Rendőri erőszak ellenére is megtartották a diákok a Pride-ot a METU-n

Erőszakkal léptek fel a törökországi Közel-keleti Műszaki Egyetem (METU) hallgatói ellen a rendőrök, miután a hallgatók a rektori tiltás és fenyegetés ellenére pénteken megtartották a kampuszon a Pride felvonulást. A helyszínre kiérkező egyenruhások könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták feloszlatni a menetet, többeket a földre löktek, és őrizetbe vettek. A letartóztatott diákokat később szabadon engedték.

A METU egyetemistái 2011 óta tartják meg a kampuszon a Pride-ot, ami láthatóságot ad az LMBTQIA jogegyenlőség ügyének a török fővárosban, Ankarában.

legutóbbi felvonuláson 2019-ben a résztvevők ellen rendőri erőszakkal léptek fel, és 23 embert le is tartóztattak. A hatóságok erőszakos beavatkozását nemzetközi tiltakozás és kampány követte, a letartóztatott és vád alá helyezett résztvevők ügyével pedig az Amnesty Magyarország is kiemelten foglalkozott a 2020-as Levélíró Maraton kampány keretében. A vádlottakat 2021-ben szabadon engedték.

Idén az egyetem METU LGBTIQAA+ Solidarity nevű hallgatói csoportja június 10-e péntekre ismét megszervezte a Pride-ot. Az esemény szlogenje – alighanem a 2019-es eseményekre utalva – #HATIRLA (emlékezz) lett.

A hallgatók azonban az esemény előtt három nappal levelet kaptak a rektori hivataltól, amiben a felvonulást kategorikusan megtiltották, a résztvevőket pedig rendőri intézkedésekkel fenyegették meg.

A hallgatók ennek ellenére a tervezett napon megtartották a Pride-ot. A kampuszra már az esemény kezdete előtt megérkezett a rohamrendőrség, akik, csakúgy, mint három évvel ezelőtt, a békésen menetelő diákokat erőszakkal próbálták meg feloszlatni. Többeket őrizetbe vettek, később viszont a letartóztatott diákokat elengedték.

Az emberi jogok durva megsértése és elfogadhatatlan, hogy a METU békés demonstrációjára már másodjára reagálnak erőszakkal a hatóságok. Felszólítjuk a METU vezetését és az ankarai hatóságokat, hogy hagyjanak fel a diákok felvonulásaiba történő erőszakos beavatkozással.

A békés gyülekezéshez való jog érvényesülését az államoknak kötelességük elősegíteni: azt olyan nemzetközi egyezmények is védik, amikhez Törökország is csatlakozott. A METU hallgatói által szervezett Pride-okba történő hatósági beavatkozásoknak így semmiféle jogi alapja nincsen, az egyetem vezetésének pedig fel kell adnia a demonstráció rendszeres megtiltását és büntetését.