Minden évben az Emberi Jogok Világnapja (december 10.) környékén,
emberek a világ minden tájáról levelek és üzenetek százezreit küldik
olyanoknak, akiket nem ismernek és akikekkel soha nem találkoztak. A
Levélíró Maraton a 12 éves története alatt a világ legnagyobb emberi
jogi eseményévé nőtte ki magát, amelynek keretében emberek 2013-ban 143
országból több mint 2,3 millió levelet, email-t, SMS-t, fax és Twitter
üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék
támogatásukat és szolidaritásukat, vagy a hatóságoknak írtak,
felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött
foglyokat vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az
elkövetőket.
Az Amnesty International minden évben kiválaszt néhány olyan esetet a
kampányaiból, amelynek esetében komoly esély van arra, hogy egy
intenzív, összehangolt világméretű kampány pozitív változást tud elérni
az érintettek életében. A 2013-as esetek közül három ember életét
változtatta meg a Levélíró Maraton.

Téma