ÚJABB LEVÉL VARGA JUDITNAK

Levelet küldött az Amnesty International Magyarország igazgatója és a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke Varga Judit igazságügyi miniszternek, amelyben azt kérik, hogy egy szakmai egyeztetés keretében mondhassák el az észrevételeiket, aggályaikat és javaslataikat a kormány bírósági rendszert érintő intézkedéseiről.

A találkozó különösen időszerű lenne azután, hogy a Kormány november 12-én az Országgyűlés elé terjesztette T/8016. számú törvényjavaslatát, amelynek Varga Judit az előadója. A törvényjavaslat-csomag számos, a bírósági rendszert alapjaiban érintő olyan módosítást tartalmaz, amely a civil szervezetek szerint veszélyt jelent a bíróságok függetlenségére, és növelheti az azok feletti politikai befolyás lehetőségét. Bár a jogalkotásról szóló törvény szerint kötelező lett volna, a kormány ezúttal sem készített hatástanulmányt, és nem egyeztetett a bírói karral, illetve a szakmai szervezetekkel a javaslat benyújtása előtt.

Az Amnesty Magyarország törvényjavaslat-csomagról szóló elemzése

Bár a miniszter és a kormány azt állítják, készek egyeztetni a civil szervezetekkel, mi azt tapasztaltuk, hogy eddig mindig elzárkóztak az érdemi párbeszédtől. A két jogvédő szervezet korábban Trócsányi Lászlót, majd kinevezése után Varga Juditot is megkereste, leveleinkre azonban a mai napig nem kaptunk választ. Varga Judit november 14-i amszterdami előadása során az Amnesty International Hollandia munkatársainak azt mondta, hogy kész egyeztetni a civil szervezetekkel, bízunk benne, hogy ezúttal tényleg kész a szakmai párbeszédre, és fogadja a két szervezet képviselőit.