Oroszország: A Coming Out LMBT szervezet igazgatóját 7.500 euróra büntették a „külföldi ügynök”-törvény értelmében. A nacionalisták ünnepelnek.

A
mai bírósági tárgyalás precedens nélküli volt, ugyanis a
szervezet szimpatizánsai nem léphettek be a tárgyalóterembe. Több
mint 30 nacionalista állta el a törvényszék bejáratát, nem
engedve be a támogatókat, de még Szergej Gulobok védőügyvédet
sem. Csak többszöri telefonhívás és a bíróság őreinek
közbeavatkozása után tudott az ügyvéd és a tanú bejutni az
épületbe. A támogatóknak az utcán kellett maradniuk. Az ügyvéd
felszólalására, miszerint szabad belépést kellene biztosítani a
tárgyalásra, a bíró azt felelte, „aki be akart jönni, az
bejött”.

Mindez
idő alatt ellenfeleink karöltve felsorakoztak a főbejárat előtt,
elzárva azt, miközben egyesek a szidalmazások mellett halálos
fenyegetéseket is zúdítottak az LMBT aktivistákra. Ortodox papok
is csatlakoztak hozzájuk, akik közben interjúkat adtak. A rendőrök
mindezt távolról nézték, anélkül, hogy közbeavatkoznának.

A
bírósági tárgyalás több mint négy órát tartott. Szergej
Golubov védőügyvéd a vád ejtését követelte formai és
tartalmi okokra hivatkozva, többek között arra, hogy az ügyészség
nyomozásának nincs törvényes alapja. „Az ügyész képtelen
volt megcáfolni a védelem érveit, sőt, az ügyészség szerepét
a bíró vette át – ez különben egyre gyakoribb jelenség a
»külföldi ügynök«-tárgyalásokon” – nyilatkozta Szergej
Golubov.

„Nem
vagyunk sem a külföldiek, sem mások ügynökei. Azért dolgozunk,
hogy az egyik legelnyomottabb, legmarginalizáltabb oroszországi
kisebbség jogait és érdekeit védjük. Azt állítani, hogy egy
idegen ország érdekében működünk, egyenesen abszurd.
Természetesen a fellebbviteli bíróság elé visszük az ügyet,
fel egészen az Emberi Jogok Európai Bizottságáig, ha szükséges”
– nyilatkozta Olga Lenkova, a Coming Out egyik aktivistája.

Jelenleg azon öt szervezet közül, amelyeket „külföldi
ügynökség” vádjával ítéltek el, kettő LMBT szervezet, ez
pedig valószínűleg nem véletlen. Ha a „nem hagyományos
szexuális kapcsolatok propagandája elleni” törvény
kontextusában nézzük a dolgot, a „külföldi ügynök”
törvénynek az LMBT szervezetekre történő alkalmazása is
tulajdonképpen arra tett kísérlet, hogy az oroszországi LMBT
érdekképviselet minden formáját elhallgattassák.

Fordította: Grunzó Zsófia

Téma