Rendőri visszaélések zavarhatják meg a világbajnokságot

Brazíliában a futball-vb idején utcára vonuló tüntetőknek fel kell készülniük a megkülönböztetés nélkül alkalmazott rendőri és katonai erőszakra, mivel az ország mindent megtesz, hogy kontrollálja a demonstrációkat, jelentette ki az Amnesty International egy héttel a világbajnokság előtt.

„A katonai és rendőri erőszak, a képzés hiánya, és a karhatalmak büntetlensége olyan veszélyes elegyet alkot, amelynek vesztesei csak a békés tüntetők lehetnek” – nyilatkozta Atila Roque, a brazil Amnesty International igazgatója. „A 2014-es világbajnokság komoly próbatétel a brazil hatóságok számára. Úgy kell biztosítaniuk a tüntetések felügyeletét, hogy eközben a biztonsági erők ne sértsék meg az emberi jogokat.”

Az Amnesty International ’They use a strategy of fear’: Protecting the right to protest in Brazil (’A megfélemlítés stratégiáját alkalmazzák”: A tüntetéshez való jog védelme Brazíliában) című jelentése a biztonsági erők által, a múlt évben elkövetett sorozatos visszaéléseket elemzi.

A békés tüntetők ellen megkülönböztetés nélkül alkalmazott könnygáz és gumilövedék, az önkényes letartóztatások, valamint a törvényekkel való visszaélés az utcára vonulók megbüntetése érdekében, mind ide sorolható. Várhatóan a torna alatt mindezek folytatódni fognak.

Az Amnesty International brazil aktivistái több tízezer aláírt „sárga lapot” osztanak ki a hatóságoknak arra figyelmeztetve őket, hogy a békés tüntetéshez való jogot tiszteletben kell tartaniuk (https://www.aiyellowcard.org/).

„A világ egyértelmű üzenetet küld a brazil hatóságoknak: a tüntetés nem bűncselekmény, hanem emberi jog. Ahelyett, hogy erőszakot alkalmaznak a tüntetések leverésére, az lenne a kormány és a biztonsági erők feladata, hogy biztosítsák, az emberek biztonságban, a letartóztatás vagy sérülés kockázata nélkül nyilváníthassák ki véleményüket” – hangsúlyozta Atila Roque.

2013 júniusa óta több ezer brazil állampolgár vonult utcára. Felemelték hangjukat a tömegközlekedés drágulása, a világbajnokság magas költségei, és a pazarló beruházások miatt.

Az ország számos városában több száz ember sérült meg, amikor a katonai rendőrség gumilövedékekkel tüzelt az emberekre, és gumibottal vertek meg olyanokat, akik senki számára nem jelentettek fenyegetést.

2013. június 13-án, a magas busztarifák elleni tüntetésen Sérgio Silva, 31 éves hivatásos fotósnak egy gumilövedék kilőtte a bal szemét. Silvának, aki házas és két gyermeke van, ezáltal rendkívül megnehezítették a munkáját. A mai napig nem kapott a hatóságoktól hivatalos magyarázatot, bocsánatkérést vagy kártérítést.

A katonai rendőrségi egységek könnygázt is bevetettek a békés tüntetőkkel szemben, egy esetben még egy kórházba is belőttek Rio de Janeiróban. Több száz embert megkülönböztetés nélkül összetereltek és őrizetbe vettek, néhányukat szervezett bűncselekmény vádjával, mindenféle bizonyíték nélkül.

A 24 éves Humberto Caporallit letartóztatták, és a Nemzetbiztonsági Törvény értelmében megvádolták, miután 2013. október 7-én részt vett egy oktatási demonstráción São Paulóban. A rendőrőrsön kényszerítették, hogy megadja a Facebook fiókja jelszavát, annak érdekében, hogy ellenőrizzék, miket tett közzé. Ezt követően két napig fogságban tartották, majd feltételesen szabadlábra helyezték.

A brazil törvényhozók azt is fontolóra vették, hogy olyan törvényt fogadnak el, amely tovább korlátozhatja a békés tüntetés jogát. A Nemzeti Kongresszus elé terjesztettek egy terrorizmus elleni törvénytervezet, mely a fogalom tágabb definícióját alkalmazza, és a javak, valamint az alapvető szolgáltatások megrongálását is terrorcselekményként foglalja magába. Attól tartunk, amennyiben elfogadják a törvénytervezetet, akkor a békés tüntetőkkel szemben ezzel visszaélhetnek.

„Azzal párhuzamosan, hogy a világ figyelme egyre inkább Brazília felé fordul, a helyi hatóságoknak nyilvánosan meg kell fogadniuk, hogy nem alkalmaznak túlzott erőszakot a tüntetőkkel szemben, és valamennyi visszaélést kivizsgálnak. Minden egyéb biankó csekként szolgál a biztonsági erőknek, kockáztatva, hogy még több emberi jogi visszaélés történjen” – szögezte le Atila Roque.

Tekintsd meg videónkat!

Téma