A kínzás tudománya

A belépő orrát megcsapta a rothadó hús szaga, mely az apró, túlzsúfolt cellából áramlott kifelé. A kínzás szaga lengte be a helyiséget…

A kínzás tudománya

dr. Duarte Vieira A világ egyik vezető törvényszéki szakértője

A belépő orrát megcsapta a rothadó hús szaga, mely az apró, túlzsúfolt cellából áramlott kifelé. A kínzás szaga lengte be a helyiséget.
Ahogy belépett a Nigéria fővárosában, Abujában található fogda apró szobájába, Duarte Vieira törvényszéki orvost sokkolta, amit ott talált. Sosem tárult még elé ilyen szörnyű látvány – pedig látott már egy s mást életében.

Az eredetileg hat emberre tervezett épületben összezsúfolódott negyvenöt férfi, nő és gyermek közt megpillantott egy férfit, akinek egy lövedék okozta rothadó seb tátongott a lábfején. Ahogy jobban körülnézett, még egy hasonló állapotban lévő férfit látott. És egy harmadikat is.
A negyedik sebesült bokáján lévő sebet olyan sokáig nem kezelték, hogy a lábfeje szó szerint bomlásnak indult; csupán egy vékony bőrdarab tartotta még össze a lába többi részével.

Dr. Vieira rögtön megértette, hogy itt a kínzás egy különleges formájával van dolga, melyet a foglyok büntetésére használnak.
„Sosem gondoltam volna, hogy valaha látni fogok ilyen sérüléseket egy élő emberen. Mielőtt kivallatták őket, az embereket lábfejen lőtték, hogy megmutassák, mire számíthatnak” – mesélte az Amnesty International-nek.

Kínzás?

A világ egyik vezető törvényszéki szakértője, a portugáliai születésű dr. Duarte Vieira 2007-ben az ENSZ akkori, kínzásokkal foglalkozó különleges biztosa, Manfred Novak által kezdeményezett küldetés keretében készített jelentéseket a nigériai fogolytáborokról.

Azóta világszerte számos fogolytáborba látogatott el, ahol az embertelen bánásmód és kínzás különféle eseteit dokumentálta. Néhány esetben a kínzást büntetési módszerként, illetve „vallomások” kicsikarása céljából alkalmazták.

Megfigyelései sokat nyomnak a latban bírósági bizonyítékok vizsgálatakor, menedékjog iránti kérelmek elbírálásakor, és hivatalos jelentések készítésekor.
„Orvosi módszerekkel próbáljuk előmozdítani az igazságszolgáltatást. Értelmezzük a bizonyítékot, és megpróbálunk minden tényt feltárni. A szakértő egyfajta szemüveg a bíró számára – abban nyújt segítséget, hogy a valóságot annak a lehető legtisztább formájában láthassa, és a döntését erre alapozhassa” – magyarázza dr. Vieira.

Látogatásai során interjúkat készít a fogva tartottakkal az általuk átért traumatikus élményekről.

„A foglyok néha nem beszélnek, mivel félnek a következményektől, de az esetek többségében elég csak rájuk néznem, hogy tudjam, mit élhettek át. Ott a nyoma a testükön, a viselkedésükön, és néha még a beszédükön is.”

Dr. Vieira feljegyzéseket készít a sérülések méretéről, színéről, mélységéről és irányáról, hogy megállapíthassa, vajon baleset, orvosi kezelés, esetleg valamilyen betegség természetes következményei-e, vagy pedig másik ember okozta sebesülésekről van szó. Mindent részletesen dokumentál.

A fogollyal folytatott négyszemközti beszélgetés általában segít megvilágítani a homályos részleteket.

„Elemeznem kell a látott bizonyítékot, és kiértékelnem az összes lehetséges okot, amely a keletkezéséhez vezethetett. Amikor egy égésnyomot vagy heget látunk, az nem minden esetben jelenti azt, hogy az illetőt megkínozták. A testén lévő nyomok származhatnak balesetből, egy régi sérülésből, de előfordulhat, hogy az adott személy saját magát sebesítette meg, így meg kell vizsgálnom, hogy az, amit a fogoly mond, megegyezik-e azzal, amiről a teste árulkodik. Ha valaki például azt állítja, hogy tizenöt napja sérült meg, és egy nagyjából hét hónapos heget látok rajta, ott valami nem stimmel. Ugyanez a helyzet, ha egy őr azt mondja nekem, hogy a fogoly lezuhant a lépcsőn, a sérülései azonban egyáltalán nem erre utalnak.”

„Ha látok valamelyik foglyon egy égésnyomot, és azt mondja, hogy egy tüzes vas okozta, amellyel vallomásra akarták bírni, és csak egyetlenegy fogva tartott visel ilyen jellegű nyomokat, nem jelenthetem ki, hogy megkínozták. Előfordulhat, hogy így van, de nem zárhatom ki teljesen a lehetőségét, hogy véletlenül égett meg. Azonban ha hasonló égési sérüléseket látok több foglyon is, nehezen vonhatnám le azt a következtetést, hogy mindegyiküknek véletlenül égett meg a háta. Itt egy olyan mintával van dolgunk, amely alapján valószínűsíthető, hogy megkínozták őket.”

Az igazságszolgáltatás tudománya

Dr. Vieirához hasonlóan világszerte számos orvosszakértő tudhatja magáénak azt a sok kihívást rejtő szakmát, melynek részét képezi, hogy megállapítsák, vajon egy adott személy kínzás vagy másféle kegyetlen bánásmód áldozata lett-e vagy sem. Amennyiben elkészülnek, az orvosi beszámolók sokat nyomnak a latban az egy-egy kormány ellen folytatott jogi eljárások során, illetve létfontosságú tényezők lehetnek azokban az esetekben, amikor valaki menedékjogért folyamodik egy másik országhoz.

A törvényszéki orvostan szakértői több éven át tanulják mesterségüket, mely az orvostudomány egy olyan ágához tartozik, amely – többek közt – az erőszakos bánásmód jeleit vizsgálja bizonyos személyek és emberi maradványok esetében. Mindazonáltal a fizikai sérülések csupán a történet egyik felét adják. A kínzási technikák egyre kifinomultabbá válnak a világ számos részén, és az elkövetők úgy intézik, hogy minél kevesebb fizikai nyomot hagyjanak a foglyokon, és inkább lélektani kínzást alkalmaznak.

A gyakorta alkalmazott technikák közé tartozik az alvásmegvonás, a megszégyenítés, az ál-kivégzések, a bántalmazással való fenyegetés, valamint az érzékszervek használatának korlátozása, hogy csak párat említsünk. Ezeknek a bizonyítása jóval nehezebb, mint a fizikai sérüléseké.
Dr. Juliet Cohen a Freedom from Torture nevű egyesült királysági szervezet főorvosa, amely a kínzások túlélőinek kezelésével és rehabilitációjával foglalkozik.
Ő is megerősítette, hogy rendkívül kemény feladat megállapítani, hogy valakit alávetettek-e lélektani kínzásnak.

„Mi azt vizsgáljuk, hogyan viselkednek ezek a személyek: a magatartásukat, a beszédmódjukat, valamint azt, hogy mindezek hogyan változnak a vizsgálat folyamán. Az információkat, amelyeket megosztanak velünk; azt, hogy mi az, amiről különösen nehezükre esik beszélni, valamint azt, hogy általában milyen hatással volt rájuk a kínzás. Rengeteg kérdést teszek fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan érzik magukat egy-egy napjuk során – ezek közül a legleleplezőbbek az alvásra és az éjszakáikra vonatkozóak. A kínzás nem feltétlenül hagy fizikai nyomokat hátra, és az embereket nem igazán lehet jól elkülöníthető diagnosztikai kategóriákba sorolni a reakcióik alapján, így rendkívül fontos, hogy minél részletesebb képet kapjunk a történtekről, és arról, hogy mindez milyen hatással volt az áldozatokra” – magyarázza dr. Cohen.

A törvényszéki orvosok által használt egyik segédeszköz A kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés eredményes kivizsgálásáról és dokumentálásáról szóló kézikönyv (Manual on the Effective Investigation and Documentation of Torture and Other Cruel, Inhuman or Degrading Treatment or Punishment), más néven az Isztambul Protokoll.

Az 1999-ben napvilágot látott Protokoll részletesen kifejtett standardokat és eljárásmódokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyi dolgozók hogyan ismerhetik fel és dokumentálhatják a kínzás és a kegyetlen bánásmód tüneteit annak érdekében, hogy az általuk lejegyzetteket később felhasználhassák bizonyítékként a bíróságon.

Dr. Vieira azon a véleményen van, hogy bár valóban igaz, hogy a kínzási technikák fejlettebbé és kifinomultabbá váltak, a szakértők azért továbbra is rendelkeznek olyan módszerekkel, amelyek segítségével megállapítható, hogy történt-e kínzás vagy sem.
„A kínzás újabb módszereinek a nagy része úgy lett kitalálva, hogy ne hagyjanak nyomot az áldozat testén, de vannak különféle módszerek rá, hogy meg lehessen állapítani, megkínoztak-e valakit. A kínzás túlélői általában nagyon sajátságos részleteket írnak le a beszámolójukban: ilyen a szoba, ahol megkínozták őket, a falak színe, a tetőn játszó fény, vagy a kínzó ruházata. Ezenkívül amikor több ember írja le ugyanazt az élményt, érzékelem, hogy egy meghatározott mintával állunk szemben, amely arra utal, hogy valóban létezik valahol ilyen gyakorlat.”

Dr. Vieira bizakodóan tekint a jövőbe. Úgy véli, hogy a törvényszéki orvostan területén elért áttörések mind az igazságszolgáltatás diadalát szolgálják – mely egy olyan cél, amiért ő nap mint nap harcba száll.

„Sosem fogjuk tudni teljesen eltörölni a föld színéről a kínzást, de legalább annyit elérhetünk, hogy az elkövetőket felelősségre vonják. Ma sokkal jobb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt volt, és őszintén remélem, hogy a mai helyzet sokkal rosszabb ahhoz képest, amilyen 20 év múlva lesz majd.”

Téma