Norvégia példakép akar lenni az emberi jogok területén

A norvég egészségügyi miniszter bejelentette, hogy Norvégia példaértékű országgá szeretne válni az emberi jogok területén, és ígéretet tett, hogy véget vetnek a transznemű embereket sújtó diszkriminációnak.

Február 3-án John Peder Egenaes, az Amnesty International Norvégia igazgatója és John Jeanette Solstad Remø elvitték a norvég egészségügyi miniszternek azt a 15.487 aláírást tartalmazó petíciót, amelyben norvég emberek arra szólították fel a kormányt, hogy vessen véget a transznemű emberek hátrányos megkülönböztetésének, és tegye lehetővé a jogi nemváltoztatást különféle orvosi vizsgálatok és sterilizáció nélkül.

A találkozón a miniszter megerősítette, hogy Norvégia elkötelezett az emberi jogok érvényesítése terén, és céljuk, hogy “rendet tegyenek a saját házuk táján.” Az is elmondta, hogy rengeteg levelet kapott John Jeanette ügyében.
John Jeanette így köszönte meg az Amnesty Internationalnek: “Nagyon fontos számomra az Amnesty támogatása. Elárasztanak a levelek, amiket kapok, szeretném mindenkinek megköszönni az elkötelezettségét. 
Az Amnesty nemcsak az én ügyemmel foglalkozik. Ez mindenkire egyformán érvényes. És most úgy tűnik, hogy az erőfeszítéseket talán siker koronázza”.
Jó esély van arra, hogy a norvég kormány változtat az eddigi diszkriminatív szabályozáson. A kormány nem vitatta a norvég ombudsman megállapításait a szabályozás törvénysértő voltáról, és felállított egy szakértőkből álló illetve egy minisztériumok közötti munkacsoportot, hogy dolgozzanak ki emberi jogi szempontból megfelelő új szabályokat. Az előbbi munkacsoportnak február 27-ig kell a javaslatait benyújtania. 

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.