A lengyel bírák elleni boszorkányüldözésről

JELENTÉS

“A lengyel hatóságok boszorkányüldözést
folytatnak, a színfalak mögött igyekeznek bemocskolni és megfélemlíteni azokat
a bírákat és ügyészeket, akik bátran kiállnak a politikai befolyással szemben.
Ezeknek a módszereknek azonnal véget kell vetni.” – mondta Barbora Cernusakova,
az Amnesty International Lengyelországgal foglalkozó kutatója.

A jelentés bemutatja, hogy
2015 vége óta a kormány hogyan fogadott el és kezdett alkalmazni olyan
törvényeket és gyakorlatokat, amelyek aláássák az igazságszolgáltatás
függetlenségét. Politikai befolyás kezdett érvényesülni a bírók kinevezésénél,
kizárólagos jogot kapott az igazságügyi miniszter, hogy kinevezze és menessze
és a bíróságok elnökeit és elnökhelyetteseit, a legfelsőbb bíróság bíráit pedig
arra kényszerítették, hogy nyugdíjba menjenek. Fegyelmi eljárásokat indítottak
azok ellen a bírák ellen, akik nyilvánosan bírálták a “reformat”, néhányuk
pedig közel került állása elvesztéséhez.

A bírák zaklatása az
interneten és a munkahelyükön

Az bíróságok
függetlenségének felszámolása nagyon komoly gyakorlati következményekkel járt a
kritikus bírákra nézve.

Az Amnesty interjút
készített Waldemar Żurek bíróval, az Országos Bírói Tanács korábbi szóvivőjével,
akit évek óta zaklatnak, amiért nyilvánosan bírálta a kormány “reformjait”.
Több testület is fegyelmi eljárást indított ellene anélkül, hogy erre felhatalmazásuk
let volna, sőt a családtagjait is bevonták ezekbe az eljárásokba. Gyűlöletleveleket
és fenyegető sms-ket kapott, a köztévé pedig a személyét lejárató anyagokat
készített.

A bírák online zaklatása nagyobb
fordulatot vett, amikor megjelentek olyan névtelen Twitter fiókok, amelyek
személyükben kezdték el támadni a kritikus bírákat.

Az egyik ilyen fiók rendszeresen
tweetelt bírákat lejárató anyagokat, sokszor kifejezetten a bírónőket vette
célba. A fiók titkos vagy nem a nyilvánosságnak szánt információkat tett közzé,
azt a gyanút keltve, hogy a Twitter fiók valamilyen módon a kormányhoz
tartozik.  Amikor 2019. április 3-án az Európai
Bizottság bejelentette a harmadik kötelezettségszegési eljárást a “bírósági
reformok” miatt Lengyelországgal szemben, a Twitter fiók egy olyan bizalmas levél
részletét osztotta meg, amelyet a Bizottság a lengyel kormánynak küldött.

Zaklatás, mert védelmükbe
vették a tüntetők jogait

Az Amnesty beszélt olyan
bírákkal is, akiket azért zaklattak, mert ítéleteikben kiálltak a békésen
tüntetők gyülekezési joga mellett.

A nők jogainak és a
bíróságok függetlenségének korlátozása miatt tartott tüntetésen az egyik
felszólaló nő ezt mondta: “Kurva szomorú vagyok amiatt, ami az országomban történik.”
A beszéde után szabálysértési eljárás indult ellene “megbotránkoztató nyelvezet”
használata miatt.

A poznani bíróságon Sławomir
Jęksa bíró úgy döntött, hogy a nő nem követett el szabálysértést, mert egy
olyan eseményen beszélt, ahol a szólásszabadság keretei “természetes módon
tágabbak”. A bíró arra is kitért, hogy a felszólaló szóba hozta a bíróságok
függetlenségének csorbítását is.

Az ítélethozatal után az
ügyészség fegyelmi eljárást indított Jęksa bíró ellen, mert szerintük az ítélete
“politikai véleményének kifejtése”volt.

Számos bíró ellen indult
eljárás, akik az EU bíróságához fordultak. Az ügyészség meghallgatta Ewa Maciejewskát,
Łodz város bíróságának bíráját, miután azzal a kéréssel fordult az EU bíróságához,
hogy nézzék meg, hogy a fegyelmi eljárások összhangban vannak-e az uniós joggal.

A bírák nem adják magukat
könnyen

A bírák eközben nem hátrálnak,
és megható módon kiállnak egymásért. Miután a fegyelmi bizottság – anélkül,
hogy erre felhatalmazást kapott volna – megfedte Alina Czubieniak bírót, mert
új eljárást rendelt el egy fogvatartási ügyben, több mint 20 bíróság bírája tiltakozott
“Nem lehet minket megijeszteni” feliratú molinókat tartva.

Néhány esetben a szolidaritás
kifejezése azonban újabb zaklatásokat váltott ki. Áprilisban Olsztyn város
bíróságának elnöke, akit a “reform” elindítása után neveztek ki, rendőröket
hívott azokra a bírókra és ügyvédekre, akik egy tüntetésen szolidaritásukat fejezték
ki kollégáikkal.

“A bírók akkor tudnak érvényt
szerezni a törvénynek, ha függetlenül végezhetik a munkájukat. A lengyel
kormánynak azonnali hatállyal véget kell vetnie a fegyelmi eljárásoknak,
amelyeket azért indítottak, mert a bírák nekik nem tetsző döntéseket hoztak, egyszer
és mindenkorra el kell felejteniük, hogy fegyelmi eljárásokkal avatkozzanak be
a bíróságok munkájába.” – mondta Barbora Cernusakova.

“A jogállamiság és az
emberi jogok védelme az EU alapelvei. A többi uniós országnak továbbra is fel
kell szólítania Lengyelországot, hogy vessen véget a jogállamiság és az emberi
jogok elleni támadásoknak, és el kell számoltatniuk a kormányt, ha erre mégsem
hajlandó”.

Háttér

Az Amnesty reakciója az EU
bíróságának június 24-i döntésére, amelyben a bíróság megállapította, hogy legfelsőbb
bíróságot érintő törvény – amelynek célja a bírák harmadának kényszernyugdíjazása
volt – ellentétes az uniós joggal.

Téma