A moszkvai hatóságok betiltották a meleg büszkeség rendezvényt / Moscow authorities ban gay pride event

(scroll down for English)

Moszkva alpolgármestere azt közölte Nyikolaj Alekszejevvel, az esemény szervezőjével, és az Amnesty International felé is megerősítette, hogy az esemény megtartására vonatkozó kérelmét a közvélemény heves tiltakozása miatt utasította el.

“A moszkvai városi hatóságoknak vissza kell vonniuk az idei Moszkvai Meleg Büszkeség rendezvény betiltására vonatkozó határozatukat. Az úgynevezett közerkölcscsel kapcsolatos aggályok soha nem igazolhatják a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását”, nyilatkozta Nicola Duckworth, az Amnesty International Európa és Közép-Ázsia Program Igazgatója.

A megfelelő válasz az ilyen tiltakozásokra nem az, hogy meghajlunk e követelések előtt, hanem annak biztosítása, hogy azok, akik törvényesen szeretnék jogaikat gyakorolni, azt biztonságban és méltósággal megtehessék.

Az utóbbi hat évben a moszkvai melegjogi aktivisták nem kaptak engedélyt a büszkeségnapi esemény megrendezésére. A megrendezett eseményeknek a rendőrség erőszakos oszlatással vetett véget.

2010. októberében az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy Oroszország megsértette azoknak az aktivistáknak az egyesüléshez való jogát, akik az elmúlt években Moszkvában büszkeségnapi rendezvényt kívántak tartani.

A bíróság megállapította, hogy „a tiltás alapjául a hatóságok nyilvánvalóan jogtalan indokokra hivatkoztak, támogatva ezzel azon személyek és szervezetek szándékát, akiknek egyértelműen a békés demonstráció jogellenes megzavarása volt a céljuk.”

Szentpétervári melegjogi aktivisták a közelmúltban nagyobb sikert értek el a véleménynyilvánítás szabadságához való joguk érvényre juttatása terén.

Tavaly októberben egy szentpétervári bíróság először mondta ki, hogy a Szentpétervári Pride betiltása törvénytelen volt.

Tegnap egy engedélyezett, békés megmozduláson több mint 100 LMBT jogi aktivista vett részt.

Mindazonáltal az elmúlt évben Oroszország-szerte bántalmaztak aktivistákat, mert azok kiálltak a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek jogaiért.

“Az orosz hatóságoknak kötelessége biztosítani, hogy Oroszországban a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek akadálytalanul és erőszakkal való fenyegetés nélkül fejezhessék ki identitásukat, és szervezhessenek nyilvános rendezvényeket”, mondta el Nicola Duckworth.

Oroszországban az utóbbi években megjelentek jelei a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek nagyobb mértékű elfogadottságának, de még mindig súlyos diszkriminációval kell szembesülniük. Moszkvának az LMBT jogokért folytatott harcban vezető szerepet kellene vállalnia, nem pedig visszafogni azt.”

 

Moscow’s Deputy Mayor told the event organiser, Nikolai Alekseyev, and confirmed to Amnesty International, that his application to hold the event had been rejected due to the large number of objections it had received from members of the public.

**********

“The Moscow City Authorities must overturn their decision to ban this year’s Moscow Gay Pride.  So-called public morality concerns can never be used to justify restrictions on the freedom of expression of lesbian, gay, bisexual and transgender people,” said Nicola Duckworth, Director of Amnesty International’s Europe and Central Asia Programme.

“The right response to such objections is not to cave in to their demands, but to ensure that those seeking to exercise their rights lawfully are able to do so in safety and in dignity.”

For the last six years, gay rights activists in Moscow have been denied permission to organize a pride event. Events that have taken place have been violently dispersed by law enforcement officials.

In October 2010, the European Court of Human Rights ruled that Russia had violated the right to freedom of assembly of activists seeking to hold pride events in Moscow in recent years.

The court found that by “relying on such blatantly unlawful calls as grounds for the ban, the authorities effectively endorsed the intentions of persons and organisations that clearly and deliberately intended to disrupt a peaceful demonstration in breach of the law and public order.”

Gay rights activists in St. Petersburg have recently enjoyed greater success in exercising their right to the freedom of expression.

In October last year, a St. Petersburg court ruled, for the first time, that the banning of the St. Petersburg Pride event was illegal.

Yesterday, an authorised gathering attended by more than 100 LGBT rights activists took place peacefully in the city.

Over the last year, however, activists across Russia have been assaulted for speaking out on the rights of gay, lesbian, bisexual and transgender people.

“The Russian authorities must ensure that lesbian, gay, bisexual and transgender people in Russia are able to express the identities and organise public events without hindrance or the threat of violence,” said Nicola Duckworth.

“The last few years have seen some signs of greater tolerance of lesbian, gay, bisexual and transgender people in Russia, but they still face widespread discrimination. Moscow should be leading the fight for LGBT rights – not holding it back.”

Téma