Az igazi ünnep az lenne, ha nem lenne ránk szükség!

25 éves az Amnesty International Magyarország – születésnap slammel és süteménnyel

Május 29-én, pénteken este az AnKERT-ben
ünnepli az Amnesty International Magyarország fennállásának 25.
évfordulóját. A szervezet szeretettel vár minden érdeklődőt az ingyenes
bulira. A programban többek közt slam poetry, sütiverseny és a Katona
József Színház Ifjúsági Tagozatának előadása szerepel.

Az Amnesty International története
1961-ben kezdődött. Az ideológiáktól és gazdasági érdekektől független
szervezet évtizedek óta fellép az emberi jogsértések ellen. Mára több
mint 7 millió ember globális mozgalma lett, mely 150 országban van
jelen. Célja, hogy a kínzás, a kivégzések, az illegális bebörtönzések, a
hátrányos megkülönböztetés ne maradhasson titokban a világ előtt.

„Csak amikor az utolsó lelkiismereti
fogoly kiszabadul, az utolsó kínzókamra is bezárt, az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata a világ összes emberére nézve valósággá válik,
csak akkor lesz vége a munkánknak.” – mondta Peter Benenson, az Amnesty International alapítója.

Az Amnesty International Magyarország a
25. születésnapját színes programokkal ünnepli. A szülinap
„megédesítésére” az AI Magyarország sütiversenyt hirdetett, az
édességeket a helyszínen lehet megvásárolni, az így befolyt összeg a
szervezet működését támogatja.

Az esemény délután ötkor az Összpont, az
AI Magyarország emberi jogi versenyének díjkiosztójával kezdődik, melyet
Ben Luckock, a Brit Nagykövetség Politikai Osztályának vezetője nyit
meg. Támogatásukkal 2015-ben kétszer annyi középiskoláshoz juthat el a
gyerekek által kedvelt program, mint az előző évben.

A Katona József Színház Ifjúsági Tagozatának Üdv a Klubban című előadását hat órától láthatják az érdeklődők.

Fél nyolctól Jennifer Clement mexikói
írónővel tartott angol nyelvű beszélgetéssel folytatódik a program, majd
nyolc órától Slamnesty 3.0. Témája: Szabad a tószt! Az Amnesty
International története is egy tószttal kezdődött, az alapító, Peter
Benenson londoni ügyvéd két portugál diákról olvasott, akiket a
Salazar-rezsim bírósága hét év börtönre ítélt. Bűnük az volt, hogy
pohárköszöntőt mondtak a remélt majdani szabadságra és
demokráciára. Benenson felháborodásában cikket írt a lelkiismereti
foglyok szabadon engedéséért, és levélküldési akciót hirdetett. Sok
ezren válaszoltak: így született meg az Amnesty International. Fellépők:
Csősz Gergő, Fazekas Viktor, Gergály Norbert, Imre Ábris, Kemény Zsófi,
Molnár Péter, Nagy Gábor, Sárközi Richárd, Szabó Mátyás, Tengler
Gergely TG és Tunyogi Imre. A zsűri tagjai: Fiáth Marianna újságíró,
Karafiáth Orsolya költő és Menyhárt
Jenő dalszerző, zenész.

Az est hivatalos részét a Sütiverseny
díjkiosztója zárja, a nyerteseket a zsűri elnöke, Mautner Zsófia
gasztroblogger jelenti be. A zsűri tagjai: Dragomán György író és Pakot
Ágnes, a tavalyi verseny győztese.

23 órától indul a tánc.

VÁRJUK SZERETETTEL!