Leyla Yunus, Azerbajdzsán egyik legkiemelkedőbb emberi jogi aktivistájának mai feltételes szabadlábra helyezése után az összes lelkiismereti fogoly azonnali és feltétel nélkül szabadon bocsátása kell hogy következzen – jelentette ki az Amnesty International.
„Egy fontos lépést tettek a helyes irányba, mely a remény fontos üzenetét küldi az Emberi Jogok Világnapjának előestéjén. Ennek nem csak Leyla Yunus, hanem Azerbajdzsán összes lelkiismereti foglyának feltétel nélküli szabadon bocsátásához kell vezetnie” – mondta Denis Krivosheev az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese. „Az azerbajdzsáni hatóságoknak az összes vádat ejtenie kell Leyla Yunus és férje Arif ellen, és feltétel nélkül szabadlábra kell helyezni őket.”
Leyla és Arif Yunust 2015. augusztus 13-án ítélték el “csalás” és egyéb állítólagos bűncselekményekkel, melyek civil szervezeti munkájukkal voltak kapcsolatosak. Egyenként nyolc, illetve hét és fél évre ítélték őket. Arif Yunus orvosi okokból november 12-én szabadon bocsátották.
Az Amnesty International lelkiismereti fogolynak tartja a párt, akiket koholt vádak alapján ítéltek el. Egy másik bíróság előtt szembe kell nézniük a “hazaárulás” vádjával is.
Az Amnesty International 18 másik lelkiismereti fogoly haladéktalan és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólít fel Azerbajdzsánban. Korábban a hatóságok a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával “kritika-mentes övezetet” igyekeztek létrehozni a 2015 júniusi Európai Játékok környékén.