Kína virágzó kínzás-kereskedelmének leleplezése

Az Amnesty International és az Omega Research Foundation friss kutatása szerint a kínai vállalatok virágzó kínzóeszköz-gyártása, kereskedelme és exportja Afrikában és Ázsiában is emberi jogsértésekhez vezet.

© Robin BallantyneLábbilincs

Töltsd le jelentésünket!

Az új jelentés – China’s Trade in
Tools of Torture and Repression
(A kínzó-
és kényszerítő-eszközök kínai kereskedelme) –
kimutatása szerint az egy évtizeddel ezelőtti 28-hoz
képest ma már 130 kínai vállalat vesz részt
potenciálisan veszélyes rendészeti eszközök
gyártásában és kereskedelmében.

A nyíltan reklámozott eszközök egy része –
köztük az elektromos sokkoló botok, a szöges
rendőrbotok vagy a nehezékes lábbilincsek – eredendően
kegyetlen és embertelen, ezért azokat azonnali
hatállyal be kell tiltani.

Más, jogszerűen is felhasználható
rendészeti eszközöket – úgymint a könnygáz, a
gumilövedékek vagy a tömegoszlatásban alkalmazott
járművek – annak ellenére exportálnak a kínai
vállalatok, hogy fennáll a veszélye, hogy azokat a
hatóságok jogsértések elkövetéséhez használják fel.

Egyre több kínai vállalat profitál a
kínzóeszközök kereskedelméből, amivel eszközt
szolgáltatnak emberi jogsértések elkövetéséhez.” –
mondta Patrick Wilcken, az Amnesty
International kutatója
. “A kereskedelem – mely
óriási szenvedés forrása, – annak köszönhetően
virágzik, hogy a kínai hatóságok semmit nem tesznek a
borzalmas eszközök exportálása, illetve az ellen, hogy
a
rendészeti eszközök olyan hatóságok kezébe jussanak,
amelyek a visszaéléseikről ismertek.”

A többségében állami tulajdonú kínai
vállalatok egyre jelentősebb szereplői a rendészeti
eszközök globális piacának.

Kína az egyetlen ország, amely szöges
rendőrbotokat gyárt. Az ilyen rendőrbotok teljes
egészét vagy végét szögek borítják, és céljuk
kifejezetten a kínzás vagy a fájdalom okozása. Hét
kínai vállalat nyíltan reklámozza ezeket az embertelen
rendőrbotokat. Egyes értesülések szerint kínai
gyártmányú szöges rendőrbotokat alkalmaz a kambodzsai
rendőrség, illetve ilyet használnak a nepáli és a
thaiföldi
biztonsági erők is.

A kutatás 29 olyan kínai vállalatot
azonosított, amely nyíltan kínált eredendően
embertelen elektromos sokkoló botokat külföldi piacra.
Ezek az eszközök lehetővé teszik a biztonsági erők
számára, hogy maradandó nyomok nélkül alkalmazzanak
különösen fájdalmas elektromos sokkot a test érzékeny
pontjain, pl. a nemi szerveken, a torkon, az altesten
vagy a füleken.

Több tucat kínai vállalat gyárt embertelen
mozgást korlátozó eszközöket is, köztük nehezékes
lábbilincseket, mozgást korlátozó székeket, az egyik
vállalat pedig nyakbilincseket, amely életveszélyesen
akadályozhatja a légzést vagy az agyi vérkeringést, és
az idegek működését.

Több vállalat reklámanyagaiból az is
kiderül, hogy világszerte olyan rendfenntartó
szervezetekkel is kereskednek, amelyek rendszeresen
követnek el emberi jogi visszaéléseket.

Nincsen mentség az olyan eszközök
gyártására és kereskedelmére, amelyek elsődleges célja
a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód
és büntetés alkalmazása. Az ilyen bánásmódot teljes
mértékben tiltja a nemzetközi jog, ezért a kínai
hatóságoknak kötelességük azonnali hatállyal betiltani
az ilyen típusú eszközök gyártását és
kereskedelmét.” – hangsúlyozta Patrick Wilcken.

Az egyik ujjbilincseket, mozgást korlátozó
székeket és elektromos sokkoló botokat reklámozó
vállalat, a China Xinxing Import/Export Corporation
2012-ben arról számolt be, hogy több mint 40 afrikai
országgal áll üzleti kapcsolatban, és több mint 100
millió dollár értékben exportált ilyen eszközöket.

Az Amnesty International és az Omega
Ghánában, Szenegálban, Egyiptomban és Madagaszkáron is
bizonyítékot talált kínai gyártmányú elektromos
sokkoló botok használatára. Kínai vállalatok ezen
felül olyan eszközöket is exportálnak, amelyeket
kizárólag a nemzetközi normákat szem előtt tartó, jól
képzett és felelős tisztek alkalmazhatnak jogszerűen.
A jelentés szerint ezzel szemben Kína olyan országok
számára is juttatott ezekből az eszközökből, ahol a
súlyos emberi jogsértések valós veszélye áll fenn.

A jelentésben szereplő egyik szemléletes
példa a 2011 februárjában Ugandának juttatott kínai
tömegoszlató eszközök esete, amelyben figyelmen kívül
hagyták az ugandai rendőrség által rendszeresen
elkövetett kínzást és egyéb rutinszerű visszaéléseket.
Két hónappal az eladásokat követően a kínai gyártmányú
eszközöket az ugandai hatóságok a növekvő árak ellen
tüntető csoportok
elnyomására használták fel. A kínai páncélozott
járműveket alkalmazták azokban az erőszakos
tömegoszlatásokban is, amelyekben többeket lelőttek,
legalább százan megsérültek, és legalább hatszáz
embert letartóztattak.

Kínai gyártmányú tömegoszlató eszközöket
alkalmaztak a Kongói Demokratikus Köztársaságban is a
2011-es választásokat kísérő tüntetések leverésére,
aminek következtében 83-an megsérültek, 33-an pedig
életüket vesztették. Az export annak ellenére
folytatódott, hogy a kongói hatóságok széles körben
elkövetett visszaéléseire meggyőző bizonyítékok álltak
rendelkezésre.

A jelentés rámutat, hogy a rendészeti
eszközök exportjának felügyelete Kínában gyenge,
átláthatatlan, és a jelek szerint figyelmen kívül
hagyja a vásárló országokban uralkodó emberi jogi
helyzetet.

Kína nem megfelelő export-szabályozása
lehetővé tette a kínzó- és kényszerítő eszközök
kereskedelmének virágzását. A kínai hatóságoknak
sürgősen meg kell reformálniuk a kereskedelmük
szabályozását, hogy véget vessenek az emberi jogokat
nem tisztelő hatóságokkal történő felelőtlen
kereskedelemnek.” – jelentette ki Patrick Wilcken.

A kínai export-szabályozás nem az
egyetlen, amely képtelen hatékonyan biztosítani a
rendészeti eszközök kereskedelmének és az emberi jogok
tiszteletben tartásának összhangját. Az ilyen típusú
eszközök kereskedelme nemzetközi szinten sincsen
megfelelően szabályozva. Még az alaposabb
szabályozással rendelkező EU és USA számára is fontos
lenne bezárni a kiskapukat, amelyek lehetővé teszik az
új eszközök és
technológiák piacra jutását.

A kínzó- és kényszerítő eszközöket Kína
nem csak exportálja, hanem belföldön is alkalmazza. A
kínai hatóságok gyakran nyúlnak a kínzás és embertelen
bánásmód vagy az önkényes fogva tartás eszközéhez a
tüntetések leverésekor. Az Amnesty International
széles körben dokumentálta az elektromos sokkoló
botokhoz hasonló kínzóeszközök használatát Kínában.

Egy kínai kínzás-túlélő a következőt
nyilatkozta az Amnesty International-nek: “(A
rendőrök) elektromos botot használtak az arcomon – ezt
a kínzást bengbao popcorn-nak hívják, mert felszakad
tőle az arcod, és úgy néz ki mint a pattogatott
kukorica. Borzalmas szaga volt: az égett bőr szaga.”

A jelentés ezen felül rámutat a mozgást
korlátozó mechanikus eszközök elterjedt használatára
is Kínában. Számos fogvatartott arra panaszkodott,
hogy csuklójánál és bokájánál fogva lógatták a
plafonról vagy fájdalmas testhelyzetbe
kényszerítették.

Az Amnesty International és az Omega arra
kéri a kínai hatóságokat és a többi országot, hogy:

  • azonnali hatállyal tiltsák be az
    eredendően bántalmazásra szolgáló eszközök
    gyártását és kereskedelmét;

  • azonnali hatállyal a függesszék fel
    vagy vonják be a rendészeti eszközökre vonatkozó
    kereskedelmi engedélyeket az olyan rendfenntartó
    és biztonsági erőkkel szemben, amelyek esetében
    fennáll a veszély, hogy ezen eszközöket emberi
    jogi visszaélések elkövetéséhez vagy
    elősegítéséhez fogják felhasználni;

  • vezessenek be export szabályozásokat
    az olyan eszközökre vonatkozóan, amelyeknek bár
    van jogszerű felhasználása, mégis könnyen
    válhatnak visszaélések eszközévé;

  • szüntessék be a kínzást és a
    kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód és
    büntetés gyakorlatát és az önkényes erőszak
    használatát, illetve vizsgáljanak ki minden ilyen
    típusú esetet, valamint állítsák bíróság elé a
    felelősöket.

Téma