Az első szabad hetem tíz nigériai börtönben töltött év után

Amikor felhívtam Anyukámat a börtönből, hogy elmondjam neki, kegyelmet kaptam tíz év börtön után, elájult. Állítólag vízzel kellett locsolni, hogy felélesszék. Később, miután annyi börtönben töltött év után újra megpillantott, megragadott és szorosan átölelt. Majdnem 15 percig tartott, míg elengedett. Egész idő alatt örömkönnyek csorogtak a szeméből.

Foci
és gyümölcslé : ünnep a halálraítélt barátokkal

Teljesen
elragadott az öröm, amikor május 28-án délután 4 órakor
megtudtam, hogy kiszabadulok. Először beszélni sem tudtam, annyira
boldog voltam. Másnap a börtönben ünnepeltem, rendeztem egy
focimeccset a halálraítélt fogolytársaim és más fogvatartottak
közt. Én voltam a halálraítéltek edzője a börtönben töltött
idő alatt. 3-0-ra megnyertük a meccset! Mindenki örömmel
játszott.

Azon
a vasárnapon elmentem a börtöntemplomba. Vittem pár kekszet és
gyümölcslevet, amit megosztottam a többi rabtársammal. A
templomban bejelentették, hogy szabadon engednek. Mindenki boldog
volt. Voltak barátaim a börtönben: angolt és matekot tanítottam
a rabtársaimnak, és a lelkes diákok a barátaimmá váltak.

Néhány
nappal később szabadon engedtek. Az első otthon töltött estémen
Anyám különleges ételt készített, okralevest marhával. Az
egész család együtt evett a vacsoraasztalnál. A vacsora után
családi barátokkal buliztunk, énekeltünk, zenéltünk és
imádkoztunk. Minden aktivistáért imádkoztunk, akik a szabadlábra
helyezésemért kampányoltak, az Amnesty International tagjaiért,
Justine Ijeomah-ért, a HURSDEG [Nigeria’s Human Rights Social
Development and Environmental Foundation, azaz a Nigériai Emberi
Jogi Társadalmi Fejlődés és Környezetvédelmi Alap]
igazgatójáért, valamint feleségéért, Justine-ért. Mindenki
együtt koccintott az ünnepségen.

Az
első saját ágyamban töltött éjszakán remekül aludtam. Ami
leginkább meglepett, hogy hajnali 5 órakor nem szólalt meg az
ébresztőcsengő. Vártam rá, de aztán rájöttem, hogy ez nem
álom, valóban szabad vagyok. Amikor erre rájöttem, a lelkem
mélyén szabadságot éreztem. Minden örökre megváltozott.
Visszaaludtam egészen 10 óráig, teljes mértékben kiélveztem a
„szabadság alvását”. A családom bejött felébreszteni, de
mondtam nekik, hogy hagyjanak tovább aludni, annyira jól esett az
alvás.

„Élek,
nem vagyok szellem!”

Az
első szabadon töltött napokban összefutottam egy régi iskolai
baráttal, aki úgy nézett rám, mintha szellemet látna. Van egy
helyi hiedelem, mely szerint ha homokot szórsz a lélekre, akkor
eltűnik. Ő is elkezdett homokot szedni, majd rászórta a testemre.
„Ne szórj rám homokot, életben vagyok, nem vagyok szellem” –
mondtam neki. Ennél a pontnál megérintett és megölelt: azt
hitte, hogy kivégeztek. Azt mondta, soha nem felejti el az utolsó
alkalmat, amikor tíz évvel ezelőtt, a letartóztatásom előtt
látott.

Otthon
minden olyan furcsának tűnt, annak ellenére, hogy nagyon
megkönnyebbültem, hogy kiengedtek. Nagyon sok minden megváltozott
az elmúlt tíz évben, mióta letartóztattak: új hidak épültek,
a laptop- és telefonhasználat pedig mindennapossá vált.

Csatlakozom
a kínzás elleni harchoz

Most,
hogy szabad vagyok, folytatni szeretném a tanulást, és olyan
messzire szeretnék jutni, amiről mindig is álmodtam – orvos
szeretnék lenni, hogy teljesíthessem apám kívánságát, aki már
nem él. Emellett emberi jogi aktivista is leszek, hogy segítsem
azokat, akik hasonló nehézségekkel szembesülnek, mint én. Már
kitöltöttem egy jelentkezési lapot, és csináltattam képet az
útlevelemhez – ezek a követelményei annak, hogy önkéntes
lehessek a HURSDEF-nél. Az igazgató, Justine örömmel köszöntött
„Moses Akatugba bajtársként”. Azt mondtam neki: „Justine,
csatlakozom a kínzás elleni harchoz, hogy mások ne éljék át azt
a fájdalmat, amit én.”

2015.
május 28-án kapott kegyelmet Moses Akatugba, a nigériai
halálraítélt, aki majdnem tíz évet töltött börtönben.
Megkínozták, hogy bevalljon egy olyan bűncselekményt, amit
állítása szerint sosem követett el. Több mint 800 000 aktivista
küldött leveleket igazságszolgáltatást követelve Mosesnek.