Portugália: Amikor az osztálytársak kezükbe veszik az oktatást, megjön az önbizalom, a jegyek pedig javulnak

Amikor
a 17 éves Ana Nunes és a szintén 17 esztendős Ana Moura
tudomására jutott, hogy néhány 12 éves diáktársuk rossz
magaviseletük és elkötelezettségük hiánya miatt többé nem
járhatnak az egyik szabadon választható iskolán kívüli
tanórára, előálltak egy ötlettel. Néhány
diáknak komoly problémákkal kellett megküzdenie otthon és az
iskolában egyaránt, és ezek hatással voltak iskolai
teljesítményükre is. Így hát megteremtettünk számukra egy
nyitott fórumot, ahol beszélhetnek önmagukról és olyan
problémákról, mint a zaklatás, a diszkrimináció vagy a
rasszizmus.
– monta Ana Nunes. Ami legelőször kihívásnak tűnt,
vagyis hogy hogyan vegyék rá a diákokat, hogy plusz órára
járjanak a szabadidejükben, illetve hogyan vonják be és miként
motiválják őket, végül egy nagyon hatékony módon alakult ki.
Szerda délutánonként Ana és Ana olyan egyórás találkozókat
szerveztek, ahol bárki bármiről elmondhatta a gondolatait, akár
kapcsolódott az iskolához, akár nem. Mindez rendkívül hatásosnak
bizonyult.

Juliana Santos angolórán, a lisszaboni Professor Reynaldo dos Santos Iskola diákja. Lisszabon, Portugália. 2015. máricus 10. © Amnesty International

A
srácok viselkedése és jegyeik egyaránt javultak. Eleinte kissé
kelletlenül vettek részt a találkozókon, a későbbiekben azonban
egyre jobban kezdtek bízni bennünk és önmagukban is.
– mondta Ana Nunes. Hogy mi volt sikerük kulcsa? A lányok
egy olyan helyet teremtettek, amely mentes mindenfajta ítélkezéstől
és felnőtt felügyelettől, egy helyet, ahol a diákok úgy
érezhetik, hogy tisztelik őket és figyelnek rájuk, mindezt pedig
az iskolai nyomástól mentesen. Soha
senki nem jött ellenőrizni az iskolában dolgozók közül.
– magyarázta Ana Nunes. Másvalaki
jelenléte megalzíthatta volna azt a bizalmi köteléket, ami
kialakult.
Juliana Santos, a találkozók egy 12 éves résztvevője
arról beszélt, hogy mekkora szüksége volt egy biztonságos helyre
a tanuláshoz: Nagyon
jó tapasztalatokat szereztem itt, hiszen itt szégyenkezés nélkül
beszélhetünk a problémáinkról és nyugodtan beszélgethetünk
komoly dolgokról is.
– magyarázta. Olyan
játékokat játszunk, melyek célja, hogy elgondolkozzunk és
vitázzunk. Megtanultunk odafigyelni egymásra és tisztelni mások
véleményét.

Az
idő múlásával a találkozók a diákok életének egyre
szervesebb részévé váltak. Eleinte
a diákok idegenként tekintettek ránk és kényelmetlennek érezték
elmondani, miért is vannak itt, azonban amint felismerték, hogy mi
valóban figyelünk rájuk, megnyíltak és a találkozók is
fontossá váltak számukra.
– mesélte Ana. A diákok azt is elmondták, hogy sajnálták, amikor
valamilyen okból elmaradt az óra és voltak, akik egyenesen csak
azért jártak iskolába, hogy mehessenek a találkozókra.
François az elsők között volt, akik csatlakoztak a
csoporthoz: A
felsőbbéves diákok megértőbbek, jobban tudják, miként
gondolkozik egy tinédzser. Jobban megértik a vicceinket és a
problémáinkat is: könnyedén megtaláljuk a hangot velük, de
közben tiszteljük is őket.Kezdeményezésükkel
Ana Nunes és Ana Moura az elsők, akik kortársnevelést alkalmaznak
az iskolában. Először öten csatlakoztak a csoporthoz, majd a
későbbiekben még ketten. Ami oly természetes volt a számukra,
társaik megsegítése a nehézségek közepette, az Amnesty Emberi
Jogi Barát Iskola címet viselő projektjének egyik alappillére.
Az iskolában dolgozó egyik tanár, Marília Santos szerint a
kezdeményezés az Amnesty értékeihez illeszkedő támogatás
eredménye: Az
Amnesty módszere, hogy változtatások megtételével javítja az
iskolai környezetet; ez a két lány pedig ugyanezt tette.

François Vie angolórán, Professor Reynaldo dos Santos Iskola. Lisszabon, Portugália. 2015. március 10. © Amnesty International

A
Professor Reynaldo dos Santos Iskola 2013
óta vesz részt az Emberi Jogi Barát Iskola projektben. A program
célja, hogy megismertesse az fiatalokat az emberi jogi értékekkel
és rávegye az iskolai közösség minden tagját, hogy ezen
értékeket aktív részvételükkel integrálják az iskolai élet
minden területén. E spontán kortársnevelési
kezdeményezés óta az Amnesty International Portugália
elmélyítette munkáját az iskolában. A
figyelem felhívása az emberi jogok védelmére mindig is az iskola
szívügye volt, így az Amnesty által végzett munka megerősített
minket abban, hogy jó úton járunk.
– mondta Ana. Idén az Amnesty International Portugália tréninget
tart zaklatási és diszkriminációs problémákról olyanok
számára, akik az iskolában átadhatják megszerzett tudásukat a
diákoknak és a tanároknak egyaránt.

Professor Reynaldo dos Santos Iskola, Lisszabon, Portugália. 2015. március 10. © Amnesty International.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország