Nyitott szívvel – ma van a Menekültek Világnapja

1951. június 20-án fogadták el a genfi menekültügyi egyezményt, 2001 óta pedig minden évben a mai napon tartjuk a Menekültek Világnapját. Több mint 60 millió olyan ember van a világon, akinek el kellett hagynia az otthonát, közülük 20 milliónak az országát is. Salil Shetty, az Amnesty International főtitkárának üzenete.

“A
mai nap az együttérzésé: szolidaritást vállalunk azokkal, akik
háborúk, üldöztetések vagy konfliktusok elől menekülnek el
otthonaikból vagy országaikból. Az elmúlt évben tanúi voltunk a
menekültek kivételes bátorságának, és annak a csodálatos
segítségnek, amit azok az emberek nyújtottak, akik kitárták a
szívüket és ajtajaikat előttük. A világon mindenütt emberek
akarnak segíteni, és azt akarják, hogy a kormányuk is segítsen.

De
sajnos annak is tanúi vagyunk, hogy mennyire nincs meg a közös
politikai akarat egy valódi megoldás kidolgozására. Olyan
vezetőkre van szükségünk, akik vezetnek, ahelyett, hogy az önző politikai céljaikat  követnék. A Menekültek
Világnapján a következő üzenetet küldjük a kormányainknak:
olyan társadalmakban akarunk élni, ahol a menekülő embereket
befogadják és nem csapják rájuk az ajtót. A világ vezetőinek
az ENSZ szeptemberi csúcstalálkozóján erre az üzenetre kell
összpontosítaniuk, és ennek megfelelően kell cselekedniük.”

– Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára

Az
Amnesty
International Magyarország
 
ma
18 órától az Erzsébet téren

vár
mindenkit, aki egy nyitottabb és befogadóbb Magyarországon akar
élni. Gyere el, és nyisd ki te is a szíved a menekülő emberek
előtt.


Csatlakozz
az Élet
határok nélkül – adj esélyt a menekülőknek nyilatkozathoz
,
és mutasd meg, hogy ahhoz a Magyarországhoz tartozol, amely segíti
és támogatja a háborúk és üldöztetések elől menekülőket.

CSATLAKOZOM A NYILATKOZATHOZ

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország