Irak: Az Iszlám Állam rémtetteinek elkövetését az évtizedek óta tartó kontroll nélküli fegyverkereskedelem segíti

Az Amnesty International ma megjelent új jelentésében megállapítja, hogy az elégtelen ellenőrzés és a fegyverek évtizedek óta tartó alig szabályozott áramlása Irakba az Iszlám Állam nevű fegyveres csoport óriási és halálos fegyverarzenál felhalmozását eredményezte, amit válogatott háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűnök elkövetésére használnak fel Irakban és Szíriában.

Töltsd le jelentésünket!

Hiteles
videók és fotók ezreinek alapos elemzésére alapozva a
Felhalmozott
készletek: az Iszlám Állam fegyverkezése (Taking Stock: The
arming of Islamic State)

címet viselő jelentés számba veszi az Iszlám Állam harcosainak
fegyverhasználatát; a fegyvereket főként iraki katonai
készletekből zsákmányolták, amik több mint két tucat különböző
országból származnak, így Oroszországból, Kínából, az
USA-ból és EU-tagállamokból is.

Az
Iszlám Állam által használt rengeteg és sokféle fegyver
tankönyvi példája annak, hogyan járul hozzá a
fegyverkereskedelem a szörnyűségekhez” – mondta Patrick
Wilcken
,
az Amnesty
International fegyverellenőrzéssel, biztonsággal kapcsolatos
kereskedelemmel és emberi jogokkal foglalkozó kutatója
.
„A rossz szabályozás és az Irakba évtizedek óta ellenőrzés
nélkül áramló óriási mennyiségű fegyver hatalmas
szerencsével, példa nélküli módon mintegy az Iszlám Állam és
más fegyveres csoportok ölébe hullott.”

Miután
2014 júniusában átvették a hatalmat Irak második legnagyobb
városa, Moszul felett, az Iszlám Állam harcosai elképesztő
mennyiségű, a legkülönbözőbb helyeken gyártott fegyvert
zsákmányoltak az iraki készletekből. Voltak köztük az Egyesült
Államokban gyártott fegyverek és katonai járművek is, amelyeket
arra használtak, hogy az ország más részeire is kiterjesszék
hatalmukat, ahol óriási pusztítást végeztek a civil lakosság
körében.

A
zsákmányolt és illegális úton megszerzett sokféle fegyvernek
köszönhetően az Iszlám Állam véghez vihette rettenetes elnyomó
hadjáratát. A tömeges gyilkosságok, nemi erőszak, kínzás,
emberrablás, túszejtés – gyakran fegyveres erővel – arra
kényszerítették emberek százezreit, hogy meneküljenek, elhagyják
otthonukat, menekültté váljanak.

Fegyverek
szédítő sokasága

Az
Iszlám Állam által birtokolt fegyverek sokfélesége és
változatos származási helye jól illusztrálja a fegyverek több
évtizedes felelőtlen szállítását Irakba. Mindezt tetézi a
fegyverimport ellenőrzésének elmaradása és a fegyverek
illetéktelen felhasználása 2003 után, az amerikai megszállás
alatt. Hasonlóképpen, a katonai felszerelés feletti hanyag
felügyelet, valamint az egymást követő iraki kormányok kiterjedt
korrupciója csak rontottak a helyzeten.

A
jelentés szerint az Iszlám Állam legalább 25 országból származó
fegyvert és lőszert használ, bár ennek nagy része az iraki
hadsereg közvetítésével került hozzájuk az USA-ból,
Oroszországból és a keleti blokk egykori országaiból. Ezeket a
fegyverszállítmányokat olajkereskedelmi egyezmények,
Pentagon-szerződések és NATO-felajánlások támogatták. Az
Iszlám Állam nagy mennyiségben foglalta le, illetve csempészte ki
ezeket iraki katonai raktárakból.Az Iszlám Állam arzenáljában
találhatók komoly fegyverek is, így hordozható légvédelmi
rendszerek (MANPADS), irányított páncéltörő rakéták,
felfegyverzett harci járművek, valamint orosz AK, amerikai M16-os,
valamint Bushmaster típusú fegyverek is.

Az
Iszlám Állam harcosai által használt hagyományos fegyverek
legtöbbje az 1970-90-es évekből való: pisztolyok, kézifegyverek
és más kisebb fegyverek, gépfegyverek, páncéltörők, aknavetők
és ágyúk is vannak közöttük. A szovjet időkből való
Kalasnyikov típusú lőfegyverek gyakoriak, amelyek főként orosz
és kínai gyárakból származnak.

Ez
újfent rámutat arra, hogy az instabil régiókba irányuló
fegyverexport kockázatainak felbecsléséhez és mérsékléséhez
milyen hosszú távú és átfogó elemzésre van szükség. Ennek
magában kell foglalnia annak felbecsülését, hogy a katonai és
biztonsági egységek képesek-e hatékonyan ellenőrzést gyakorolni
a készletek felett, valamint a nemzetközi emberi jogok és
humanitárius normák mentén cselekedni” – hangsúlyozta Patrick
Wilcken
.

Az
Iszlám Állam és egyéb fegyveres csoportok harcosai saját
készítésű fegyverek gyártásához is folyamodnak, melyeket
kezdetleges műhelyeikben raknak össze. Csinálnak aknavetőket,
rakétákat, összetákolt kézigránátokat, robbanószerkezeteket,
köztük autós bombákat, rejtett csapdákat, de még átalakított
kazettás bombákat is, amelyek nemzetközileg tiltott eszközök.
Néhány esetben aknákat is készítettek, ami pedig az aknák
használatát tiltó globális szerződés értelmében tilos.

Az
ellátás láncolata

A
Felhalmozott
készletek (Taking Stock)

áttekinti az iraki fegyverterjesztés történetét, valamint az
ellátás azon összetett láncolatait, amelyek minden valószínűség
szerint a legújabb fegyvereket az Iszlám Állam kezébe juttatták.

Az
iraki hadsereg fegyverkészlete a ’70-es évek végén és a ’80-as
évek elején duzzadt hatalmasra, főként az irak-iráni háború
idején. Ez az időszak a modern fegyverpiac kialakulásának
meghatározó pillanata volt, amikor legalább 34 különböző
ország szállított fegyvereket Irak számára – ezen államok
közül 28 egyúttal Iránt is ellátta fegyverekkel. Azokban az
időkben Irak akkori elnöke, Szaddám Huszein felügyelte a kisebb
fegyvereket, aknavetőket és tüzérségi lövedékeket gyártó
stabil nemzeti hadiipar fejlesztését.

Kuvait
1990-es iraki megszállását követően egy ENSZ-fegyverembargónak
köszönhetően 2003-ig csökkent az import, azonban az USA-vezette
invázió alatt és után ismét több fegyver áramlott Irakba. Ezek
közül sokat soha nem biztosítottak vagy ellenőriztek megfelelően
az USA-vezette koalíció tagjai vagy az újból felállított iraki
fegyveres erők. Fegyverek százezreinek veszett nyoma, amelyek még
mindig nem kerültek elő.

Az
iraki hadsereg és az azt támogató erők újjászervezésére és
újbóli felfegyverzésére tett legújabb törekvéseknek
köszönhetően ismét jelentős mennyiségű fegyver áramlott be
Irakba. 2011 és 2013 között az USA több milliárdos szerződéseket
írt alá 140 M1A1 Abrams-tankról, F16-os vadászgépekről, 681
Stinger vállról indítható rakétáról, Hawk légvédelmi
elemekről és egyéb felszerelésről. 2014-re az USA több mint 500
millió dollár értékben szállított kisebb fegyvereket és
lőszereket az iraki kormánynak.

Az
iraki hadseregben elterjedt korrupció, illetve a hadianyag feletti
gyenge ellenőrzés miatt erősen lehetett tartani attól, hogy ezen
fegyverek fegyveres csoportok, így az Iszlám Állam kezébe
kerülhetnek.

A
fegyverek terjedésének megelőzése

Az
államoknak tanulniuk kéne a múlt sorozatos hibáiból és azonnali
lépéseket kéne tenniük, hogy megakadályozzák a fegyverek
jövőbeni terjedését Irakban, Szíriában és egyéb instabil
országokban és régiókban.

Az
Amnesty International felszólít minden országot, hogy
alkalmazzanak teljes embargót a szíriai kormányerőkkel, valamint
háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűntettek és más
egyéb súlyos emberi jogi jogsértések elkövetésében részt vevő
fegyveres ellenzéki csoportokkal szemben.

Az
államoknak szintén el kell fogadniuk egy, az iraki
fegyverexportokra vonatkozó „megtagadás vélelme” szabályt,
ami szerint csak komoly ellenőrzés után szállítható oda
fegyver. Az ez alól kivételt képező iraki katonai és rendőri
erőknek először bizonyságot kell tenniük arról, hogy szigorúan
és következetesen tisztelik az emberi jogokat és a humanitárius
jogot, valamint rendelkeznek megfelelő ellenőrző mechanizmusokkal
annak érdekében, hogy a fegyverek ne kerüljenek fegyveres
csoportok birtokába.

Ezen
kívül minden államnak, amelyik fegyvereket szállítana Irakba,
biztosítania kell a szállítás előtti és utáni ellenőrzéseket,
valamint a nemzetközi normákat figyelembe vevő képzést és
ellenőrzést a megfelelő fegyverhasználat érdekében.

Minden
országnak, amelyik még nem csatlakozott a globális
fegyverkereskedelmi egyezmény
hez,
azonnal ratifikálnia kell azt. Az egyezmény egyik célja, hogy
megelőzze és felszámolja a hagyományos fegyverek illegális
kereskedelmét és megakadályozza terjedésüket. Az egyezmény
tartalmaz arra vonatkozó rendelkezéseket is, hogy hogyan kell
megállítani azon fegyverszállítmányokat, amelyeknél nagy a
kockázat, hogy a nemzetközi emberi jogok vagy a humanitárius jog
megsértésére használnák ezeket.

A
fegyverek terjedésének és az azokkal való visszaélésnek Irakban
és a környező régióban rettenetes következményei vannak: máris
emberek millióinak életét és megélhetését tették tönkre, és
állandó veszélyt jelentenek. A felelőtlen iraki és szíriai
fegyverszállítmányok következményeinek, illetve az Iszlám
Államhoz való kerülésüknek kijozanítólag kell hatniuk a világ
fegyverszállítóira világszerte” – hangsúlyozta Patrick
Wilcken
.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország