A kormánynak érdemi választ kell adnia a Pegasus botrányra

Vasárnap este jelent meg a Direkt36 cikke, amelyből kiderült, hogy az izraeli NSO Group által kifejlesztett Pegasus nevű kémszoftverrel figyeltek meg 11 országban, köztük Magyarországon, újságírókat, politikusokat, üzletembereket és aktivistákat.

A Forbidden Stories és az Amnesty International által megszerzett, az NSO ügyfeleinek lehetséges célpontjait tartalmazó 50 ezer telefonszám között több mint 300 szám magyar felhasználókhoz tartozott. Többük esetében az Amnesty szakértői bebizonyították, hogy valóban megfigyelték őket a szoftverrel. Az NSO Group által adott információk szerint kizárólag kormányoknak/állami szerveknek ad hozzáférést a szoftverhez.

„A magyar kormánynak azonnal magyarázatot kell adnia a kutatás során feltárt tényekre, és válaszolnia kell arra, hogy tudott-e arról, illetve engedélyezte-e újságírók, üzletemberek és mások lehallgatását. Tisztázni kell, továbbá, hogy amennyiben valóban a kormány engedélyezte a titkos megfigyelést, úgy milyen alapja volt erre.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

„Régóta ismeretes, hogy Magyarországon szinte semmilyen érdemi külső kontrollja nincs a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyeléseknek. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény – ellentétben a bűnüldözési célú megfigyeléssel – szinte bármilyen esetben lehetővé teszi emberek titkos megfigyelését, és azok felett semmilyen külső, a kormányzattól független kontroll nem érvényesül.”

Az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2016-ban kimondta a Szabó és Vissy kontra Magyarország ügyben, hogy a magyar szabályozás sérti a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, mivel semmilyen hatékony külső kontroll nincs a nemzetbiztonsági célú információgyűjtés felett. Az EJEB szerint mindenképpen a kormánytól független szervnek kellene ellenőriznie az előzetes engedélyezést (jelenleg ez az igazságügyi miniszter), és legalább azt biztosítani kellene, hogy a bíróság utólag ellenőrizhesse az eljárást. Az is fontos lenne, az, aki ellen titkos információgyűjtés folyt, élhessen jogorvoslattal.

A magyar kormány 2016 óta nem tesz semmit azért, hogy ezen a helyzeten változtasson, és a szabályozás megfeleljen a nemzetközi előírásoknak. A magyar kormánynak mindent meg kell tennie, hogy érdemi választ adjon a feltárt jogsértésekre, azoknak kivételesen következménye is legyen, és végre olyan, a nemzetközi előírásoknak megfelelő szabályozás legyen hatályban, amely garantálja, hogy ne lehessen visszaélni a titkos információgyűjtés eszközeivel.