„Fehéroroszország
az egyetlen Európában,
amely még mindig kitart álláspontja mellett, hogy az igazság
nevében embert lehet ölni.” – nyilatkozta Roseann Rife az
Amnesty International halálbüntetéssel foglalkozó szakértője.
1991
óta valószínűsíthetően több mint 400
embert végeztek
ki Fehéroroszországban – a pontos adatokat homály fedi a
halálbüntetés gyakorlatát övező általános titkolózás miatt.
A
foglyokat rendszerint a halálbüntetés végrehajtása előtt pár
perccel tájékoztatják kivégzésükről, mely rendszerint golyó
általi halált jelent.
„Fehéroroszországban
a halálbüntetés kegyetlensége nem áll meg a kivégzés
pillanatának borzalmánál. A családok csak hetekkel vagy akár
hónapokkal a büntetés végrehajtása után kapják meg a
halálhírt, a holttesteket nem szolgáltatják vissza és sokszor el
sem mondják nekik, hol temették el szeretteiket.” – mondta
Roseann Rife.
2011.
szeptember 23-án Andrei Burdyka halálsoron lévő elítélt
családját Grodno regionális bíróságáról hívták fel, hogy
elmehetnek a polgári anyakönyvi hivatalba átvenni fiuk halotti
bizonyítványát.
Andrei
Burdyka édesanyja, Nina Semyonova követeli, árulják el neki, hová
lett eltemetve a fia miután végigjárt több minszki temetőt is,
abban bízva, hogy rábukkanhat fia sírjára.
Egy
másik esetben 2010. március 19-én, Andrei Zhuk – gyilkosságért
elítélt halálsoron lévő fogoly – édesanyja egy ételcsomagot
szeretett volna kézbesíteni fiának, de a küldemény
visszaérkezett a börtönhatóságiak értesítésével, miszerint a
fiú „át lett helyezve”.
Utasították,
hogy többet ne keresse a fiát, hanem várja meg a törvényszéki
hivatalos értesítést. 2010. március 22-ének reggelén végül a
börtön személyzetétől tudta meg, hogy fiát egy másik fogollyal
együtt kivégezték.
Beszámolt
az Amnesty Internationalnek a gyötrő fájdalomról amiatt, hogy azt
sem tudhatja, hol nyugszik a fia teste. Azt is elmesélte, hogyan áll
gyakran Andrei kisfia szótlanul édesapja portréja előtt. „Nem
tudom, mi járhat ilyenkor a fejében.” – mondta
Az
Amnesty International 2010-ben 23
országban
kivégzések ezreiről számolt be. Az év végére majdnem 17
800 halálraítélt
várta világszerte, hogy kormányuk megölje őket.
A
halálbüntetés a legkíméletlenebb, legmegalázóbb és
legembertelenebb büntetési forma. Alkalmazásának kegyetlensége
egyértelműen kitűnik a világ bármely részéről származó
esetekből. A halálraítéltek beszámolnak megdöbbentő
életkörülményeikről a halálsoron, az ítélet végrehajtásáig
tartó kínzó várakozásról, amelyet sokszor kínzások révén
tett beismerő vallomások alapján szabtak ki rájuk olyan bűnökért,
amelyekről a mai napig azt vallják, nem követték el.
„Az
Amnesty International 1961-es alapításakor még csupán 9 állam
törölte el a halálbüntetést, amely akkoriban még csak nem is
számított emberi jogi kérdésnek. Ma, 50 évre rá, a
halálbüntetés világméretű eltörlésének folyamata már
megállíthatatlan és a harc folytatódik tovább.” – fejezi be
Roseann Rife.
Fordította
Radosits
Magdaléna,
az Amnesty International Magyarország gyakornoka.
