Két békés demonstrációnak is rendőri elnyomás vetett véget Isztambulban

Erőt próbáló volt az elmúlt hétvége az emberi jogokért kiállóknak Törökországban – a hatóságok két békés demonstrációt is erőszakkal szakítottak félbe.  

Az egyik ezek közül az éves isztambuli Pride menet volt, amit a város egyes kerületei már a felvonulás előtt néhány nappal betiltottak.

A vasárnapi rendezvény résztvevői Isztanbul központjában, a Taksim tér közelében gyülekeztek, a rendőrség azonban a belváros egy részét már korábban lezárta, több helyi bárban pedig razziát tartottak. A meneten résztvevők közül több mint négyszáz embert tartóztattak le, köztük újságírókat is. 

Az Isztanbul Pride-ot a városvezetés a százezres tömeget vonzó 2014-es felvonulás óta évről évre folyamatosan betiltja, az ennek ellenére felvonuló résztvevőknek pedig rendőri erőszakkal kell szembenézniük.  

Ez történt azokkal is, akik június 24-én pénteken a Szombati Anyák közösségének virrasztásán vettek részt.  

Ez az 1995-ben létrejött csoport olyan családtagokért tüntet, akik a nyolcvanas és kilencvenes évek során tűntek el a rendőrségi rendszerben. A találkozókon a résztvevők felolvasnak egy sajtóközleményt egy eltűnt személyről, ezt követően az eltűnt szeretteik képét feltartva csendben folytatják a demonstrációt.  

A csoport most pénteken a 900. Alkalommal gyűlt volna össze Isztanbul belvárosában, a helyszínre érkező rohamrendőrség azonban megakadályozta az eseményt, több résztvevőt – köztük egy neves emberi jogi szervezet vezetőjét, és egy ügyvédet is – pedig letartóztattak.  

A virrasztásokra 1998 óta reagálnak erőszakkal a hatóságok. Ahogy a Pride esetében is, ez a szabad véleménykifejezés és a szabad gyülekezéshez való jog megsértése, így pedig elfogadhatatlan.  

“A török hatóságok soha nem szolgáltattak érvényes indoklást arra, hogy milyen rosszindulatú, önkényes és törvénytelen módon tagadják meg a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság gyakorlásához való jogot.” – mondta erről Julia Hall, az Amnesty International európai igazgatóhelyettese.