Emberi Jogi Nyári Tábor 2015

Négy nap 56 kicsivel, 16 naggyal, 12 képzővel, emberi jogi akadályversennyel, meghívott vendégekkel, saját készítésű előadással, papírszínházzal és a Balatonnal.

A Te, én, mi és az emberi jogok tematikánk foglalkozásait 2015 áprilisától kezdve 7 tanodában tartottuk meg. A negyedév alatt 140 felsős korú diákkal ismerkedtünk, s ismertettük meg az emberi jogi szemlélet alapjait. A Norvég Civil Támogatási Alap közepes pályázatának köszönhetően a képzéseken túl lehetőségünk volt arra is, hogy tanodánként 8-8 diákot meghívjunk nyári táborunkba is. Az év során az Összpont 2.0 elnevezésű emberi jogi versenyünkben kilenc középiskola vett részt. A Brit Nagykövetség támogatásával a verseny legmotiváltabb összpontosait is meghívhattuk a táborba a kisebbek mentoraiként, s hozzájuk csatlakoztak még Emberi Jogi Barát Iskoláink érdeklődő diákjai is. Velük, és a tanévet végigtanító önkéntes képzői stábunkkal ismét Balatonakalit célozzuk meg.A program hasonló a tavalyihoz. Drámajátékokkal ismerkedünk, emberi jogi akadályversennyel folytatjuk, s a diszletezőkké, színészekké, írókká, művészekké és riporterekké alakult diákjainkkal létrehozunk egy előadást, melyben megmutatjuk, mit is jelent nekünk az, hogy “gyűlölet nélküli világban szeretnénk élni”.Idén nagy örömünkre az UCCU Roma Informális OKtatási Alalpítvány foglalkozásaival és élőkönyvekkel is gyarapodhatott a választék, a meglepetés vendégről nem is beszélve. Tavaly nagyon jól sikerült a tábor, s bízunk benne, hogy idén sem lesz ez másképp. Aki szeretné első kézből hallani, milyen is volt, azt szeretettel várjuk június 26-án délután 16:00-17:00 között a Norvégminta Fesztiválon, ahol a gyerekek, még hazautazás előtt újra előadják az elkészült előadást, a megrajzolt papírszínházat, s megnézhetjük közösen a tábori kisfilmeket, fotókat, tablókat.

Téma