Civiltörvény: nincs miről egyeztetni

Az Igazságügyi Minisztérium mára meghívott néhány civil szervezetet az elnevezése szerint a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény egyeztetésére.

A
gesztus komolytalanságát jelzi, hogy a minden szempontból
elfogadhatatlan törvényjavaslat parlamenti vitája egy nappal a
minisztériumi tárgyalás előtt megkezdődött. A meghívott civil
szervezetek álláspontja a találkozó után is változatlan: nem
tartják vitaalapnak, így elutasítják a törvényjavaslatot. A
legjobb, amit a kormánypártok tehetnek, hogy visszavonják, és
örökre elfelejti a kártékony megrendszabályozási kísérletüket.

A tervezett változtatásoknak
– a kormánypártok állításával szemben – nem az a célja,
hogy a társadalom számára átláthatóbbá tegye a civil
szervezetek működését. A mostani kormánypártok által
elfogadott törvény jelenleg is kötelezi arra a közhasznú
szervezeteket, hogy nyilvánosságra hozzák a bevételeik mértékét
és azt, hogy kik a támogatóik. A civil szervezetek többsége a
törvényben előírtnál is sokkal átláthatóbban működik. Ha
pedig valamelyik szervezet megszegné a szabályokat, az államnak
eddig is rendelkezésére álltak az ahhoz szükséges eszközök,
hogy megfelelően szankcionálja a szabálytalankodókat.

A fideszes képviselők által
jegyzett törvényjavaslat önkényesen külföldről támogatottnak
minősít és regisztrációra kötelez egyes civil szervezeteket és
a támogatóikat. Ez a szabályozás semmilyen alkotmányosan
igazolható célt nem szolgál, ugyanakkor megbélyegez és kirekeszt
számos független és önálló hangon megszólaló közéleti
szereplőt.

A „külföldről
finanszírozott” stigma az évek során felépített kormányzati
kommunikációval együtt nyer valódi értelmet, amelyben minden,
ami „külföldi”, az szükségképpen a magyar nemzet érdekei
ellen van. A törvényjavaslat egyes civil szervezeteken túl a
külföldinek minősített támogatókat is stigmatizálja –
legyenek azok magánszemélyek (pl. külföldön élő magyarok vagy
Magyarországon élő külföldiek), magánalapítványok, külföldi
államok, nemzetközi szervezetek, az Európai Unió vagy akár az
ENSZ és szakosított szervezetei.

Az Igazságügyi
Minisztériumban ma megjelenő civil szervezetek közül az Amnesty
International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki
Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency
International Magyarország Alapítvány elutasítja, és vitára
alkalmatlannak tartja a törvényjavaslatot. Ezért arra kérik a
kormánypártokat, hogy vonják vissza azt.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.