Az Európai Bizottság tegnap bemutatott reformjavaslatainak a menekültek tisztességesebb elosztását és számukra jobb körülményeket kell teremteniük Európában – mondta az Amnesty International.
„Teljes
egészében tarthatatlan lenne, ha bármilyen javasolt reform csak
fenntartaná a mostani helyzetet. Őrültség lenne kitartani egy
olyan rendszer mellett, amely miatt 50 ezer menekült rekedt meg
Görögországban szörnyű körülmények között” – mondta
John Dalhuisen,
az Amnesty International európai és
közép-ázsiai igazgatója. „Nem
szalaszthatjuk el megint annak az esélyét, hogy érdemben
változtassunk azokon a problémákon, amelyekkel az Európába
érkező menekülteknek szembe kell nézniük.”
„Tisztességtelen
azt várni a menekültválság európai frontországaitól, akik így
is küzdenek a válsággal, hogy ők viseljék a legnagyobb terheket,
miközben más országok nem segítik a lehetőségeikhez képest a
menekülteket és az őket befogadó országokat.”
„A
javaslatok – amelyek célja, hogy megossza a felelősséget az
uniós országok között – nagy vonalakban a helyes irányba tett
lépések. Azonban az ördög a részletekben rejlik, különösen ha
elsősorban a szankciók és a kényszer erejében bíznak.”
„Amikor
arról van szó, hogy létrehoznak egy közös európai menekültügyi
eljárást, komoly kockázata van, hogy az erőfeszítéseket inkább
arra összpontosítják, hogy az EU-t hozzáférhetetlenné tegyék a
menedékkérők számára. Ezt el kell utasítani.”
Az
Amnesty International határozott véleménye, hogy az európai
menekültügyi rendszer bármilyen reformjának fenn kell tartania a
menedékhez való jogot, biztosítania kell a menedékkérők arányos
elosztását a tagállamok között, tiszteletben kell tartania az
emberi jogokat és biztosítania kell, hogy szívesen fogadják őket
és hatékonyan elősegítik az integrációjukat a fogadó
társadalomba.