nyári fesztiválra az Amnestyvel
- 1. helyezett: Tanulmány látogatás egy európai Amnesty szekcióhoz, amelyre várhatóan június/júliusban fog sor kerülni, a nyertes csapattal való egyeztetést követően.
Minden Összpontos versenyző számára elsőbbséget biztosítunk az Amnesty nyári ifjúsági táborában való részvételre, amelyet idén 2020. augusztus 24-27. között rendezünk meg.
Tudj meg többet:
Ha kérdésed merült fel a jelentkezés vagy a verseny kapcsán, látogasd meg a facebook eseményt, vagy keresd bizalommal oktatási és ifjúsági koordinátorunkat, Karácson Zitát, a karacson.zita@amnesty.hu email címen.
Fotógaléria
Lásd a mellékleteket
Hírek
|
2020/2/19 Így nevelj szófogadó állampolgárt - az új NATAz Amnesty International Magyarország állásfoglalása a Nat. keletkezéséről és az állampolgári ismeretek tárgyról |
|
2019/6/21 Tiltakozunk a köznevelési törvények tervezett módosításai ellenEz a törvénytervezet tovább csorbítja az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját és a szülők önrendelkezési jogát. |
|
2017/3/8 PRO és KONTRA: Disputa az emberi jogokrólAz Összpont emberi jogi versenyünk keretében február 24-én Disputát rendeztünk az Európa 2000 Középiskolában. |
|
2016/6/22 Elkezdődött az emberi jogi nyári táborunkA korábbi évekhez hasonlóan az Amnesty International Magyarország idén is megrendezi az Emberi Jogi Nyári Tábort, amelyben a „Te, én, mi és az emberi jogok” képzéssorozatunk, az Emberi Jogi Barát Iskoláink és az Összpont elnevezésű középiskolai versenyünk legmotiváltabb diákjai vesznek részt. |
|
2016/4/15 14 hónap 14 tanoda 280 tanodásával a Norvég Civil Támogatási Alap segítségévelA Norvég Civil Támogatási Alap közepes pályázatán nyertes Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között elnevezésű 14 hónapos projektünket (NCTA-2014-10876-G) április 16-án, a Madách Imre Gimnáziumban zárjuk le. Az egész napos programra meghívtuk a projektben résztvevő 14 tanoda diákjait, munkatársait, a gyerekek hozzátartozóit, hogy együtt tegyünk pontot a közös munkánk végére. |
|
2016/1/27 Tisztelet, méltóság, egyenlőség – Emberi jogi oktatás iskolai órákonAz Amnesty International Magyarország emberi jogi oktatása idén is szívesen vállal iskolai órákat. |
|
2015/6/23 Emberi jogi nyári tábor Balatonakalin a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásávalNégy nap 56 kicsivel, 16 naggyal, 12 képzővel, emberi jogi akadályversennyel, meghívott vendégekkel, saját készítésű előadással, papírszínházzal és a Balatonnal. Az emberi jogi nyári táborunkat 2015-ben június 23. és 26. között tartjuk Balatonakalin. A helyszín és a program is hasonló a tavalyi táborhoz. |
|
2015/3/27 Tanoda projekt indul a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásávalA Norvég Civil Támogatási Alap közepes pályázatán nyert Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között projekt nyitókonferenciája március 28-29-én lesz az Aquamarina Hotel (1031 Budapest, Rozgonyi Piroska utcai hajóállomás) fedélzetén. |





