Kampánykoordinátor

Az Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.

Az Amnesty International Magyarország a kutatás, az érdekérvényesítés, a mobilizáció, a kommunikáció, az adománygyűjtés és az oktatás eszközei mellett kampányok szervezésével ér el rendszerszintű változást vagy nyújt egyéni, illetve csoportos védelmet az emberi jogok területén. Kampányaink egy előre meghatározott emberi jogi hatás elérése érdekében célozzák az emberek széles tömegeinek mozgósítását, hogy ezen keresztül legyenek hatással a döntéshozókra és a közügyek alakulására.

A kampánykoordinátor elsősorban a szervezet különböző emberi jogi kampányainak megtervezésért, megszervezéséért, lebonyolításáért és értékeléséért felel, eseti jelleggel pedig részt vesz a szervezet más munkáiban, tevékenységeiben is (kutatás, érdekérvényesítés, adománygyűjtés).

Teljes állású kampánykoordinátort keresünk. 

FŐBB FELADATAID LESZNEK:

  • a szervezet kampányainak operatív megszervezése és lebonyolítása
  • részvétel a kampányok integrált tervezésében és értékelésében
  • kapcsolattartás és együttműködés a kampány megvalósításában közreműködő partnerekkel, beszállítókkal, szakértőkkel
  • online és offline események, akciók szervezése, és azokon való részvétel
  • kampányeszközök használata és az ehhez szükséges szervezési és lebonyolítási feladatok ellátása
  • a kampányok összehangolása az Emberi Jogi Oktatási Program és a szervezet mobilizációs és adománygyűjtési tevékenységeivel
  • a szervezet képviselete hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken, találkozókon
  • alkalmanként a szervezet képviselete a hazai és nemzetközi sajtóban
  • részvétel a szervezet adománygyűjtő céljainak megvalósításában

TÉGED KERESÜNK, HA: 

  • többéves szakmai tapasztalattal rendelkezel kampányok szervezésében és megvalósításában (nonprofit, forprofit vagy politikai kampányok)
  • stratégiai célokban gondolkozol, és tudsz hosszútávra is tervezni
  • releváns felsőfokú végzettséged van (például társadalomtudományi, jogi, kommunikáció, média, marketing, gazdasági vagy menedzsment területről)
  • remek szervező vagy, aki hatékonyan működik együtt másokkal, de egyedül is végre tud hajtani és befejezni a feladatokat
  • be tudsz vonni másokat a munkába, és eléred, hogy minden feladat időre megvalósuljon
  • proaktív vagy és szívesen dolgozol egy kihívásokkal teli kontextusban egy jó ügyért
  • kiválóan kommunikálsz írásban és szóban, magyarul és angolul egyaránt, kommunikációd világos és egyértelmű, és képes vagy másokat is motiválni
  • könnyen teremtesz kapcsolatot, és fontos neked, hogy széles körű szakmai kapcsolati hálód legyen
  • jól viseled a stresszes helyzeteket, és nem okoz gondot, ha szorosak a határidők, illetve egyszerre több párhuzamos feladatot is el kell látnod
  • könnyen és gyorsan alkalmazkodsz a változásokhoz, minden helyzetben feltalálod magad
  • precíz vagy, számon tartod a saját és a kampányban dolgozók feladatait és mindig betartod a határidőket
  • szívesen tanulsz, próbálsz ki új megoldásokat és fejleszted magad a kampányolás területén.

ELŐNYT JELENT, HA: 

  • ismered az Amnesty International munkáját és céljait
  • van tapasztalatod nonprofit kampányok lebonyolításában vagy van civil szervezetnél szerzett tapasztalatod
  • kiterjedt szakmai kapcsolati hálód van, amely segít a gyors és hatékony szervezésben
  • B kategóriás jogosítványod.

AMIT ADUNK HOZZÁ: 

  • inspiráló csapat, motiváló munkahelyi környezet, modern iroda Budapest belvárosában
  • nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet, folyamatos tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek
  • teljes munkaidő, heti 40 órában, 3 hónap próbaidővel, rugalmas beosztással, home office lehetőséggel
  • a hazai civil szférában versenyképes jövedelem, kimagasló cafetéria-keret és jutalom
  • kiszámítható munkakörülmények, stabil és megbízható munkáltató
  • munkához kapcsolódó utazás az országon belül, valamint részvétel a nemzetközi mozgalmunk életében külföldi konferenciákon, képzéseken és eseményeken, amit kérünk is tőled.

JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:  

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok: 

  • angol és magyar nyelvű önéletrajz, 
  • a kiíráshoz mellékelt jelentkezési lap, amely innen letölthető:

Mindkét dokumentumot PDF formátumban várjuk a office@amnesty.hucímre, a tárgyba írd be: „Kampánykoordinátor 2022”. A hiánytalanul megküldött pályázatok beérkezését e-mailben visszaigazoljuk.

Jelentkezési határidő: folyamatosan

Kapcsolattartó: Szarvas Sarolta irodavezető, office@amnesty.hu 

Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve, ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.