Ideggáz támadás a szíriai Idlibben

A összegyűjtött bizonyítékok arra utalnak, hogy a levegőből ideggázt vetettek be Szíria északi-részén, Khan Sheikhounban. A támadásban több mint 70 ember meghalt, több százan megsebesültek.

Az
Amnesty International felszólítja az ENSZ Biztonsági Tanácsát
(BT), hogy azonnal fogadjon el egy határozatot, amely érvényt
szerez a vegyi fegyverek használati tilalmának, és biztosítja,
hogy a felelősöket bíróság elé állítják.

Az
ENSZ BT tagjai – elsősorban Kína és Oroszország – többször
cserben hagyták már a szíriaiakat, mivel nem voltak képesek
elfogadni egy olyan határozatot, amely büntetőjogi szankciókat
léptetne életbe a háborús és más bűncselekmények
elkövetőivel szemben.” – mondta Anna Neistat, az Amnesty
International kutatási igazgatója.

Az
ENSZ BT-nek azonnal el kell rendelnie egy vizsgálatot, a felelősöket
pedig bíróság elé kell állítania.
Katasztrofális következményekkel jár, ha ezt nem teszik meg,
mivel szabad jelzést adnak a konfliktusban résztvevő kormányoknak
és fegyveres csoportoknak, hogy háborús bűncselekményeket
kövessenek el akár
hagyományos akár betiltott fegyverekkel.”

Az
április
4-i, kedd reggeli 6:30 körüli
támadás áldozatai közül sokan a saját ágyukban haltak meg. Az
Amnesty Internationallel együttműködő vegyi fegyver szakértő
szerint az áldozatok halálát nagy valószínűséggel szarin vagy
ahhoz hasonló ideggáz okozhatta. A szakértő kizárta a klórgázt,
amivel korábban már
hajtottak végre
támadásokat Szíriában.

CNN.com

Videó
bizonyíték

Az
egyik Amnesty International által is megvizsgált és hitelesített
felvételen élettelen gyerekek láthatóak egy kisteherautó
platóján. A gyerekek – lányok és fiú vegyesen – meztelenek
vagy alig van rajtuk valami ruha, minden jel szerint az ágyukban
érte őket a halál. A holttesteken nem látható trauma jele, ami
megerősíti a vegyi támadás gyanúját.

Az
egészségügyi központokban a támadás után készített
felvételeken olyan
emberek láthatóak, akiket légzési nehézségekkel kezelnek, más
felvételeken pedig halott gyerekek és felnőttek látszanak.
Ne láthatóak véres sebek vagy repeszek okozta sérülések.

Ez
a legdurvább vegyi fegyver támadás 2013 óta, amikor is a BT a
2118-as számú
határozatában
szólította fel Szíriát a vegyi fegyverek megsemmisítésére.”
– mondta Anna Neistat.

Az
OPCW nevű nemzetközi vegyi fegyverellenes
szervezet és az ENSZ közösen dokumentált azóta is több vegyi
fegyver támadást, amelyet
a szíriai kormány és fegyveres csoportok követtek el. Nagyon
aggasztó, hogy senki sem vontak felelősségre.

CNN.com

Az
idlibi egészségügyisekkel készített interjúk

Az
Amnesty International beszélt egy az Al Rahma kórházban dolgozó
nővérrel a támadás reggelén. A nővér emlékezett, hogy 6:20
körül, amikor reggeli kávéját itta, még minden csendes volt.

A
robbanás hangja nagyon más volt, mint amit megszoktunk. A
kollégáimmal azt hittük először, hogy nem is robbanás volt,
mert nem
emlékeztetett a klasszikus robbanás hangra. Pár perccel később,
6:35 körül érkeztek be az első sérültek – utána pedig
egészen 9 óráig futószalagon hordták be az áldozatokat a
kórházba. Sok embert hoztak be, de csak négyen voltunk
szolgálatban, egyikünk szintén megfertőződött.”

A
nővér ismeretlen tünetekről számolt be:

A
szag rögtön érezhető volt:
mint a romlott étel szaga. Láttunk el korábban klórgáz
támadásban megsérülteket,
de ez teljesen más volt. Az emberek az orrukon és a szájukon
keresztül hánytak sötét sárga folyadékot, ami néha barnává
változott. Megbénult a légzőrendszererük, a gyerekek gyorsabban
meghaltak emiatt. Próbáltunk injekciókat beadni, hátha… de nem
működött. Az
áldozatok nem tudtak levegőt venni, eszméletlenek voltak, nem
reagáltak semmire.”

A
vegyi fegyverek használatát szigorúan tiltja a nemzetközi
humanitárius jog, használatuk háborús bűncselekménynek számít.
A nemzetközi közösségnek fel kell háborodnia, és minden
lehetséges eszközt be kell vetnie, hogy megvédje a szíriaiakat és
minden embert ezektől a borzalmaktól.” – mondta Anna Neistat.

Sikerült
beszélnünk egy sebésszel is, aki 50 kilométerre dolgozik a
támadás helyszínétől.

Az
áldozatokat először a legközelebbi kórházba küldték, szóval,
amikor hozzánk eljutottak már 8 óra volt. A támadás pontban
6:42-kor történt. A
több
mint 400 áldozatot különböző egészségügyi központokban
helyezték el, néhányat
Törökországba vittek. Nagyjából
70 ember halt meg.
A
legtöbb hozzánk érkező ember életben volt. A halottak már nem
jutottak el hozzánk. Két ember halt meg a mi kórházunkban.”

Az
áldozatok különböző sérülésekkel kerültek hozzánk, volt,
akinek izombénulása, másnak légzőszervi bénulása
volt, amit nyugtatókkal és Atropinnal kezeltünk.”

Az
orrukból és a szájukból fehér váladék folyt. Néhányan
teljesen eszméletlenek voltak. Többen panaszkodtak izomfájdalmakra.
A gyerekek haltak meg először, nem tudták ezt sokáig elviselni.
Istennek hála, egy gyereket sikerült megmentenünk.”

Háttér

Khan
Sheikhoun az idlibi kormányzóságban
található kisváros, ami egyike azon kevés helyeknek
Észak-kelet Szíriában, amit az ellenzék ellenőriz. Az elmúlt
hónapokban Idlib lett az Aleppóból és máshonnan menekülő
emberek találkozóhelye. 2012 óta időnként a szíriai kormány
tüzérsége és más
repülők
bombázták a területet. Az elmúlt időszakban a bombázások egyre
hevesebé váltak, válaszul egy hamai fegyveres csoport
meglepetésszerű támadásaira a térségben. Az Egyesült Államok
vezett koalíció szintén hajtott végre támadásokat a
kormányzóságban.

Az
Amnesty International többször szólította már fel az ENSZ
Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget a büntetlenségnek, és
vigye az ügyet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé. 2017
februárjában Kína és Oroszország megvétózta a BT egyik
határozatát, amely az ENSZ Alapokmányának VII. Fejezete alapján
vezetett volna be intézkedéseket azokkal szemben, akik
“jogosulatlan kereskednek vegyi fegyverekkel, vagy azokat bármilyen
módon felhasználják a Szíriai Arab Köztársaságban.”

A
támadás újabb emlékeztetőül szolgál a Brüsszelben Szíriáról
egyeztető európai országok számára, hogy az igazságszolgáltatást
és az elszámoltathatóságot helyezzék a mostani és minden
jövőbeli megbeszélésük középpontjába.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország