Az ombudsman fellépését sürgetjük menekült ügyben

Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet, és egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, fellépését sürgetve a menekülők helyzetével kapcsolatban.

A szervezetek arra hívták fel a biztos figyelmét,
hogy bár az Alaptörvény által nevesített és a nemzetközi
szerződésben vállalt jogok mindenkit megilletnek, az alapjogok
védelmére létrehozott intézmény vezetőjeként tevékenysége
eddig szinte észrevétlen maradt a hazánkat érintő emberi jogi
válságban.

A szervezetek álláspontja szerint az ombudsmannak
hivatalból eljárást kellene folytatnia a Magyarországra érkező
menekülők helyzetével, a hatóságok tevékenységével, valamint
a menekülők segítőit érő jogkorlátozásokkal kapcsolatban.
Meglátásuk szerint mindez azért indokolt, mert számos hatóság
tevékenysége során merült fel alapvető jogokkal kapcsolatos
visszásság. Emellett indítványozták, hogy az ombudsman
kezdeményezze az alapjogokat sértő rendelkezések Alkotmánybíróság
általi vizsgálatát.

A nyilatkozat jegyzőit nem nyugtatták meg azok a
sajtóhírek, miszerint az ombudsman már megkezdte vizsgálatát,
hiszen ezekről további részleteket nem ismerhetett meg a
nyilvánosság. Véleményük szerint az akut válság szükségessé
teszi a menekültek tartózkodási helyeinek folyamatos
monitorozását, melyhez a biztos rendelkezik törvényi
felhatalmazással. A helyszíni ellenőrzésen kívül a szervezetek
sürgették, hogy az alapvető jogok biztosa nyilvános
megszólalásaival is tegyen a gyűlöletkeltés ellen, valamint
hívja fel a figyelmet a magyar állam feladataira az emberhez méltó
körülmények biztosítása érdekében. A nyilatkozatban
emlékeztették az ombudsmant, hogy véleményét jogosult bármikor
kifejteni az Országgyűlésben, és arra kérték, hogy éljen ezzel
a jogával az alapjogokat súlyosan sértő T/5985. sz.
törvényjavaslat tárgyalása során.

A nyilatkozat aláírói: Amnesty International
Magyarország, Artemisszió Alapítvány, Magyar Helsinki Bizottság,
Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, Migration Aid, Társaság
a Szabadságjogokért.

Téma